A jelen járványügyi helyzet számos változást hozott a mindennapjainkba. Nem csak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is nagyobb odafigyelést igényel ez az időszak. A mezőgazdasági munka pedig kiemelt figyelemnek örvend, hiszen a megtermelt élelmiszer most nagyobb szerepet kap, mint ahogyan azt sokunk az élete során eddig elképzelte. Az agrárium tehát nem állhat le, sőt most még pontosabban és nagyobb erőbefektetéssel kell dolgoznunk. […]
Precíziós gazdálkodás
Édesebb lesz a szamóca, ha barátokkal veszi körbe a kertben
Mint ahogy az embereknek és az állatoknak, úgy a növényeknek is vannak barátai. Kérdés, hogy mely növényekkel képes pozitív kapcsolatot kialakítani a szamóca, amely elősegíti a növekedését, és a termésátlagát. Az alábbiakban felsorolásra kerül néhány ezek közül a növények közül. […]
Üvegház és kukorica a sivatag közepén? Normális?
Az arizóniai Marana közelében létesített automatizál üvegházat a Bayer, ahol a tervek alapján kukoricát fognak termeszteni. Ez a majdnem 100 millió dolláros beruházás a vállalat globális terméktervező központja lesz a kukorica tekintetében. Ez a csúcstechnológiás és teljesen automatizált üvegház pedig egy sivatagban lesz megtalálható. […]
Precíziós méhészet – az informatika szerepe a méhészetben
A méhek nagyon kényes rovarok, különböző betegségek üthetik fel a fejüket közöttük, amelyek nem csak néhány példány, hanem akár egy egész kolónia összeomlásához is vezethetnek. Ez pedig nem csak Magyarországon fordul elő, ugyanis egy világszintű problémáról beszélhetünk. Az informatika ezen a téren is segítségünkre lehet, ugyanis napjainkban már ismertek olyan technológiák, amelyek a méhek megfigyelésére szolgálnak, ezzel védve a kaptárokat és a kolóniákat. […]
A civilek szerint nagyon veszélyes, ha a nagyvállalatok kaparintják meg az agráradatok feletti uralmat
Vitás helyzet alakul az élelmiszer- és agráradatok körül. Arra szólította fel a Friends of the Earth Europe (FoEE) nevű civil szervezet az Európai Bizottságot, hogy szabályozza az új technológiák használatával keletkező adatokat. Szerintük csak így lehet elkerülni azokat a helyzeteket, hogy néhány globális nagyvállalat teljes és kizárólagos irányítást szerezhessen a mezőgazdaság és a komplett élelmiszerlánc felett. […]
Robotok a tehénistállóban
Napjainkban egyre több helyen találkozhatunk gépesített mezőgazdasági üzemekkel, legyen szó növénytermesztésről, vagy állattenyésztésről. Viszont amíg a növénytermesztési ágazat folyamatos fejlődésen esik át, addig az állattenyésztésre nem minden esetben fordul akkora figyelem, mint amire szükség lenne. Az alábbiakban a tejhasznú szarvasmarha tenyésztés fejlesztése lesz a téma, amelyről az Agrárium 2020 konferenciáján esett szó Gregosits Balázs jóvoltából. […]
Szokatlan termeléssel nőnek a növények a pontgazdálkodás során – videókkal
A Campus Almkerk egy olyan különleges hely Hollandiában, ahol pixeles, más néven pontgazdálkodás folyik. Minden megművelt egység pontosan 100 négyzetcentiméteres, a különféle növények pedig egymás mellett nőnek. Az ültetés során egy robot egy tartályba szívja fel a magokat, majd a tábla egy meghatározott pontján juttatja a földbe azokat. Azt, hogy hol és mi fog teremni, egy GPS-alapú rendszer állítja be. Az pedig, hogy milyen zöldségek kerüljenek a földbe, a fogyasztó döntésén múlik. […]
Tévedés, hogy újat kell venni, ha az eszközparkot modernizálni akarjuk
Az Affield Kft. egy jó ötlet nyomán a mezőgazdaságot célozta meg szoftverfejlesztésével az indulásakor, de hamar belátták, hogy – a piac adottságai miatt – módosítani kell az üzleti tervükön. Így a hardvergyártásba is bele kellett kóstolniuk. Aztán ezt az egészet a maguk javára fordították, és ma már három kontinensen forgalmazzák a termékeiket. Az izgalmas kezdetekről, a precíziós gazdálkodás hazai helyzetéről és a világszerte méltán keresett termékeikről, Bertók Zoltánnal, a MachineryGuide Team termékmenedzserével a Magro.hu munkatársa beszélgetett. […]