Itt az új, 30 milliárdos pályázat a magyar állattartóknak

30 milliárd forint keretösszeggel, állattartással foglalkozó gazdálkodók számára hirdetett pályázatot az agrártárca. Nagy István agrárminiszter szerint a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívás célja, hogy a kisebb állattartó gazdaságok kiválthassák korszerűtlen termelési technológiájukat. Ezzel javulhat a termelékenységük és a jövedelmezőségük. A támogatás intenzitása főszabályként az összes elszámolható költség 50 százaléka, de néhány feltétel módosíthat az arányon. […]

Tovább…

Egy lépéssel közelebb az Európai Unió az állati fehérjék (PAP-k) takarmányban való felhasználásához

Az Európai Növény- és Állategészségügyi Bizottság (Scopaff) nagy többséggel megszavazta a Bizottság javaslatát. A javaslat értelmében a baromfiból származó állati melléktermékek a sertéstakarmányban és a sertésekből származó állati melléktermékek a baromfitakarmányban is felhasználhatók lennének. A javaslat emellett arról szól, hogy rovarokat is engedélyezzenek az állati takarmányban.
A baromfiból és sertésből származó feldolgozott állati fehérjék (PAP-k) állati takarmányban való felhasználása így az uniós statisztikák szerint egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz. […]

Tovább…

Szükséghelyzeti felhasználási engedélyt kapott a Verimark SC rovarölő permetezőszer

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mint engedélyező hatóság a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kérésére 2021. április 22. napján kelt határozatában engedélyezte a Verimark SC rovarölő permetezőszer szükséghelyzeti felhasználását paprika és paradicsom kultúrákban különböző rovar kártevők ellen. Hajtatásban a készítmény az öntözőrendszeren keresztül kijuttatható, élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 1 nap. Szabadföldi termesztés esetén a készítmény a palánták kiültetés előtti felszívatásával használható fel. […]

Tovább…

Juhnyájat trancsíroztak fel a medvék egy székelyföldi településen

Április első két hetében legalább 20 portára törtek be a medvék a romániai Farkaslaka községben, komoly károkat okozva az állattartóknak. A szomszédos Nyikómalomfalván aztán súlyos vérfürdőt rendeztek a helyi közbirtokosság gazdaságában. Összesen több mint 40 bárányt és juhot pusztítottak el. A károsultak hiába várják a kártérítést, lassan juhászt sem találnak az állatok mellé, ráadásul sem a zajkeltés, sem a villanypásztor-hálózat nem tartja távol a nagyvadakat. […]

Tovább…

Nagy előrelépés a drónok magyarországi használatában a Magyarországi Drón Koalíció

Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció. A drónok használata a mezőgazdaság versenyképességének növekedéséhez is jelentősen hozzájárulhat. A közel 400 ezer tagot képviselő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt célnak tekinti, hogy segítse az új, innovatív megoldások megismertetését és elterjedését a mezőgazdaságban. Szedlák Attila, a NAK főigazgatója szerint a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és az új technológiák használata nagy kiugrási lehetőség az ágazat számára. Növeli a hatékonyságot, erősíti a versenyképességet, mérsékli a termelési kockázatot. […]

Tovább…

Vetőburgonya: nem éri meg kísérletezgetni, a fémzárolt kínálatból válasszunk!

Elmúltak a nagyobb fagyok, sokan már ilyentájt elültetik a burgonyát. A nagyobb boltok tele vannak vetőgumókkal, de lehet kapni a piacon is. Mire figyeljünk, hogy ne érjen minket kellemetlen meglepetés? Elsőként is: nem érdemes spórolni a dolgon. Az 50 szemet tartalmazó vetőkrumplicsomag ára 1500-2000 forint. Ez nincs tíz kiló krumpli ára, holott őszre akár 50-100 kilogramm is lehet belőle.
Piacokon látni inkább, de néha házalnak is az ennél jóval olcsóbban kínált termékkel, ami nem szaporításra szánt anyag, hanem egyszerűen csak a tavalyi termés apróbb gumóit árusítják. Ez viszont ellenőrizetlen tétel: nem tudni, hordoz-e veszélyes kórokozókat, férgeket, baktériumokat, vírusokat. Az sem garantált, hogy egyáltalán milyen fajta. […]

Tovább…

Csonthéjasokban, bogyósokban, szójában, paprikában, paradicsomban és szőlőben is használható a Pyregard rovarölőszer

Szükséghelyzeti felhasználási engedélyt kapott, így a Pyregard természetes piretrin hatóanyagú rovarölő készítmény felhasználható ökológiai és konvencionális termesztésű kultúrnövényekben. A szerrel az alma, cseresznye, meggy, kajszi, szilva, bogyós gyümölcs, szója, hajtatott és szabadföldi paradicsom, illetve hajtatott és szabadföldi paprika kultúrákban földi permetezéses kijuttatással 2021. augusztus 27-ig lehet védekezni a rovarok ellen. Sőt, szőlőben is használható amerikai szőlőkabóca ellen augusztus 12-ig. […]

Tovább…