Sokak szerint már most is túlszabályozott a növényvédelem. Ennek ellenére tovább szigorítják a növényvédő szerek használatát. Sőt, várhatóan az eddigieknél is több szer kerülhet tiltólistára. Ideje megbarátkozni az integrált növényvédelemmel, ha nem akarunk padlóra kerülni. […]
Rohamosan fogy a víz, a mezőgazdaság a legnagyobb felelős
Amikor a mezőgazdaságban erőforrásokról beszélünk, rendszerint a termőföld jut mindenki eszébe, pedig a manapság a víz a legfontosabb és leginkább veszélyeztetett erőforrás a termelési ciklus során. Kevés van ugyanis a megfelelő minőségű vízből és a jövő sem kecsegtet túl sok jóval. […]
Mikuláskor nem az ajándékozásra, erre kell figyelnie a gazdáknak
A 2017-es támogatási évre 2016. december 7. és 2016. december 31. között kell benyújtani a baromfi és a sertés állatjóléti támogatási kérelmeket – hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). […]
1,5 milliárd munkahely szűnik meg, ha kihalnak a méhek
Egy friss kutatás szerint mintegy másfél milliárd munkahely és az összes termény háromnegyede függ a beporzó szervezetektől. Ennek tudatában még fontosabb, hogy megállítsuk a méhek és a lepkék számának drasztikus csökkenését – mondják a szakértők. Akár a jövőnk is múlhat ezen. […]
6800 emberhez nagy pénz érkezik karácsonyi ajándékként
Történelmi eseménynek lehetnek most részesei néhány támogatást elnyerők. Megkezdték ugyanis az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az ökológiai (ÖKO) termelést segítő támogatás előlegeinek kifizetését, így a napokban minden jogosult számlájára megérkezik a megítélt összeg. […]
Melyik szektor bírja majd el a tervezett béremelést?
A munkavállalók szemszögéből jó hírek érkeztek, ugyanis jövőre mintegy 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér. A mezőgazdasági munkáltatók azonban nem örülnek ennek feltétlenül. Szerintük nem biztos, hogy ezt el fogja bírni az agrárium. […]
Feléledhet az EU gabonapiaca, a repcére gyenge szezon vár
Az Európai Unió gabonatermelésében javulás várható, ám nem mondható el ugyanez az olajrepcéről, állítja a Copa-Cogeca. Az Európai Unióban gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozók és szövetkezetek érdekvédelmi szervezete aggasztónak tartja, hogy a gazdák többsége a növényvédelem nehézségei miatt a kedvező piaci helyzet ellenére sem vállalkozik repce termesztésére. […]
Kevesen veszik a dráguló földeket
Folyamatos áremelkedés és keresletcsökkenés figyelhető meg a magyar földpiacon. 2015-re hatványozottan igaz ez a tendencia, mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki termőföldet vásárolna. A legnehezebb helyzetben a Békés megyében gazdálkodók vannak. […]