Pénteken elkezdődött Berlinben a Zöld hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására. Idén a rendezvény különlegessége, hogy Magyarországot választották a kiállítás díszvendégének. […]
életmód
Elég a pazarlásból, indul a Maradék nélkül
Egyre sűrűbben lehet hallani, hogy a növekvő népesség miatt évről-évre nehezebb helyzetben van a mezőgazdaság, mivel el kell látni a sok éhező szájat világszerte. Ehhez képest folyamatosan olyan információk is napvilágot látnak, amelyek szerint egyre nagyobb a pazarlás az élelmiszeriparban és ezt mi, fogyasztók sem próbáljuk visszaszorítani, sőt! […]
A megfelelő vízkezelésben van az agrárium jövője
Egyre többször hallani olyan nyilatkozatokat, hogy az éghajlatváltozás hatására hazánkban is előfordulhat, hogy a termesztett növénykultúrák a későbbiekben már nem fognak úgy fejlődni, mint régebben. A Hír Tv Soroló című műsorban interjút adó Németh Tamás akadémikus szerint azonban a helyzet nem ilyen drámai. […]
Aggasztó hírek érkeztek a mézpiacról
Az Európai Bizottság a mézbotrány miatt rendkívüli ellenőrzéseket rendelt el, az eredmények pedig kiábrándítóak. Már eddig is hangos volt a sajtó a hamis mézektől, de most már számszerűsíteni is lehet, mennyi ’álmézzel’ is van dolgunk pontosan. […]
3D-s nyomtatóval és rovarokkal az éhezés ellen
Manapság akkora a kínálat élelmiszerekből, hogy az átlagember fejében meg sem fordul a kérdés, hogy néhány évtized múlva lesz-e még mit az asztalra tenni. Ez azonban egy fontos kérdés, tekintve, hogy a népesség folyamatosan nő és már most vannak éhínség és vízhiány sújtotta területei a világnak. […]
Hagyományos vagy gyorspácolt? Melyik sonkát tegyük az asztalra?
Közeleg a Húsvét és vele együtt a hazai sonkapiac kiemelt időszaka. Vásárlás előtt azonban célszerű mindenkinek tájékozódni, mit is tesz az ünnepi asztalra, mert a sonkák között is van már számtalan fajta. […]
Egészségesebb, ami organikus?
Tényleg egészségesebbek az organikus élelmiszerek? Az organikus élelmiszerek fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár, az azokban található tápanyagok ugyanis az agyra, a szívre és az immunrendszerre is jótékonyan hatnak. […]
Téli szünet vagy téli szüret? Termesszünk és igyunk jégbort!
Sok szőlős gazdánál nem kérdés, a téli hónapok pihenéssel telnek. Ellenben vannak néhányan, akik a tőkén hagyták a fürtöket és csak a fagyok után, január tájékán szüretelik le a termést és készítenek belőle jégbort. […]