891 millióból indulhat el a Tejkomplexum jövő decemberben

Tejkomplexum alapkövét tették le a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szenttamáson a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) beruházásában. A próbaüzem várhatóan 2020 decemberében kezdődik meg, és 2021 januártól indulhat a tej feldolgozása és értékesítése. A tehenészeti telep rekonstrukciójával párhuzamosan egy napi 30 ezer liter tej teljes körű feldolgozására alkalmas tejüzemet létesítenek. Az üzem közvetlenül a tehenészet mellett lesz, és a tervek szerint a kifejt nyers tej zárt rendszeren keresztül kerül az üzembe. A tejüzem létesítésére a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Támogatási program keretein belül nyújtottak be pályázatot, az építkezés zöldmezős beruházással valósul meg. […]

Tovább…

Napi 25 tonna trappista sajtot is tudnak gyártani Debrecenben a 15 milliárdos fejlesztéssel

Átadták az Alföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemét, amellyel csaknem 200 új munkahely jött létre Debrecenben. A 15 milliárd forintos beruházáshoz az állam 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott. Az automatizált gyártósoron 8 ember 250 ezer liter tej feldolgozásával 25 tonna sajtot képes naponta előállítani. Az évi 8 ezer tonna kapacitású sajtgyár a teljes, mintegy 60 ezer tonnányi magyar sajtimport hetedét képes kiváltani. A gyárban elsősorban a Debrecen környéki tejtermelőktől érkező friss tejet dolgozzák fel trappista sajttá. A porítóüzemben évente 6500 tonna porterméket készítenek majd édes savóból. […]

Tovább…

Milliárdos tejfeldolgozó üzem épült Mágocson

Mintegy 483 millió forintos uniós forrás és több, mint félmilliárd forintos saját erő segítségével létesült tejfeldolgozó üzem a Baranya megyei Mágocson – közölte a beruházó Makrom Kft. ügyvezető igazgatója, Kubik Zoltán a létesítmény átadását követően a Magyar Távirati Irodával. A zöldmezős beruházás eredményeként egy közel 1000 négyzetméteres üzemcsarnok és a hozzá tartozó infrastruktúra jött létre az északkelet-baranyai kisvárosban. A fejlesztésben hűtők, gyártótartályok kerültek a létesítménybe és érlelőkamrák épültek. […]

Tovább…

Kiszorítja az áfacsökkentés az import UHT-tejeket a magyar piacról

A 90 forint feletti literenkénti felvásárlási ár biztonságot jelent a magyar termelőknek, de szomorú, hogy ezzel az árral regionális sereghajtók vagyunk – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács konferenciáján előadó államtitkár szerint Magyarország az egy literre jutó 22-24 forintos támogatással Európa élmezőnyébe tartozik, ugyanakkor fontos lenne, hogy a tejipar piaca nyújtson fejlesztési lehetőségeket is biztosító megélhetést a tejtermelőknek. […]

Tovább…

A tejes támogatások hatékony kifizetése ezentúl nem okozhat gondot

Együttműködési megállapodást írt alá a tejágazat fejlesztése, valamint a támogatások folyamatos kifizetése érdekében Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke és Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a közelmúltban Budapesten, a tej világnapja alkalmából tartott rendezvényen. A tejes támogatások kifizetésének hatékony támogatását is összefoglalták. […]

Tovább…

Választanunk kell a rántott hús és a gyermekeink jövője között?

Globálisan kell csökkenteni a hús- és tejtermékek előállítását, valamint -fogyasztását 2050-re, hogy elkerülhetőek legyenek a földi életet veszélyeztető klímaválság katasztrofális hatásai – állítja a Greenpeace új nemzetközi jelentésében. Összefoglaltuk, mire alapozza az állítását a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi szervezete. […]

Tovább…

Alulmarad a külföldivel szemben a magyar sajt a boltokban

A terméktanács szerint a tartós tejek után a sajt piacán is fordulatra van szükség, hogy több itthoni sajtot fogyasszanak a magyarok. Míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban. Azt szeretnék, hogy több magyar sajt kerülhessen a fogyasztókhoz. […]

Tovább…