Juhnyájat trancsíroztak fel a medvék egy székelyföldi településen

Április első két hetében legalább 20 portára törtek be a medvék a romániai Farkaslaka községben, komoly károkat okozva az állattartóknak. A szomszédos Nyikómalomfalván aztán súlyos vérfürdőt rendeztek a helyi közbirtokosság gazdaságában. Összesen több mint 40 bárányt és juhot pusztítottak el. A károsultak hiába várják a kártérítést, lassan juhászt sem találnak az állatok mellé, ráadásul sem a zajkeltés, sem a villanypásztor-hálózat nem tartja távol a nagyvadakat.

38 elpusztult bárány és juh volt összegyűjtve a helyi közbirtokosság farmja előtt, illetve további négy halálosan megsebesített jószág is a medvék áldozata lett – mondta Pap Jenő, a szervezet titkára az erdélyi Székelyhon helyszíni beszámolója szerint. Mint mondta, a kárt egy bocsaival érkező anyamedve okozta az egyik éjszaka. A nagyvadak a drótkerítésen átmászva jutottak el az akolhoz, amelynek oldalát feltépve rontottak rá a háziállatokra. 

Rengeteg problémát és kárt okoznak a medvék Erdélyben - képünk illusztráció
Rengeteg problémát és kárt okoznak a medvék Erdélyben – képünk illusztráció

Rendszeres és visszatérő károkozók a medvék

A szomszédos település polgármestere, Kovács Lehel elmondta, hogy az április közepén történt esetet megelőző két hétben legalább 20 portára törtek be a medvék a községben. Ebből sok esetben kárt is okoztak a juhok és a tyúkok elpusztításával. 

Nagy baj van, az emberek már rettegnek kimenni az utcákra. Villanypásztorokkal, zajkeltéssel próbálnak védekezni a gazdák. Sőt, éjszakánként már járőröznek is, de semmi sem hatásos. A három érintett vadásztársulattal együttműködve már kértük a kilövési engedélyeket, de az sem biztos, hogy ennyivel teljesen megoldódik a probléma. Kérem a környezetvédőket, hogy jöjjenek ide és mondják meg, hogy mit tehetnénk, mert ez a helyzet tarthatatlan. El is vihetik innen a medvéket, ha kell nekik” – mondta.

Egyeztetések, óvintézkedések

Szerinte sokan már félnek háziállatot is tartani. Arra is kitért, hogy ő is egyeztetett a környezetvédelmi tárca vezetőjével, így reméli, hogy mielőbb segítséget kapnak. Az óvintézkedések nem segítettek az esettől mintegy 100 kilométerre, keletre, a Kárpátok felé található tusnádfürdőieken sem. A fürdővárosban az idő felmelegedésével rendszeresen megjelennek a medvék, még napközben is. Az önkormányzat most új megoldásokon gondolkodik, miután a látogatók már a medvebiztosnak tartott új szeméttárolókat is megtanulták kinyitni.

A téli időszakban háttérbe került a kérdés, a tavasz beköszöntével viszont ismét felütötte fejét a probléma: ismét több egyed jár be a fürdővárosba – mondta Butyka Zsolt polgármester a Székelyhonnak. 

A két erdélyi település, amit túl sokszor látogatnak a medvék
A két erdélyi település, amit túl sokszor látogatnak a medvék

Városiasodtak a medvék

A városvezető szerint egy másfél-két éves, fiatalabb egyed gyakorlatilag a városban él, mindig ott tartózkodik, és napközben is állandóan felbukkan a forgalmasabb városrészeken is, például a központban vagy az iskola udvarán. Továbbá egy hárombocsos anyamedve is rendszeres látogatója a fürdővárosnak. A bocsok viszont már nagyobbak, így a legtöbben inkább négy medveként hivatkoznak erre a csoportra. Végül van még egy példány, amely naponta felbukkan a településen, ez a medve viszont kizárólag a vasútállomás környékét látogatja. Anyagi károkat ebben az évben még nem okoztak a nagyvadak, de lelki megterhelést annál inkább.

Aggodalomra ad okot, hogy az egyik bármikor besétálhat az iskola udvarára, és szintén problémát okoz, hogy a temetőt is gyakran felkeresik, kitapossák a sírokra ültetett növényeket – írták.

„Nagy szükség van a turisták tudatosítására. Ezen is dolgozunk, hiszen egy hagyományos nyári szezonban naponta az 1200 lakos mellett 5000 turista tartózkodik a városban. Ezáltal a helybéliek hiába tartják be a szabályokat, ha a turisták nem, sőt, éppen azért jönnek, hogy medvékkel fényképezkedjenek” – közölte a tusndádfürdői polgármester.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölés... A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán igényelhető támogatásról A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyúj...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Boldog malac és levendula Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban. N...
Ha elege van már a lehúzó hírekből… A sok komoly hír mellett olykor szükség van aranyos történetekre is, hogy ki tudjunk szakadni a mindennapok mókuskerekéből. Egy ilyen kis sztorit szer...
Folyamatosan növekszik a sertéslétszám Harmadik éve folyamatosan növekszik a sertéslétszám és az ágazatba bekapcsolódó családi gazdaságok, valamint vállalkozások száma Magyarországon. 2012-...
Vakcinázás a kéknyelv-betegség ellen A kéknyelv betegség terjedésének megelőzése érdekében az országos főállatorvos kötelező vakcinázást rendel el. A tájékoztatás szerint a kötelező védek...