Fontos agrárkérdésre keresik a választ: felméri a generációváltás akadályait a NAK

A gazdatársadalom Európa-szerte elöregedőben van, és mindenütt, így hazánkban is problémát jelent az, hogy ki és hogyan veszi át a gazdaságok vezetését az idősebb generációtól. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széles körű felmérést indított a gazdálkodók körében, amely segíti az akadályok feltárását és elhárítását. A kérdőív 2021. június 30-ig tölthető ki, a kamara alapvetően a gazdaságokat átadni kívánók, illetve a tervezetten átvevők válaszait várja.

A 65 évesnél idősebb magyar gazdálkodók 51 százaléka nem tudja, vagy még nem gondolkodott azon, hogy mi történik a gazdaságával a következő években – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 2020. évi Agrárcenzus felmérésének előzetes adataiból. A felmérés szerint 2020-ban a gazdaságok irányítóinak 35 százaléka (szemben a 10 évvel korábbi 28 százalékkal) volt 65 éves vagy annál idősebb, ugyanakkor csupán 10 százaléka 40 évnél fiatalabb. Évtizedek óta megfigyelhető, hogy a gazdaságokat irányítók átlagéletkora emelkedik. Míg 2010 és 2020 között a 34 éves és annál fiatalabb gazdálkodók aránya 2,1 százalékponttal, a 35–54 év közöttieké 5,3 százalékponttal csökkent, addig az 55 év feletti gazdálkodók aránya 7,5 százalékponttal emelkedett – írta a NAK.

A generációváltás és a gazdaságátadás kihívásait méri fel egy kérdőívvel a NAK - Fotó: Magro.hu, CSZS, Zalakomár
A generációváltás és a gazdaságátadás kihívásait méri fel egy kérdőívvel a NAK – Fotó: Magro.hu, CSZS, Zalakomár

Kérdőív a generációváltás és a gazdaságátadás kihívásairól

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelten fontosnak tartja a generációváltás ügyét. Az Agrárcenzus 2020 előzetes összefoglalója is jól mutatja, hogy igencsak időszerű problémával áll szemben a hazai agrárium. A generációváltás sürgető kérdés, amelyre mielőbb meg kell találni a megfelelő válaszokat. A NAK a megoldási lehetőségek kidolgozása érdekében összegyűjti a generációs problémákat és az érintett szereplők álláspontját, elsődlegesen egy széles körben kiküldött online kérdőív segítségével.

A kérdőív 2021. június 30-ig tölthető ki, a kamara alapvetően a gazdaságokat átadni kívánók, illetve a tervezetten átvevők válaszait várja. A szervezet ágazati szereplők véleményének összegyűjtésében kéri a kitöltők közreműködését. A kérdőív kitöltésére 2021. június 30-ig van lehetőség.

A kérdőív itt érhető el:

Gazdaságátadás

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Meghívó országos felmérésre, értékes ajándékokkal... Kedves Olvasónk! Engedje meg, hogy meghívjuk az AgroStratéga által szervezett országos felmérésre! A kérdőív a mezőgazdasági termelést jövedelem...
Felmérés a fizetési fegyelemről a mezőgazdaságban... A Magro.hu online mezőgazdasági piactér megbízásából felmérést végzünk a mezőgazdasági szereplők körében a mezőgazdaságban tapasztalható fizetési fegy...
Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...