Legalább 150 emu kell a tenyésztőszervezet alapításához

Ismét módosult az állattenyésztési törvény. A legfontosabb változás a magyarországi állattartóknak, hogy fajonként megadta a tenyésztési program megfogalmazásához szükséges minimálisan elvárt állatlétszámokat a szakminisztérium. Többek között 120 első törzskönyvi osztályba sorolt emuval és 150 törzskönyvezett anyacsincsillával tenyésztőszervezetet lehet alapítani. […]

Tovább…

A javaslatok betartásával lehet védekezni a madárinfluenza ellen

Magyarországon is több megyében megjelent a madárinfluenza vírus, amely a házi- és a vadon élő madarak betegsége. Emiatt nagyon fontos, hogy a magyar baromfitartók pontosan tisztában legyenek azzal, mik a teendőik a telep és az állomány megvédése érdekében. Érdemes felkészültnek lenni: anyagunkból kiderül, mik a legfontosabb tudnivalók a betegségről, valamint az is, hogyan lehet védekezni ellene. […]

Tovább…

Halvadász és remek úszó a 2020-as Év Emlőse

A Vadonleső Program 7 éve választja meg, melyik állat lesz az Év Emlőse Magyarországon. A címet 2020-ban az európai vidra (Lutra lutra) nyerte el. A menyétfélék közül talán a vidra alkalmazkodott leginkább a vizes életmódhoz: áramvonalas teste és a lábujjai között feszülő úszóhártya miatt remek úszó. Kedvelt élőhelyei a vízfolyások, a tavak csendes, növényzettel tarkított part menti területei. Ezek kitűnő halászó- és búvóhelyül szolgálnak neki. Szórványosan többek között a Duna–Tisza közén is megtalálható a fokozottan védett emlős, melynek természetvédelmi értéke 250 ezer forint. […]

Tovább…

Miért annyira drága a fekete kaviár?

A kaviár és a luxus fogalma a legtöbb ember szemében összefügg egymással. Azok az összegek, amelyeket kilogrammonként fizetnek érte, rendkívül magasak, van olyan fajtája, aminek ára meghaladja a milliós nagyságrendet is. Pedig egykor még ingyen szolgálták fel az éttermek vendégeinek. Anyagunkból kiderül, mi befolyásolja a méregdrága élelmiszer árát. A fekete kaviár a tokhal ikrája, amelyet az ínyencek tisztítva és sózva fogyasztanak. […]

Tovább…

Nagy öröm a sertéstartóknak: elismert fajta lett a fekete mangalica

Jó hírről számolhatunk be a mangalicatenyésztéssel kapcsolatban. Az egykor kihaltnak elkönyvelt fekete mangalicát az Agrárminisztérium 2019. júniusában önálló fajtának ismerte el, és a 2020. január végén megjelenő állattenyésztési rendeletmódosítással felkerül a védett őshonos fajták listájára. A mangalica sertésnek egykor 4 színváltozata létezett. A változatok közül a fekete mangalica 1860-1890 között jelent meg, azonban tenyésztése alacsonyabb egyedszámban történt, mint a szőke, a vörös vagy a fecskehasú színváltozatú fajtáké. […]

Tovább…

Biotechnológiával irthatják ki a burgonyabogarakat

Olyan biológiai kártevőirtó megoldáson dolgozik egy vegyipari és biotechnológiai cég, amely csak egyetlen kiválasztott faj egyedeit pusztítja el, minden más élő szervezetet megkímél. A vállalat az élő szervezetek fehérjeelőállítását megakadályozó biológiai eljárást, az RNS-interferenciát használva szeretné elérni ezt. A technológia egyik kiszemelt kártevője a kolorádóbogár, ismertebb nevén a burgonyabogár. […]

Tovább…

Több téli veszélyforrásra kell odafigyelniük a kutyatartóknak

Számos veszély fenyegeti a kutyákat a téli hónapokban is. Érdemes óvatosnak lenni, mert a négylábúak az év leghidegebb szakaszában is könnyen bajba sodorhatják magukat. Talán kevesen gondolnák, hogy a jég, a hó, az időjárás, a közlekedés, és néhány növény is komoly gondot okozhat a kutyáknak. Összefoglaltuk, mire figyeljenek oda a kutyatartók télen, hogy az állataik egészségesek maradhassanak. […]

Tovább…

A zárt istállóban boldogok a csirkék igazán

Nem okoz stresszt az állatoknak a zárt tartástechnológia, sőt, leginkább így biztosíthatók számukra az ideális feltételek. A „European Livestock Voice (#Meatthefacts)” néven indított kampányban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a zárt tartástechnológia előnyeit és hátrányait vette sorra. A zárt tartást gyakran éri az a vád, hogy az állatokat zsúfoltan nevelik, ami stresszt okoz számukra. Ugyanakkor az állatok egyedszámát, férőhelyigényét az Európai Unióban rendkívül szigorúan szabályozzák, figyelembe véve az állatok valós szükségleteit. […]

Tovább…