Hazai gyümölcsöseink nem a legjobb talajokon, a szántóföldi művelésre kevésbé alkalmas területeken létesültek, ezért nagyon fontos a helyi adottságoknak megfelelő talajápolás és öntözés gyakorlatának kialakítása. A tápanyagpótlás kérdésköre állt a középpontban különböző gyümölcsösök fajainak esetében egy kétnapos rendezvényen, amelyet Kaponyás Ilona szaktanácsadó szervezett.
Tápoldatozás
Akár hagyományos, akár biotermesztést folytatunk, az öntözés legyen tápoldatozás, az intenzív termesztésben pedig alapvető technológiai elem – hangsúlyozta Kaponyás Ilona. Ehhez megfelelő vízminőségre van szükség: vizsgálni kell a lebegő anyagok, a vas, a mangán és a hidrogén-szulfid (kénhidrogén) mennyiségét, a csíraszámot és a sótartalmat a rendelkezésre álló vízben, hogy megfelelően kezelni lehessen. A nátrium és a klór jelenléte sem kívánatos, bár a nátrium 120 mg/l mennyiségig nem okoz terméskiesést. Fordított ozmózissal lehet eltávolítani a vízből, ami köbméterenként 3-4 ezer forintba kerül.
Öntözési vízigény meghatározásához a tervezett termésből és a talaj vízmegtartó képességéből kell kiindulni. Itt lép be egy kevéssé ismert mérték, a pF, ami a talaj kapilláris kapacitását jelzi, és a 0 értékénél 100% a talaj víztelítettsége.
A növénytermesztés számára érdekes másik végpontja pedig a 4,2, amikor a növények már nem képesek felszívni a vizet a talajból. A legtöbb növény hervadáspontja pF 2-3 fölött van. Az egy alkalommal kiadagolt öntözővíz mennyiségét a pF-görbe alapján tudjuk megállapítani.
Az öntözésből eredő hibák leggyakrabban éppen a túl sok vízből adódnak – osztotta meg tapasztalatait a szaktanácsadó. Olyankor kimosódnak vagy fölvehetetlenné válnak a tápanyagok, pusztulásnak indul a gyökérzet. Ha kevés vizet juttatunk ki, nemcsak vízhiány lép föl, hanem sófelhalmozódás, gyökérégés is, és tápanyaghoz sem jut a növény.
Mindig használjunk tenziométert a vízkapacitás nyomon követésére, és nagyon fontos, hogy jól helyezzük el a műszert. Ne egy csöpögtetőtest mellé kerüljön, mert akkor nem figyelmeztet időben a vízhiányra.
A fák raktároznak
Fontos különbségek vannak a lágy- és a fásszárúak tápoldatozásában. A lágy szárú növényeknél folyamatos a gyökérműködés és -növekedés, nagy gyökérsűrűség alakul ki, és kicsi az allelopátiás hajlamuk. Ezzel szemben a fás szárú növények gyökere ciklikusan növekszik, kicsi a gyökérsűrűségük, a tápanyagfelvétel pedig tavaszi, nyár végi és őszi csúcsokat mutat.
A felvett tápanyagok is sokkal lassabban jutnak el a levelekbe, mint a lágyszárúak esetében, viszont a fák raktározzák és könnyen újrahasznosítják a tápanyagokat, ezért a hiánytünetek is később jelennek meg rajtuk.
A szükséges nitrogén 30, a kálium 15-20, a foszfor 10 és a bór 100%-át képesek elraktározni, ezért is nagyon fontos a nyár végi, őszi többszöri trágyázás. Ezenkívül a fák a közvetlen napfényt használják és erősebben párologtatnak, mint a lágy szárú növények.
Táplálásuk során a talajadottságokon kívül figyelembe kell venni az olyan technológiai elemeket, mint az alany-nemes kombináció, a térállás, a művelési mód vagy a sorközművelés. Ha füvesített a sorköz az ültetvényben, körülbelül 20%-kal több tápanyagot és vizet kell kijuttatnunk, viszont jóval kedvezőbb a talajélet szempontjából – mondta Kaponyás Ilona.
A kalcium és az alma
Az almástermésűek (alma, körte, birs, naspolya) a tápanyagpótlás szempontjából fontos a kalcium, a bór és a mangán pótlása, amire különösen savanyú talajokon kell figyelni. Kalciumhiány alakul ki a savanyú homoktalajokon, például Szabolcsban, illetve a Tisza mentén. Ezeken a területeken meszezni kell a talajt, általában hektáronként egytonnás adagban.
Ahol a savanyú talajban sok a magnézium, ott a meszezés hatására nem vehető fel a kálium, ezt is figyelembe kell venni – figyelmeztetett a szaktanácsadó.
Meszes homokon viszont, a Duna–Tisza közén, ahol 8-8,5 pH-érték a jellemző, gyakori a cink-, magnézium- és káliumhiány. Ott makro- és mezoelemeket is kell adagolni lombtrágyaként. A Dunántúlon a barna erdőtalajok a legjellemzőbbek, magas humusztartalommal. A dombtetőkön viszont erodált a talaj, ott az alapkőzettől függően alakulnak ki a tápanyagfelvétellel kapcsolatos problémák.
Arra is ügyeljünk, hogy mikroelemeket is adagoljunk a főbb tápelemek mellé, így például a virágzástól adagolt kalcium-lombtrágyához érdemes komplex mikroelemtrágyát is keverni, de csak kelátos formában. Erre a lombtrágyázásra azért van szükség, mert az alma először mindig a levelébe építi be a kalciumot és csak utána a gyümölcsbe. A körtének és a birsnek feleannyi kalciumra van szüksége, mint az almának, a körte inkább a magnéziumellátásra érzékeny.
Az alma optimális tápelemellátása
Az alma optimális tápelem-ellátása levélanalízis alapján a következő: nitrogén 2-2,6%, foszfor 0,16-0,25%, kálium 1,2-1,6%, kalcium 1,2-1,8%, magnézium 0,25-0,4%. A levélben mérve pedig kétszer annyi nitrogénnek kell lennie, mint káliumnak, a kalcium feleannyi vagy ugyanannyi legyen, mint a kálium, magnéziumból viszont negyedannyi az optimális arány.
Nagyon jól reagálnak az almástermésűek a tápoldatozásra, a hiánytünetek 2-3 hét alatt ellensúlyozhatók. Érdemes folyamatosan adagolni a mikro- és makroelemeket. De arra figyelni kell, hogy időben hagyjuk abba a nitrogénadagolást, különben romlik a gyümölcs tárolhatósága.
Közepesen káliumigényes gyümölcsfaj az alma, a kalciumpótlást pedig korán kell kezdeni, már kötődéstől. A körte az alanytól függően érzékeny a meszes talajra, ahol nehéz pótolni a szükséges mikroelemeket. Ezért ilyen adottságok mellett többször kis adagban juttassunk ki bórt és cinket – javasolta Kaponyás Ilona. A legtöbb káliumra a birsnek van szüksége ebben a rokonságban, és lassabban reagál a trágyázásra.
A kálium és a barack
Meszes talajon a magnézium, a vas és a cink pótlására kell figyelni a csonthéjasok termesztése során. A vas 5,5-6,5 közötti pH-tartományban vehető föl optimális mértékben, ha ennél lúgosabb a talaj, hektáronként 10 kilogramm vaskelátot adjunk tápoldat formájában. Túlöntözésnél is előfordulhat a vashiány – figyelmeztetett a szaktanácsadó.
Magyarországon a talajok zöme nem tartalmaz elég cinket., pedig a csonthéjasok érzékenyek a cinkhiányra.
A csonthéjasok levélben mért optimális tápelem-ellátottságát a táblázat tartalmazza. Cseresznye és meggy esetében káliumból kétszer annyi vagy ugyanannyi kívánatos a levélben, mint nitrogénből. A kajszinál és őszibaracknál pedig háromszor annyi, ugyanis különösen káliumigényes gyümölcsfajok. A cseresznye és meggy ezenkívül sok kalciumot is igényel. A káliumhoz mért arányuknak levélben el kell érnie a 0,3-at, de lehet ugyanannyi is, mint a kálium.
A káliumigényes kajszi és őszibarack esetében nem szabad elhanyagolni a nitrogénpótlást sem, többször, kis adagban érdemes kijuttatni hektáronként összesen 100 kilogramm hatóanyagot. Először márciusban adjunk 20-30 kilogrammot, és a korai fajtáknál áprilisban juttassuk ki az utolsó adagot.
Tavasszal minden növényt érdemes tápoldatozni és lombtrágyázni is, mert az utóbbi visszahat a gyökérnövekedésre, de nem mindegy, hogy amikor lombtrágyázunk, éppen természetes növekedési ciklusban van-e a gyökérzet vagy sem.
Magnéziumhiány akkor lép fel, ha sok a kálium, és kevés a nitrogén, ellensúlyozására ásványi magnéziumot, keserűsót használhatunk. Foszforból nincs szükség nagy mennyiségre, sőt a kajszi és az őszibarack érzékeny a sok foszforra, akkor nem jutnak elég cinkhez.
Érdemes rézpótló lombtrágyát is adagolni a számukra, ennek növényvédelmi mellékhatása van. Részben kiváltható a rezes permetezés, ami könnyen perzselhet. Amúgy minden növényvédelmi kezeléskor érdemes lombtrágyát is kijuttatni. Hogy a rügydifferenciálódás idején, ami a legtöbb fajtánál egybeesik a terméséréssel, elég tápanyag álljon rendelkezésre. Az almástermésűeknél lassabban reagálnak a táplálásra.
A cseresznye és a meggy közepesen káliumigényes gyümölcsfaj, jól válaszolnak a tápoldatozásra. Tavasszal két részletben adjuk ki a nitrogént, és kihajtás után kezdjük el a kalciumpótlást is.
(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)
