Szigorítanák az uniós állatjóléti jelölés és az állatszállítás szabályait

Az uniós mezőgazdasági miniszterek 2020. szeptember 1-én tartottak szakpolitikai tanácskozást a német elnökség által szervezett informális AGRIFISH találkozó keretében Koblenzben. A Rajna-vidék-Pfalz tartományban rendezett programon egyeztettek az uniós szintű állatjóléti jelölés, valamint az élő állatok EU-ból harmadik országokba történő szállításának kérdéseiben is. A szakemberek álláspontja nem volt egységes. […]

Tovább…

Jelentősen csökkent a hazai vágóhidak teljesítménye Magyarországon: minden állatból kevesebbet vágnak, mint tavaly

A hazai vágóhidakon 7 százalékkal kevesebb szarvasmarhát, több mint 1 százalékkal kevesebb sertést és 2 százalékkal kevesebb baromfifélét vágtak 2020 első fél évében a 2019. január–júniusi időszakhoz képest. A baromfiféléknél a liba- és kacsavágás – a madárinfluenza hatásai miatt – jelentősen (48 és 30 százalékkal) visszaesett az egy évvel korábbi alapértékhez képest. Szarvasmarhából 50,7 ezer darabot vágtak le az első fél évben. A levágott állatok élősúlya 26,7 ezer, hasított súlya 13,7 ezer tonna volt. Az élősúly 6,5, míg a hasított súly 7,2 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. […]

Tovább…

Bábolnai kerekasztal: pestis, aszály és ellátási gondok nehezítették a termelők dolgát

A Bábolnai Gazdanapok péntek délutánjának egyik legígéretesebb programja volt a “Hogy alakul az idei év? – ahogy a gazdálkodók és a kereskedők látják” című kerekasztal beszélgetés, amit a Csernozjom Kft. szervezett meg a színsor szaktanácsadási pontján két tucat érdeklődő részvételével. A szakmai eszmecsere egyik legfontosabb kérdése az volt, hogyan élték meg a 2020-as év kihívásait a résztvevők. A Magro.hu is jelen volt a beszélgetésen. […]

Tovább…

Elveszett a legénység, több ezer marha fulladhatott az óceánba – videóval

Felborult egy állatokat szállító teherhajó, aminek több mint 40 fős legénységéből csak 3 személyt találtak meg, közülük az egyik elhunyt. A Kínába tartó hajó rakománya 5800 marha volt. A japán hatóságok nagy erőkkel keresték a Gulf Livestock 1 személyzetét, de szeptember 10-én abbahagyták a kutatást. A teherhajó Új-Zélandról indult és Kínába tartott fedélzetén 6 ezer marhával. A hajó augusztus 14-én indult útnak, és 17 nappal később kellett volna megérkeznie az északkelet-kínai Tangsan kikötőjébe. […]

Tovább…

Vírushatás: 122 fertőzött munkatárs hiánya miatt kell leölni több 100 ezer csirkét

Körülbelül 300 ezer csirkét terveznek elgázosítani Angliában, amivel 400 ezer fölé emelkedhet a koronavírus miatt leölt madarak száma Nagy-Britanniában. Skóciában eddig 110 ezer csirkét már elaltattak, ahhoz jöhet hozzá ez a tekintélyes mennyiség. Az intézkedés oka, hogy Attleborough-ban, az egyik legnagyobb húsfeldolgozóban 127 dolgozó kényszerült karanténba, miután megjelent a koronavírus az üzemben. Emiatt a gyár lényegében le is állt. […]

Tovább…

Több, mint félmillió lazac szökött meg egy skót halgazdaságból

Lesújtott Skóciára az Ellen névre keresztelt ciklon. Sok helyen hatalmas pusztítást hagyott maga mögött. Alaposan megtépázta egy nagy nemzetközi haltermelő vállalat, a Mowi egyik skóciai telepét is. Nagyjából 550 ezer lazac szabadult el, miután az óriási vihar lecsapott egy ottani halgazdaságra. A halak egy része viszont nem volt ilyen szerencsés. Rengeteg hal pusztult el az eset miatt, amellyel kapcsolatban a Skót Környezetvédelmi Ügynökség együttérző nyilatkozatot adott ki. […]

Tovább…

Ménvizsgán méltatták a magyar hidegvérű lófajtát

Folyamatosan emelkedett az őshonos lófajták állománya az utóbbi 5 évben. Ez az Agrárminisztérium és a tenyésztők szoros együttműködésének, valamint az őshonos támogatásoknak köszönhető – közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Tiszaföldváron. Farkas Sándor a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület által szervezett országos hidegvérű ménvizsgán elmondta: az elismert lótenyésztő szervezetek által nyilvántartott, törzskönyvezett összes lóféle – a magyar parlagi szamarat is beleértve – közel 77 százaléka őshonos lófajta. […]

Tovább…

A minőségi termeléshez elengedhetetlen a több mérés

A minőségi termeléshez elengedhetetlen, hogy minél többet vizsgáljunk és elemezzünk. A Noack által forgalmazott mérőkészülékek pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy minél többet monitorozzunk, ezáltal sokkal pontosabb eredményeket kapjunk és hatékonyabban tudjuk értékesíteni a megtermelt termékeket. Így jobb eredményeket tudunk elérni az állattenyésztésben is. […]

Tovább…