A mai tejipar 10 év múlva eltűnik a brit milliárdos szerint

Jim Mellon milliárdos brit üzletember és emberbarát az Euronews Interview című műsorában mondta azt, hogy szerinte a tejipar 10 éven belül eltűnik, illetve a világ húsjellegű termékeinek fele növényi alapú lesz. Ez utóbbiakkal egyébként már ma is ismerkedik az emberiség, több cég is fejleszt ilyen irányban. A sejt alapú mezőgazdaság segítségével laborokban igyekeznek előállítani húsmentes húsokat. Anyagunkból kiderül, mit vár a tejipar jövőjétől a vagyonos vállalkozó. […]

Tovább…

Tejtermelés, vállalatvezetés, tervek: a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója válaszolt

5 évesen már a kombájnt kormányozta. Volt háztájijuk, szőlőjük, fűszerpaprikáztak, gyógynövényt termesztettek. Baranyai sváb és horvát gyökerekkel bíró apai nagyapja kántor-tanítóként kapott állást Baján, ahol családot alapított. Kertészmérnök apja Eger környékén helyezkedett el, feleséget is onnan választott. Később hazaköltöztek Baja mellé. Állatorvosnak készült, ám édesapja lebeszélte róla. Azt javasolta, ha már fia az agrárvilágban képzeli el a jövőjét, válassza a több lehetőséggel kecsegtető agrármérnöki pályát. Antal Gábor hagyta magát, 2004 óta ő a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. […]

Tovább…

Pálmaolaj táplálja a tej- és vajtermelést Új-Zélandon

A déli félteke egyik leghíresebb tejtermelő és vajexportőr országa Új-Zéland. Ám a nagy számok mögött szomorú tény húzódik meg. A termeléshez szükséges takarmány felét sem tudják helyben megtermelni, az import fele pedig pálmaolaj-kivonatból áll. A 60 százalékos takarmánybehozatal nagyjából felét a pálmaolaj-kivonat teszi ki. A 3,5 millió tonna import-takarmányból ez összesen 1,8 millió tonna. Ehhez képest búzából 436 ezer, szójadarából 426 ezer és DDGS-ből 349 ezer tonnára volt szükségük 2020-ban. […]

Tovább…

Segélykiáltásoktól hangosak a fejőházak – de az egész ágazatra is rájár a rúd

A nyereség kezd kikopni az ágazatból, a tejtermeléshez, fejlesztéshez szükséges anyagok, berendezések egytől egyig nagyobb mértékben drágultak, mint amennyivel a bevételek növekedhettek. Ráadásul miközben egy év alatt alig 1-2%-ot emelkedett a nyers tej felvásárlási átlagára, a forint 9-10%-ot veszített értékéből az euróhoz képest. Nagyjából ez a két tény indokolja a tejtermelők félelmét, illetve az utóbbi időben megfogalmazott aggodalmaikat.
És erre az aggodalomra alapos okuk van – derül ki a szabadfold.hu írásából. Fontos feladat lenne az ágazatban a termelőktől a kiskereskedőkig, a nyers tejtől a késztermékig meglévő szerkezeti költségproblémák rendezése. Az, hogy ekkorára nyílik a költségolló, már középtávon is elviselhetetlen terheket ró az ágazat szereplőire. […]

Tovább…

Precíziós állattenyésztés: vízágyas matracokon pihenve készülnek az optimális tejtermelésre a kaposvári tehenek

Hamarosan extra kényelemben érezhetik magukat a Szent István Egyetem szarvasmarhái az intézmény Kaposvári Campusához tartozó tangazdaságában, ahol egy precíziós tejtermelő laboratóriumot építenek. A fejlesztés elkészültével a tehenek fejését, takarmányozását, valamint a trágya eltávolítását és kezelését is robotok végzik majd. Az automatizált istállóban a tehenek vízágyas matracokon pihenhetnek majd. Erre azért van szükség, mert az állatok akkor termelnek tejet, ha pihennek. […]

Tovább…

Családi cégből lett a világ vezető sajtgyártója a Lactalis csoport

A ma is családi tulajdonban lévő Lactalis cégcsoportot 1933 októberében, 87 évvel ezelőtt alapította André Besnier Franciaországban. Kezdetben csak néhány penészes camembert készült az épület falai között, kézi gyártással. A cég irányítását fia, Michel 1955-ben vette át, az ő nevéhez fűződik a President márka létrehozása 1968-ban. Az 1970-es években kezdődött a cégcsoport terjeszkedése. Ezt először francia földön tették meg, amit az 1990-es évektől erőteljes nemzetközi terjeszkedés követett. Ennek következtében a családi cégcsoport 1999-ben vette fel a Lactalis nevet. […]

Tovább…

4 literrel több és 4 tizeddel nagyobb zsírtartalmú tejet adnak a robotizált tehenészet állatai Mezőhegyesen

2,6 milliárdból hoz remek számokat az új mezőhegyesi robotizált tehenészet a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. telepén. Alig egy hónappal a használatba vétel után 6 százalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált technológiával működő Békés megyei tehenészetben. Isaszegi Norbert termelési igazgató elmondta, hogy a két istállóban összesen 460 tejelő állat van. Január közepére, vagy végére érik el a teljes állomány beköltöztetését. […]

Tovább…