Több nyugodt év eltelte után 2020-ban újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon. A március végén indult járvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyét érintette. A három megyében mintegy 400 állattartó telepen csaknem 4,8 millió állatot kellett ártalmatlanítani a betegség megfékezése és a terjedésének megelőzése érdekében. A járvány megállítása után a járványvédelmi szabályokat betartó, felelősen gazdálkodó tulajdonosok állami kártalanítást kapnak. Ennek több mint 80 százalékát, közel 9,5 milliárd forintot már ki is fizetett nekik a Nébih. […]
Gazdálkodás
Mindent a repce hiánytüneteiről
A repce nemcsak egy értékes, de nagyon hasznos növény is a vetésforgóban. Ha például repce után búzát vetünk, akkor a búzának a termése körülbelül 10%-kal magasabb lesz annál, mintha búza után búza következne. Vízigényes, tehát azokon a területeken lehet sikeresen termeszteni, ahol elegendő csapadék hullik. Érzékeny továbbá a savanyú talajokra és inkább a semleges vagy a gyengén lúgos kémhatást kedveli. A pH-optimuma a 6,5 és 7 között van. […]
A világ legnagyobb frissmeggy-exportőre, Magyarország, idén bajban van
Lengyelország az EU legnagyobb meggytermelője, ahol az európai termés több mint felét, 159 ezer tonna meggyet takarítottak be 2019-ben. Az idei évre szakértők 150 ezer tonna körüli termést prognosztizáltak. Szerbiában évente 80-95 ezer tonna meggy terem, és a tavaszi fagyok nem okoztak számottevő terméskiesést. A szerbiai statisztikai hivatal júliusi közleménye szerint a várható termés 70 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Németországban a meggy területe az elmúlt tíz évben a harmadával, 1800 hektárra csökkent. A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) szerint 2020-ban előreláthatóan 15,44 ezer tonna meggyet takaríthatnak be, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, ami elmaradna az elmúlt tíz év átlagától is. […]
Itt vannak a Budapesti Nagybani Piac friss, 31. heti árai
A Budapesti Nagybani Piacon a 31. héten a belpiaci Red-Scarlett burgonya 105, a fajtajelölés nélküli burgonya 125 forint/kilogramm leggyakoribb ára 16, illetve 14 százalékkal csökkent az elmúlt évi azonos hetihez viszonyítva. […]
Alaposan megdrágult néhány élelmiszer
2020. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – a KSH legfrissebb jelentése szerint. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek, köztük a burgonya, a friss zöldség, a friss hazai gyümölcs és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben. […]
Kettős kerthasznosítás: tányérra kerülnek a dísznövények is
Számos olyan növény beültethető a díszkertbe, vagy a terasz balkonládáiba, ami díszértékén túl zöldségként, gyümölcsként és fűszerként is fogyasztható. A kettős hasznosítású növények kiválóan alkalmasak arra, hogy egy díszkert az esztétikai élményen és a kikapcsolódáson túl hasznot is termeljen. A teljesség igénye nélkül a citromillatú muskátli, színes csilipaprika, fodros petrezselyem, ibolya, sarkantyúka, dísztök és díszalma is ehető dísznövények. […]
Átlagos a zöldségtermés idén a FruitVeB szakértője szerint
A tavalyihoz hasonlóan az idén is átlagos évre számít a zöldségtermesztésben a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ledó Ferenc, a szervezet elnöke az MTI-nek mondta el, hogy ez a jelenlegi tapasztalatok alapján kialakult kép, a következő 2-3 hónap még jelentősen befolyásolhatja a mennyiségeket. Idén 80-83 ezer hektáron termesztenek zöldséget szabadföldön, hajtatás pedig 3 500 hektáron folyik. A magyar zöldségtermés átlagos éves mennyisége 1,6-1,8 millió tonna. […]
Az állattartásban hasznosul az angol főzde eladhatatlan söre
1500 hordónyi eladhatatlan sört hasznosított újra az állattartásban egy bristoli főzde. A megmaradt sörből félfolyékony takarmányt állítottak elő a közeli sertéstelepek számára. Az Anglia délnyugati részén, Londontól 185 kilométerre nyugatra található bristoli Butcombe Brewing Co. azoktól az ügyfeleitől kapta meg a sört, akiknek a COVID-19 koronavírus-járvány miatt elrendelt lezárások miatt kellett bezárniuk márciusban. […]