6 milliárd forintot költ 8 ezer hektár öntözésére Mészáros Lőrinc agrárcége

A termelés biztonságát ma már csak öntözéssel lehet fenntartani – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepének átadásán. A politikus ismertette: Magyarországon most a termőterületek 2 százaléka öntözött, a távlati cél az, hogy az európai átlagot elérve ez legalább 8 százalék legyen. […]

Tovább…

140 ezer tojótyúkkal több dolgozhat Gyermelyen, mint eddig

A Komárom-Esztergom vármegyei Máriahalmon adott át a Gyermelyi Zrt. egy 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységet. Ezzel a vállalat az ország legnagyobb tojástermelő telepét hozta létre. A mostani bővítéssel létrejött új telep 140 000 tojótyúk befogadására alkalmas. A vállalat korábban összesen 540 ezer tojótyúkot gondozott, a fejlesztéssel számuk 680 ezerre emelkedett. […]

Tovább…

Hatékonyabban kell kihasználni a magyar GMO-mentes helyzetet az agrárminiszter szerint

Hazánk GMO-mentes státuszából adódó előnyét az eddigieknél is hatékonyabban kell kihasználni – mondta Nagy István agrárminiszter a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság 150. ülésén. A szakember kiemelte, teljes mértékben biztosítanunk kell a hazánkban végzett géntechnológiai kutatások biztonságosságát a jelenlegi környezetben. […]

Tovább…

Precíziós beruházások az óvári tangazdaságban: új traktorok és munkagépek érkeztek

Bővült a technológiai gyakorlatok lehetősége a hatalmas gépfejlesztés hatására a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának Tangazdaságában. A korábbi tangazdaság épületeinek felújításával és a digitális eszközök beszerzésével egy összetett, az agrárszektor által elvárt valamennyi fejlesztési igényt kielégítő képzési centrumot hoztak létre. […]

Tovább…

Ment Lázár János és az agrárminiszter, helyettük érkeztek új tagok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába

Dr. Lázár János és dr. Nagy István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjai 2023. február 15-én dr. Csányi Sándor kuratóriumi elnök részére megküldött levelükben jelezték a kuratóriumi tagságról való lemondásukat. 2023. április 17-én az Alapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága együttes ülésén megválasztotta az új kuratóriumi tagokat. […]

Tovább…

Összesen 12 milliárd forintot fordítanak a génmegőrző intézményekre Magyarországon

Kiemelt állami feladat az őshonos növény- és állatfajták génállományának megőrzése, a genetikai erőforrások fenntartása – mondta az agrárminiszter Budapesten, a magyar kutyafajták genetikai vizsgálatának eredményeit bemutató programon. Nagy István szerint a környezetvédelmi szempontok mellett nemzetbiztonsági okok is indokolják a hagyományos magyar fajták védelmét. […]

Tovább…

Tiltakoznak a gazdák a földadó ellen, törvénnyel szigorodhatnak az önkormányzatok feltételei

Az Agrárminisztérium dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton, amelyre a gazdaszervezetek kérték fel a kormányt – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda, miután Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki. Az alföldi város a rezsiárak miatt nélkülözők megsegítésére, és a nyugdíjasok támogatására vezette be. […]

Tovább…

Középpontban az agrártámogatások: EU-s pénzek, hazai pályázatok és beruházások az áprilisi összefoglalónkban

A tavasz ismét sok Magro-cikket hozott az agrártámogatások témájában. Írtunk róla, hogy a korábbi időszakhoz képest sokkal több pénz jut a legeltető állattartóknak, és beszámoltunk arról is, hogy megindult Kecskemét és térsége legnagyobb környezetvédelmi beruházása. Jó olvasást és sikeres pályázatokat kívánunk! […]

Tovább…