Több kukoricafajta egy táblában? Miért is ne!

A virágzáskori abiotikus és biotikus tényezők kardinálisak a termékenyülés és a termés kialakulásának szempontjából, ezért lehet jó ötlet két különböző genetikát használni egy táblán belül,, hiszen így nagyobb a lehetőség mind az idegen megporzásra, mind a virágzás és így a pollenszórás megvalósulásának biztosítására. A gyakorlatban egyelőre még kevés példát látunk erre, de az abiotikus hatások szélsőségeinek kiküszöbölésére akár ez is megoldást jelenthet. […]

Tovább…

Nem sok jót hoz az augusztusi hőség a kukoricára

Az augusztusi hőség által kiváltott hőstressz drasztikusan csökkentheti a tápanyag beépülését, különösen, a későbbi vetésű, hosszú tenyészidejű kukoricahibridek esetében. Minél előrébb tartanak a szemtelítődésben, annál gyengébb lehet ez a korlátozó hatás. […]

Tovább…

Bíztató a kukorica termelési verseny állományainak állapota, de a neheze még csak most következik

A Kukorica Kör Egyesület – aminek a Magro.hu is tagja – 2023. évi Kukoricázz velünk! termelési versenyének keretében 23 gazda vállalkozott arra szerte az országban, hogy az alkalmazott kukorica termesztési technológiáját bemutassa és ez alapján megtudjuk, közülük ki termel a legjobban, azaz a legnagyobb profittal. Az alábbiakban a júliusi gazdalátogatások alkalmával tapasztaltakból és elhangzottakból osztunk meg négyet. […]

Tovább…

Elstartolt a Kukorica Kör Egyesület 2023-as meghívásos termelési versenye

Elstartolt a Kukorica Kör Egyesület idei, 2023-as meghívásos termelési versenye, amiben nem a legmagasabb kézzelfogható termés elérése, hanem a leggazdaságosabban termelő gazdálkodó megtalálása a cél. A kihívás talán ebben az évben minden szempontból óriási, hiszen a kukoricatermesztési kedv a tavalyi év fényében finoman fogalmazva sem dönt csúcsokat, de talán éppen ezért lesz tanulságos a verseny. […]

Tovább…

KWS ADVISIO – stresszes körülmények között is az élen – szakmai titkok a teljesítmény mögött

A KWS ADVISIO a FAO 400-as éréscsoport olyan hibridje, amely azon körülmények között tudja potenciáljának maximumát nyújtani, ahol a környezeti hatások összessége a közepes vagy annál alacsonyabb szinten van. Az éréscsoportjára jellemző tőszámnál alacsonyabb tőállománynál nincs korlátozó tényező, hiszen az ezerszemtömegének változása a versenytárs hibridekénél alacsonyabb léptékű. A KWS ADVISIO stabilitásnak és széles körű adaptálhatóságának egyik kulcsfontosságú, termésképző komponense az ezerszemtömeg-stabilitás, ami azt eredményezi, hogy ez a dél-kelet európai régió kedvelt hibridje. […]

Tovább…

Kiderült, melyek voltak a legjobban teljesítő kukoricafajták 2022-ben

Tizenhatodik alkalommal szervezte meg 2022-ben a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az országos kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet. Az objektív felmérésben az elmúlt évben 43 kukoricahibridet teszteltek az ország tíz pontján, az eredményeket egy kiadványban hozták nyilvánosságra a szervezők. […]

Tovább…

Kiemelkedő termőképességű Pioneer® kukoricahibridek az egyik legkedveltebb éréscsoportban

A P9398 hibrid, FAO száma 370, 2021-ben a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben 105,4%-os termést adott a közismert és magas termésszintű sztenderd hibrid átlagához képest. Kiválóan tolerálja a száraz viszonyokat, ez jól látszott az elmúlt évben fejlesztői kísérleteinkben, ahol dinamikus vízleadása is megmutatkozott. Különösen jól tűri a stresszes körülményeket, ezáltal magasabb tőszámon is terméstöbbletet ad, segítve a profit maximalizálását. Magyarország teljes területére javaslom, minden gazdálkodónak, hiszen a P9398 Optimum® AQUAmax® minősítésű hibrid, ezáltal kiválóan alkalmazkodik száraz viszonyainkhoz! […]

Tovább…