Remek vörösborok lesznek a villányi bortermelők 2019-es szüretéből

A mennyiségét tekintve jó átlagos, minőségében pedig kiváló volt az idei szőlőtermés a villányi borvidéken – közölte a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára az MTI-vel a szüret utáni jelentések alapján. Nagy Gergely szerint a termőterület jelentős részében az idén is kékszőlőt termesztettek a gazdák, ez az arány néhány százalékponttal még magasabb is, mint korábban. A termésátlagok az elmúlt évek viszonylatában jónak számítanak. […]

Tovább…

Túl alacsony áron vásárolnák fel a termést, tőkén maradhat a szőlő

Bár a zöld­szüret miatt a tavalyinál kisebb lesz a szőlőtermés, a felvásárlók alacsony árakat hirdettek meg, és túl kis mennyiséget vennének át. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának várakozásai szerint az idei szőlőtermés 4,5-4,8 millió mázsa körüli lesz. A tavalyi kiváló hozamok után felhalmozódott, jókora hazai és európai borkészletek miatt meghirdetett zöldszüret a tanács becslése szerint 440 ezer mázsával csökkentette a borszőlőtermést. Mindezt azzal együtt is, hogy az eredetileg közöltnél végül kisebb területen szedték le a szőlőtermelők az éretlen fürtöket. […]

Tovább…

Bemutatkozik az új PELLENC GRAPE’S LINE vontatott szőlőszüretelő család

Az utóbbi években a szőlőtermesztésben is igyekeznek minél több technológiai műveletet gépesíteni. Fokozottan jellemző ez a szüretre, amely a szőlőtermesztők számára az év legfontosabb eseménye, hiszen akkor dől el, hogy mennyire eredményes esztendőt zárnak. […]

Tovább…

Robot szedi az almát egy óriási új-zélandi ültetvényen – videó

Az almaszedő robot idén márciusban kezdte a gyümölcsösben az alma betakarítását. A szigetország egyik legnagyobb élelmiszergyártója, a T&G Global együtt dolgozik az amerikai Abundant Robotics nevű céggel azon, hogy minél tökéletesebben működő rendszert hozzon létre. Mivel sokszor marad termés a fákon a munkaerőhiány miatt, a fejlesztés célja, hogy kézi munkaerő nélkül is lehessen betakarítást végezni. […]

Tovább…

Jó német bort hozhat az idei szezon, itthon hektikusan mozognak az árak

Friss információk érkeztek a borászat világából. Németországban a tavalyinál kevesebb termés ellenére jó évjáratban reménykednek a gazdák. Hazánkban eközben áremelkedés és árcsökkenés is megfigyelhető a bor árában attól függően, hogy fehér vagy vörös borról van szó. […]

Tovább…