Alaposan betett a járvány a kézműves sajtok készítőinek – alig élték túl

A kézműves sajtokat készítők nem viselték jól a járványhelyzet miatti korlátozásokat, hiszen bevételeik döntő többsége a gasztronómiai rendezvényekről és a piacokról származott. Tanulságos, hogyan élték meg ezt az időszakot, hogyan vészelték át a nehézségeket, és mit remélnek a jövőtől. Két példa illusztrálja a helyzetüket.
Igen kemény másfél év van mögöttünk. A koronavírus mellett azzal is meg kellett küzdenie a legtöbb embernek, hogy jobb esetben csökkent a bevétele, rosszabb esetben a munkáját is elveszítette. A kézműves termékeket előállító vállalkozókat az átlaghoz képest még jobban sújtotta a megváltozott helyzet. A kézműves sajtok készítőinél sem volt ez másként.
[…]

Tovább…

A hazai álláspiacot nem fullasztották be a koronavírus járvány új hullámai

Jól indult az év a magyarországi álláspiacon 2021-ben. A Profession.hu első negyedéves jelentése szerint egyáltalán nem érte a 2020 márciusihoz hasonló sokként a magyar munkaerőpiacot a koronavírus második és harmadik hulláma. Már tavaly év végén a stabilizálódás jelei látszottak, és 2021 első negyedévét is ez a tendencia jellemezte. Nógrád és Baranya megyében például különösen nagyot nőtt a feladott álláshirdetések száma. Arról is beszámoltak, mi a helyzet a mezőgazdaságban. […]

Tovább…

Nem fűlik a foguk a kertészeti munkához

Mint ismeretes, újra kinyithattak az éttermek teraszai, azaz a HORECA szektor lassan és fokozatosan újraindulhat. Ez az ágazati szereplők véleménye szerint a hazai kertészeti termesztésben több folyamatot is elindít. A fokozatos nyitásoknak köszönhetően várhatóan majd visszaáll a járvány előtti piaci helyzet, csak kérdés, hogy ez milyen gyorsan vagy lassan következik be.
Több zöldségtermelő is azt tapasztalta, hogy a tavalyi étterembezárások, majd az igen korlátozott működési lehetőségek mellett az éttermek alapanyag-igényében óriási visszaesés történt. Ezzel párhuzamosan azonban nőtt a zöldségek forgalma, az áruházláncokba beszállító termelők megnövekedett igényekről számoltak be. […]

Tovább…

Szigorodtak a kártalanítási feltételek az állattartók számára

Módosította az egyes állatjárványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló rendeletet (7/2021. AM rendelet) az Agrárminisztérium. Az új előírások kapcsán dr. Bognár Lajos országos főállatorvos kiemelte: egyszerűsítik az állattartók adminisztrációs feladatait, ugyanakkor a járványvédelmi intézkedések fokozására is ösztönzik őket. A járványvédelem ugyanis nem kizárólag hatósági feladat, elsősorban az állattartók felelőssége és feladata. A kártalanítás megítélése is ennek megfelelően módosul. […]

Tovább…

Járványálló német gépipar: rekordforgalmat értek el a mezőgazdasági gépgyártók

A német mezőgazdasági gépipar jó teljesítményének egyik fő oka a gabona felvásárlási árak meredek emelkedése volt, amely végül 10 éves csúcsot ért el – írta a VDMA (Német gépészeti és üzemmérnöki szövetség) Agrártechnikai Egyesülete. Jelenleg világszerte nagy a gabona iránti kereslet. Ez nem szokatlan a válságkészlet idején, de a spekulatív elvárások is szerepet játszanak az eredményben – mondta Bernd Scherer, a szervezet ügyvezetője. A német gépgyártók termelése 5 százalékkal, 9 milliárd euró értékben nőtt, és a koronavírus járvány ellenére minden idők új csúcsát érte el. […]

Tovább…

Kötelező és ajánlott biztonsági intézkedések őszi szüret idejére

Javában folyik az őszi szüreti munka a kertészeti üzemekben. Munkacsapatok százai dolgoznak ezekben a hetekben az ültetvényeken, a termőterületeken, az osztályozó és csomagolóüzemekben. A Nébih azokat a javasolt intézkedéseket gyűjtötte össze, amelyek a jelenlegi járványhelyzetben a leginkább szolgálják a dolgozók egészségének megóvását. Előtérbe kerültek azok az intézkedések, amelyeket a koronavírus terjedésének megakadályozása, a dolgozók egészségének védelme érdekében szükséges megtenni. […]

Tovább…

Egy évre szóló, súlyos döntést hozott a John Deere

Rendkívüli bejelentést tett a John Deere gépeket gyártó vállalat: a COVID-19 koronavírus okozta helyzet miatt egyetlen európai mezőgazdasági kiállításon sem vesz részt a következő gazdasági évben. A zöld-sárga gépeiről ismert cég 2020. november 1-től 2021. október 31-ig tartó időszakban távol marad az Európában esetlegesen megszervezett agrárrendezvényektől. A John Deere ígéretet tett rá, hogy a jövőben a hagyományos és a digitális eszközök együttes felhasználásával tájékoztatja az ügyfeleit. […]

Tovább…

Már 9,5 milliárd forint kártalanítást kaptak a madárinfluenza miatt a tulajdonosok

Több nyugodt év eltelte után 2020-ban újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon. A március végén indult járvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyét érintette. A három megyében mintegy 400 állattartó telepen csaknem 4,8 millió állatot kellett ártalmatlanítani a betegség megfékezése és a terjedésének megelőzése érdekében. A járvány megállítása után a járványvédelmi szabályokat betartó, felelősen gazdálkodó tulajdonosok állami kártalanítást kapnak. Ennek több mint 80 százalékát, közel 9,5 milliárd forintot már ki is fizetett nekik a Nébih. […]

Tovább…