Medve ölt meg egy juhászt Erdélyben

Nem csak a Székelyföld hegyvidéki részein garázdálkodnak a medvék. A legutóbbi eset tragikus véget ért. A romániai Maros megyében, forgalmas országút mentén fekvő Gernyeszegen halt meg egy juhász, akit minden valószínűség szerint medve ölt meg. A rendőrséget a 80 éves férfi fia riasztotta, mivel apja elment a juhokkal, de nem tért vissza estére a település melletti esztenára. A rendőrök és a csendőrök órákon át keresték az idős juhászt. Végül hőkamerás drónnal, egy bokros területen, hajnali 3 óra körül találták meg a holttestét, amelyen több sérülés és vadállat okozta harapásnyom volt. […]

Tovább…

Tömeges halpusztulás a Garamon, a Dunán már nincs veszély

Tömeges halpusztulást okozott a szlovákiai Zólyombúcson (Budča) a Garam középső szakaszán egy biogázállomás kiömlött fermentációs hulladéka. Az információt a helyi horgászszövetség és a biogázállomás vezetője is megerősítette. A Bezeréte (Trnavá Hora) község mellett horgászók jelentették az elpusztult halak feltűnését, illetve azt, hogy a víz zavaros, nem áttetsző és bűzlik. A horgászszövetség azonnal hívta a környezetvédelmi felügyeletet és a rendőrséget. A gondot az erős vihar okozta, amely rádöntött egy fát a fermentációs hulladékot tároló zsákszerű tartályra. […]

Tovább…

Könnyedén – és fillérekből – állatbaráttá varázsolható bárki kertje

Kertjeink állatbaráttá tétele nem feltétlenül jelenti azt, hogy hagynunk kell, hogy udvarunk vad dzsungellé növekedjen. Legyen szó hatalmas birtokról vagy forgalmas családi kertről, otthont adhat a különböző ház körüli vadállatoknak, és kicsit közelebb hozhatja a természetet.
Rengeteg egyszerű dolgot tehetünk annak érdekében, hogy segítsünk az állatoknak, akikkel közös helyen élünk, kezdve a különböző élőhelyekhez való hozzáférés biztosításától a jól felszerelt táplálkozási helyek ápolásáig. […]

Tovább…

Van olyan élelmiszer, amelyik jelzi, hogy mérgező – az igazi veszélyt a többi jelenti

Feldolgozási, tárolási, vagy egyéb problémák miatt könnyen mérgezővé válhatnak egyes élelmiszereink. Ezek a változások jobb esetben látszanak, rosszabb esetben nem… Amennyiben egy élelmiszeren penész jelenik meg, állaga, szaga megváltozik, az jelzi a fogyasztónak, hogy ezt már inkább ne egye meg.
Sajnos nem mindig ennyire egyértelmű a helyzet, mert az otthon tárolt élelmiszereinkben lejátszódó – számunkra negatív – folyamatoknak nem mindig vannak látható, szagolható, ízlelhető jelei. […]

Tovább…

Meghalt egy 11 éves gyerek a madárinfluenza miatt

Indiában regisztrálták a madárinfluenza okozta első halálesetet – közölte a helyi sajtó. A Times of India című lap az All India Institute of Medical Sciences (AIIMS) intézet forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a betegség áldozata egy tizenegy éves fiú, aki július 20-án, kedden halt meg. Az újság szerint a gyermeket július 2-án szállították be az intézetbe magas lázzal és köhögéssel. Az orvosok azt hitték, hogy koronavírus-fertőzés miatt beteg, amikor azonban a tesztek negatív eredményt hoztak, a további vizsgálatok megállapították, hogy madárinfluenza-vírus okozta betegségben szenved. […]

Tovább…

Növénygénbank: bármikor életre kelthetők az évtizedekkel ezelőtt lefagyasztott magok

Ötvennégyezer növényfajta génjét őrzik a több mint hatvanéves múltra visszatekintő tápiószelei génbankban, amelynek a portfóliójába ma már a haszonállatgén-megőrzés is beletartozik. Az eredményeik igazolják: életképesek az évtizedekkel ezelőtt lefagyasztott magok. Évek óta kutatják többek között, hogy milyen hazai babfajták válthatnák ki az állattakarmányozásban fontos szóját.
Hogy miért éppen a Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán fekvő Tápiószele lett a központ székhelye? A történet az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, amikor Szelényi Lajos orvos, akinek a tulajdonában volt a terület, a végrendeletében örökül hagyta a birtokot az intézmény elődjének számító, növényfajta-kísérletekkel foglalkozó intézetre. A mai génbanknak megfelelő tevékenységet 1959 óta folytat a központ, hivatalosan innen datálják a krónikájukat. […]

Tovább…

A kék, a zöld meg a vörös – csak egyikük lehet az Év madara!

Mely madárfajok küzdenek meg az Év madara címért? Ez is kiderül a felhívásból, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) – ahogyan 1979-től kezdődően mindannyiszor – az idén is útjára indított, s majd a lakosság szavazatai alapján választja ki az év madarát.
Az évente visszatérő akció célja, hogy legalább a címért versengő madárfajokról több szó essék a médiában. Így a lakosság szélesebb körben megismerheti azokat a madárfajokat, amelyek védelmében sokat tehetünk. Az újabb Év madara-szavazás jelmondata: Sokszínű természet. […]

Tovább…

Az ágyások közti gaz, amelyért súlyos ezreket fizetnek – pedig ingyen is könnyen elérhető

Amit a palánták között a kertben gyomnak látunk, lehet, hogy értékes és ehető növény, amelynek hatóanyagaiért a patikában súlyos ezreket adunk ki. Szóval óvatosan azzal a kapálással! Van, aki hallott már a kövér porcsinról? Pedig biztosan látott már mindenki… Most kezdődik a szezonja!
Népies neve egyébként disznója, disznóporcsin, kövérfű, kövérke, kövérlányka, poncsér. Csupasz, 30 cm magas, egynyári növény, húsos, kúszó szárral. Pozsgás, fényes levelei sötétzöld színűek, tojásdad alakúak. Virágainak 5-6 szirma van. Kellemesen savanykás íze miatt főzve fogyasztják. […]

Tovább…