Medve ölt meg egy juhászt Erdélyben

Nem csak a Székelyföld hegyvidéki részein garázdálkodnak a medvék. A legutóbbi eset tragikus véget ért. A romániai Maros megyében, forgalmas országút mentén fekvő Gernyeszegen halt meg egy juhász, akit minden valószínűség szerint medve ölt meg. A rendőrséget a 80 éves férfi fia riasztotta, mivel apja elment a juhokkal, de nem tért vissza estére a település melletti esztenára. A rendőrök és a csendőrök órákon át keresték az idős juhászt. Végül hőkamerás drónnal, egy bokros területen, hajnali 3 óra körül találták meg a holttestét, amelyen több sérülés és vadállat okozta harapásnyom volt.

Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere szerint nagy valószínűséggel egy medve sebesíthette meg halálosan a pásztort, aki a juhait igyekezett védeni, és megpróbálta elkergetni a vadállatot. A medve aztán, ahogy végzett az áldozatával, az erdő széléig, a bokrokig hurcolta. A környéken 6 anyamedvéről tudnak, mindegyik 2-3 boccsal jár. A Székelyhon portál szerint az állatok rákaptak a szarvasmarhákra és a juhokra, rendszeresen visszajárnak a haszonállatokhoz.

Medve ölt meg egy idős juhászt a romániai Maros megyében - képünk illusztráció
Medve ölt meg egy idős juhászt a romániai Maros megyében – képünk illusztráció

A cikk szerint Gernyeszeg környékén egyébként naponta bejárnak a medvék a lakott területekre. Az ottani polgármester azt mondja, a helyzet lassan kezd kicsúszni az ellenőrzés alól, csak az eset utáni hétfőre virradóra 4 alkalommal riasztotta a RO-Alert vészhelyzeti szolgálat telefonon a lakosságot a medveveszély miatt. Nem csak Gernyeszegen, hanem a térség más településein, a Maros folyó mindkét oldalán rendszeresen jelzik medvék jelenlétét, de eddig nem történt halálos incidens.

Az esetet követő napokban jelent meg a hír, hogy felmérik a barnamedve-állományt Romániában

Tizenegymillió euró értékű európai uniós finanszírozású projektben Romániában felmérik a barnamedve-állományt, amely Európában a legnagyobb – jelentették be Bukarestben. Cristian Ghinea beruházási és Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter egy közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a projekt három alappillérre épül. 

  • Egyrészt megtörténik a medveállomány genetikai felmérése külföldi szakemberek bevonásával, ami példátlan az olyan nagy medvepopuláció esetében, mint a romániai. Viszonylag nagy pontossággal megállapítják az állomány nagyságát, valamint annak korosztály és ivar szerinti összetételét. A módszer abból áll, hogy előre meghatározott útszakaszokon genetikai mintát (ürüléket vagy szőrt) gyűjtenek, amelyekből el lehet kerülni a többször számlálás veszélyét. 
  • A felmérés másik alappilére egy 60 hektáros menhely létesítése, ahova azokat a medvéket fogják áttelepíteni, amelyeket valamilyen okból – ideiglenesen vagy véglegesen – nem lehet visszaengedni a természetbe. 
  • A projekt harmadik eleme ezer villanypásztor felszerelése mezőgazdasági területek és méhészetek köré. A projekt keretében mobil és fix villanypásztorokat is ki fognak próbálni.

Túlszaporodtak a medvék, kilőnék a veszélyes egyedeket

Romániában az elmúlt években túlszaporodott a medveállomány, miután 2016-ban betiltották a medvevadászatot. Azóta egyre több a medvetámadás, ezért a román kormány július végén elfogadott egy olyan sürgősségi rendeletet, amely végső esetben lehetővé teszi az agresszív és emberéleteket veszélyeztető medvék kilövését, ha más módszerek eredménytelennek bizonyulnak. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére 2018-ban kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók 69 ezer négyzetkilométeres romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csirkével karambolozott a Forma 1-es pilóta Nemtől, kortól, végzettségtől függetlenül bárki bármikor összefuthat egy baromfival. Így járt a híres Forma 1-es pilóta, Marcus Ericsson is, aki edzés...
Ember lépett a kombájn elé, majdnem halál lett a v... Nem tanácsos aratás idején a szántóföldön sétálgatni, a kombájn ugyanis jóval erősebb, mint az ember. Megtanulta ezt most egy felvidéki asszony is, ak...
A mezőgazdaság az egészségkárosító kockázatok és a... Több, mint 30 százalékkal csökkent az agráriumban tavaly a végzetes munkahelyi tragédiák száma. A mezőgazdaság ugyanakkor továbbra is az egyik legvesz...
Már a házi sertésben is ott a vírus A magyar-román határtól mintegy 4 km-re afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált egy háztáji állományban a Román Állategészségügyi Szolgálat. A hely...
Veszély a földeken: munkavédelmi tájékoztató soroz... Országos munkavédelmi tájékoztató sorozatot tart a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a mezőgazdaságban előforduló halásos kimenetelű munkabalesetek ...
Egyre több a medve és a farkas Egyre több a medve és a farkas Szlovákia területén, ezért az ottani mezőgazdasági minisztérium szerint szabályozni kell a nagyragadozók állományát. Rá...