6 tipp a bárányok mihamarabbi vágósúlyának eléréséhez

A legtöbb juhtenyésztőnek a jövedelmezőség a legfontosabb munkája során, aki pedig azt szeretné megcélozni, hogy ez javuljon, nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a bárányok tömegének gyarapítására. A juhok korai értékesítése 45 százalékkal járul hozzá az általános jövedelmezőséghez. És természetesen a gazdák számára is fontosabb az, hogy magasabb összegért értékesítse lehetőleg minél hamarabb a termékét. […]

Tovább…

Mi kerül a húsvéti asztalra?

A húsvét, Jézus feltámadása vallási és egyben családi ünnepet jelentett az emberek számára, a családi együttlét meghitt pillanataként élték meg. A háziasszony a tisztaszobában terített meg, s ezzel máris jelezte az ünnepet, hiszen csak a kiemelt, ünnepi alkalmakkor étkeztek itt. Összegyűjtöttük, mi kerül a húsvéti asztalra. […]

Tovább…

Több, mint ötödével csökkent a magyar juhállomány 5 év alatt

Jelentősen lecsökkent a magyar juhállomány az elmúlt években. Amíg 2017 december elsején még több mint 1,1 millió juh legelt Magyarországon, addig 2021 júniusára 953 ezer körülire apadt a számuk. A vizsgált időszakban több mint tizedével csökkent az anyajuhállomány is, amelynek aránya viszont folyamatosan nőtt a teljes létszám tekintetében. […]

Tovább…

Túl sok rossz történt 2021-ben és csökken a termelési kedv a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke szerint

Zászlós Tiborral, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökével készített interjút a Magyar Mezőgazdaság. A szakember többek között arról beszélt, hogy milyen éve volt és milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a termelőknek a mögöttünk hagyott ellentmondásokban bővelkedő esztendőben. A 2021-es év elején még nagy reményekkel várták a koronavírus járvány végét és a gazdaság beindulását. Amikor már úgy tűnt, hogy az átoltottság és a szerzett immunitás miatt nem futnak fel újra jelentősebben a megbetegedések, akkor ismét meglepetés következett: az év végén a negyedik hullám volt a csúcson. […]

Tovább…

Lenyűgöző drónfelvételek az 1700 birka mozgásáról

Több mint 100 ezren látták a Facebookon a haifai Lior Patel gyorsított drónfelvételeit, amelyek juhok mozgását örökítik meg észak-izraeli Yokneam közelében. A fotóst régóta foglalkoztatta, hogyan nézhet ki mindez a magasból. Ezért felkutatott egy 1700 állatból álló nyájat, és hónapokon át követte. Mindezt kedvtelésből csinálta, és maga is meglepődött, mekkora hatást váltott ki a videója a közösségi médiában. Az aktivitást látva először azt hitte, elromlott a számítógépe. A népszerűsége villámgyorsan terjedt, most a világ minden tájáról interjúkat kérnek tőle a témával kapcsolatban. […]

Tovább…

Pénzügyileg is megéri a juhokat napelemek alatt legeltetni

Az Oregoni Állami Egyetem tudósai által végzett új kutatás szerint a földterületek termelékenységét növelheti a juhok legeltetésének és a napenergia-termelésnek ugyanazon a földterületen történő kombinálása. A vizsgálat során összehasonlították a juhok növekedésének a mértékét a napelemekkel ellátott legelőkön és a hagyományos legelőkön. A napelemes legelőkön összességében kevesebb, de jobb minőségű takarmányt találtak az állatok. Továbbá egyenlő mértékben is híztak, valamint a napenergiával történő energiatermelés növelte a legelő termelékenységét is. […]

Tovább…

Juhnyájat trancsíroztak fel a medvék egy székelyföldi településen

Április első két hetében legalább 20 portára törtek be a medvék a romániai Farkaslaka községben, komoly károkat okozva az állattartóknak. A szomszédos Nyikómalomfalván aztán súlyos vérfürdőt rendeztek a helyi közbirtokosság gazdaságában. Összesen több mint 40 bárányt és juhot pusztítottak el. A károsultak hiába várják a kártérítést, lassan juhászt sem találnak az állatok mellé, ráadásul sem a zajkeltés, sem a villanypásztor-hálózat nem tartja távol a nagyvadakat. […]

Tovább…

Közeleg a húsvéti főszezon, mégis csökkent a bárány felvásárlási ára az olasz piacon

Több mint fél euróval csökkent a húsvéti bárány kilójának felvásárlási ára az olasz piacon a koronavírus járvány kitörését követően. A kereskedők szállítási, feldolgozási és értékesítési nehézségekre hivatkoznak. A termelők januárban és februárban még bízhattak a kedvező húsvéti árakban. Azzal is számoltak, hogy a pánikvásárlások miatt nő az eladott mennyiség és az ár is, de a mostani árak 150-200 forinttal alacsonyabbak, mind az év elején, és 0,4-0,5 euróval alacsonyabbak a tavaly húsvétinál. […]

Tovább…