Amikor a forrásul szolgáló cikk szerzőjét felkérték, hogy írjon blogot a precíziós mezőgazdaságról, a téma már eldőlt: GPS (globális helymeghatározó rendszer). Az eszköz, amely a legtöbb precíziós mezőgazdasági tevékenység alapját képezi. A GPS egy zseniális technológia, amely az amerikai hadseregből származik. A készülék lehetővé teszi, hogy meghatározzuk a helyzetünket a Földön.
Ha valaki tudja, hol van és hová akar menni, a GPS segít a navigációban. A nyomkövetésben, a térképezésben és az időmérésben is hasznos. Ezek a funkciók valószínűleg minden gazdálkodó számára ismerősek, hiszen a navigálás az, amit közülük a legtöbben végeznek. A telefonnal, hogy megtalálják a megfelelő mezőt, valamint az automatikus kormányzás segítségével, hogy szorosan összekapcsolják az egyes műveleteket a mezőn. […]
Agrárkommunikáció
Környezet, klíma: több ponton egybecsengő üzenetet fogalmaztak meg a szakanyagok
Fel kell készülniük a magyar termelőknek, hogy – a kétévnyi átmeneti időszakot követően – 2023 után a zöldítésnek nevezett folyamat kiemelkedő hangsúlyt kap a gazdálkodásukban. A környezet- és a klímavédelem kiemelt terület lesz. Hogy mi várható, mire koncentráljon az ország, arról szakmai egyeztetés folyt a közelmúltban.
A 2023 és 2027 közötti időszakban a Közös Agrárpolitika elnyerhető támogatásai, illetve szabályrendszere a fentiekhez igazodik, s ehhez a magyar termelőknek is alkalmazkodniuk kell. Az egyeztetés során a beérkezett szakanyagok több ponton egybecsengő üzenetet fogalmaztak meg. […]
Kedvezőbbre változtak az aranykalászos gazdaképzés feltételei
Az új szabályozás alapján nem kell jogosítvánnyal rendelkezni az aranykalászos gazdatanfolyam elvégzéséhez – mondta az agrárminiszter az MTI-nek. Nagy István szerint a gazdaképzést oktató tanfolyamokat az új felnőttképzési törvény továbbra is tartalmazza, igaz, némi módosítással. Az aranykalászos gazdatanfolyamot korábban OKJ képzésként hirdették a képzőhelyek, 2021. január 1-től ez a képzés önállóan már nem, csupán egyes szakmához kapcsolódóan, részszakmaként végezhető el. A képzés időtartama nem változott. […]
Fontos agrárkérdésre keresik a választ: felméri a generációváltás akadályait a NAK
A gazdatársadalom Európa-szerte elöregedőben van, és mindenütt, így hazánkban is problémát jelent az, hogy ki és hogyan veszi át a gazdaságok vezetését az idősebb generációtól. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széles körű felmérést indított a gazdálkodók körében, amely segíti az akadályok feltárását és elhárítását. A kérdőív 2021. június 30-ig tölthető ki, a kamara alapvetően a gazdaságokat átadni kívánók, illetve a tervezetten átvevők válaszait várja. […]
7,6 milliárdért épül ország legnagyobb almatermesztési központja Újfehértón
Az ország legnagyobb, almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központja létesül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón. A 7,6 milliárd forint értékű beruházás a Szabolcsi Alma Centrum elnevezést kapta. A létesítmény Magyarország legjelentősebb almatermesztő körzetében, a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet területén valósul meg. A tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkező logisztikai és kutatóközpont 9 ezer tonnás befogadóképességű lesz. […]
1200 hektárról tervezi támogatni az új rektor a legnagyobb magyar agráregyetemet
Az agráriumban zajló hatalmas fejlődés lekövetéséhez elengedhetetlen a korszerű felsőoktatás. Mintegy 200 milliárd forintos beruházással eddig a magyar felsőoktatásban nem látott méretű egyetemi campusfejlesztést indítanak el Gödöllőn, ahol egy, a már 21. századi igényeknek is megfelelő, modern létesítményt szeretnének felépíteni az elkövetkezendő években. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem frissen kinevezett rektora Gyuricza Csaba a magyar agrár-felsőoktatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is beszélt. […]
Az 1 euróért átvett cseresznyét Milánóban 16 euróért adják – a járdákon végezte a gyümölcs
Rekeszszámra borították a járdára a cseresznyét dél-olaszországi termesztők, illetve a helyi híres cseresznyefajtát, a Ferroviát gyászoló plakátokat ragasztottak a falakra, tiltakozásképpen az alacsony árak ellen. A helyi polgármester felajánlotta a segítségét a kis felületen gazdálkodó gyümölcstermesztők szervezettségének előmozdításában.
Az olasz myfruit.it portál cikkére hivatkozva a fruchthandel.de úgy foglalta össze a Bari megyében (az olasz „csizma sarkán”) fekvő kisváros, Casamassima cseresznyetermesztőinek legfrissebb kifakadását, hogy az országos napilapokban megjelent friss hír robbantott ki a tüntetéseket, mely szerint a termesztőktől egy euróért átvett cseresznyét Milánóban már 16 euróért adják a szupermarketek. […]
Vannak buktatók az elővásárlási jog gyakorlása során
Az elővásárlási jognyilatkozat megtételéhez nincs szükség ügyvédre, azaz nincs ügyvédkényszer. Az eljárás során azonban számos olyan hiba elkövethető, amelynek következtében az elfogadó nyilatkozat semmissé válhat. Míg ugyanis az nem biztonságiokmány-köteles, a teljes bizonyító erejű magánokirati forma kötelező.
A teljes bizonyító erejű magánokirat pedig akkor szabályos, ha azt a kiállító saját kezűleg írta és aláírta; ha két tanú igazolja, hogy az okirat aláírója a részben vagy egészben nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el. […]