Kiváló minőségben, de kevesebb lesz a meggy idén

Kiemelkedő a minősége a hazai meggynek, melynek termesztésében Magyarország továbbra is az Európai Unió egyik legmeghatározóbb szereplője. Az idén meggyből a tavalyi aszály, az idei fagyok és a szokatlanul hideg, a gombabetegségeknek kedvező csapadékos idő miatt a tavalyinál valamelyest gyengébb terméshozam várható, de a gyümölcsminőség annak ellenére kiváló. […]

Tovább…

A világ legnagyobb frissmeggy-exportőre, Magyarország, idén bajban van

Lengyelország az EU legnagyobb meggytermelője, ahol az európai termés több mint felét, 159 ezer tonna meggyet takarítottak be 2019-ben. Az idei évre szakértők 150 ezer tonna körüli termést prognosztizáltak. Szerbiában évente 80-95 ezer tonna meggy terem, és a tavaszi fagyok nem okoztak számottevő terméskiesést. A szerbiai statisztikai hivatal júliusi közleménye szerint a várható termés 70 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Németországban a meggy területe az elmúlt tíz évben a harmadával, 1800 hektárra csökkent. A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) szerint 2020-ban előreláthatóan 15,44 ezer tonna meggyet takaríthatnak be, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, ami elmaradna az elmúlt tíz év átlagától is. […]

Tovább…

Szedd/vedd magad meggy lelőhelyek Magyarországon

Az utóbbi napokban kezdetét vette a meggyszezon, és több gyümölcsös is megnyitotta kapuit. Néhány esetben azonban nem csak a már előre leszedett meggyet vásárolhatják meg a fogyasztók, hanem maguknak is szedhetik, ami például az epresek tekintetében is évek óta jól működő program. Az alábbiakban olyan gyümölcsösök kerülnek felsorolásra, ahol meggyvásárlás lehetséges. […]

Tovább…

Egy, megérett a meggy – összefoglaló a meggypiacról

A világ összes meggytermésének harmadát az EU adja, amelynek közel 80 százalékát Lengyelország, Magyarország és Németország termeli. Németországban a folyamatosan csökkenő terület, valamint a kedvezőtlen időjárás (fagy, aszály) miatt 1,9 ezer hektárról 9 százalékkal kevesebb, 14,4 ezer tonna meggyet takaríthatnak be 2019-ben. A meggy termése mintegy 16 százalékkal csökken a tízéves átlaghoz képest. Lengyelországban az ültetvényeket károsító fagyok miatt szakértők szerint a 2019. évi meggytermés 20-45 százalékkal lehet alacsonyabb, mint a sokéves átlagnak tekinthető 170-180 ezer tonna termés. […]

Tovább…

Egyre csak nő a fagyasztott meggy ára

Az elmúlt hetekben 0,5 €/kg-mal (0,56 USD/kg) nőtt a fagyasztott meggy ára. Ennek oka a jó minőségű gyümölcs várható mennyiségének alacsonyabb előrejelzése és a készletek általános csökkenése. A lengyel feldolgozók telephelyi ára az év eleje óta fokozatosan, havonta átlagosan 5 eurocenttel emelkedett. Januárban 0,80 €/kg-ról indult és májusra elérte az 1 €/kg árat, és ez egyéb származási helyek áremelkedését idézte elő. Így Szerbiában és Magyarországon is drágult a gyümölcs, ahol két hét alatt 1,05 €/kg-ról 1,10 €/kg-ra nőttek az árak. […]

Tovább…

Magyarország dominálja az EU meggypiacát

A világ összes meggytermésének harmadát az EU adja, amelynek közel 80 százalékát Lengyelország, Magyarország és Németország termeli. Németországban a tavalyi fagykáros évet követően 1,9 ezer hektárról kétszeres mennyiségű, 16,8 ezer tonna meggyet takaríthatnak be 2018-ban. Becslések szerint Lengyelországban nagyon jó, itthon jó meggytermés várható, azonban a betakarításhoz szükséges munkaerő hiánya gondot jelenthet, mivel lecsökkent a munkások száma. Szakértők Törökországban és Szerbiában is jó termésre számítanak. […]

Tovább…

KO a magyar meggypiacnak: 10-20 ezer tonna meggy maradhat betakarítatlanul

A FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint  az ÉKASZ (Alma Terméktanács) jelentése a piaci szereplők (termelők, TÉSZ-ek, kereskedők, feldolgozók) körében végzett felmérésére alapoz. Az  összefoglaló értékelés célja a hiteles információk közreadása, ezért az a tényszerűség szintjén marad. Lássuk, mi befolyásolja a magyar meggypiac helyzetét! […]

Tovább…

Keresi az útját a magyar alma- és a meggypiac

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az elmúlt napokban a szabolcsi alma és a meggytermesztés helyzetéről tartott szakmai rendezvényeket. Mint más ágazatokban, itt is az összefogás hiánya okoz gondokat. A meggyünk viszont jó hírnek örvend a világban, a gond az, hogy nem mindig találunk rá megfelelő felvásárló piacot. A meggypiac tartogat még jó lehetőségeket. […]

Tovább…