A lenmag alapú takarmányozás

A „Bleu-Blanc-Cœur” (Kék-Fehér-Szív) szövetséget 2000-ben hozták létre Franciaországban gazdálkodók, tudósok, agrármérnökök, orvosok és a fogyasztók képviselőinek összefogásával. Azzal a céllal jött létre, hogy a takarmányozáson keresztül a gazdasági haszonállatainknak jobb egészséget biztosítson, és az így előállított termékek minőségének javításával (omega-3 tartalom növelése) hozzájáruljon az emberek egészséges táplálkozásához. Mindezt a legkisebb környezeti terhelés mellett, a fenntarthatóság jegyében. […]

Tovább…

Együttműködéseken át – az UBM sikersztorija folytatódik

Nem mindennapi történet az UBM-é, amely vállalat átgondolt stratégia mentén a kezdeti szójakereskedelmi tevékenységből kiindulva mára a hazai takarmányipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált. És a magyar sikersztori folytatódni látszik, most már egész Közép-Európát célozzák meg. A kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni tervekről Varga Gáborral, az UBM vezérigazgató-helyettesével, a Magro.hu beszélgetett. […]

Tovább…

Precíziós permetezőt és egy remek rendsodrót néztünk meg

A 2020-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen Árki István kereskedelmi menedzser beszélt arról, hogy miért különleges az alacsony vegyszer- és üzemanyagfogyasztású Fede permetezőgép, és a világszabadalommal rendelkező Repossi Ra-Rake rendsodró. A szakember a Lakkos Kft. standján mutatta be a Magro.hu stábjának a két kiváló munkaeszközt. Miben különleges a spanyol gyártású Fede permetező? A standunkon kiállított permetező az első olyan mezőgazdasági munkaeszköz a világon, ami az Európai Unió, az Unesco és az ENSZ által elismert fenntarthatósági tanúsítvánnyal rendelkezik. Ezt azzal a nagymértékű műszaki innovációval érték el, amitől sokkal jobb a beállíthatósága, és így alacsonyabb üzemanyag- és vegyszerfogyasztás érhető el vele, versenytársaihoz képest. […]

Tovább…

A magyar állattenyésztésben is terjednek a robotok

Egyre több üzem használ precíziós eszközöket Magyarországon az állattenyésztésben is. Már nem csak a fejéshez, de az etetéshez is sokan robottechnológiát alkalmaznak. Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója egy siófoki agrárrendezvényen azt is elmondta, hogy egy közel 5 milliárd forintos teljesen zöldmezős beruházást terveznek, amellyel évente mintegy 2000 fajta végterméket állíthatnak elő. Így pedig teljesen testre szabhatóvá válik majd a takarmányozás. Egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok az istállóban. […]

Tovább…

Egyedülálló takarmánygyártó üzemet építenek a magyarrá lett belgák Somogyban

3,1 milliárd forintból épít takarmánygyártó üzemet a Somogy megyei Böhönye-Terebezdpusztán a Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó TBZ Táp Kft. Claessens Peter, a cégcsoport egyik tulajdonosa a Magyar Távirati Irodának mondta el, hogy az 1,24 milliárd forint kormányzati támogatással jövő nyárra felépülő takarmánygyártó üzem kapacitása évi 100 ezer tonna lesz, amelynek nagy részét saját állataik neveléséhez használják fel. A fejlesztéssel alkalmazottaik száma 250-ről 300-ra nő. A Magyarországon egyedülálló technológia lehetővé teszi a nyers kukorica feldolgozását, ezzel jelentős energia-megtakarítását érnek el, és csökken a cég ökológiai lábnyoma is. A belga származású Claessens család negyedszázada vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. A család […]

Tovább…

Mennyi veszteséget okoznak a bélmegbetegedések a sertés-, a baromfi- és a szarvasmarhatartásban?

A bélbetegségek által okozott veszteség általában sokkal nagyobb, mint arra a klinikai tünetekből következtetni lehet. A gyulladás megjelenésével a növekedés dinamikája csökkenhet vagy meg is állhat, így a jószág testtömege elmaradhat a genetikai potenciáltól, illetve csökkenhet a tej- vagy tojáshozam. Ráadásul a gazdák a szubklinikai gyulladásokat nem ismerik fel, csak azt észlelik, hogy valamivel rosszabb lesz a termelés. És akkor jönnek képbe, sajnos, automatikusan az antibiotikumok, melyeknek számos hátrányos hatása is van. Az alábbikaban, Dr. Jakab Gáborral, a BIOMIN magyarországi igazgatójáva, a témában készült beszélgetésünket olvashatja. […]

Tovább…

Ha jót akar a marhájának, kiskérődzőjének, NOACK RUMEN Y nyalótömböt vegyen neki

A jó takarmányhasznosuláshoz a szarvasmarháknál, a bendőben jó kondícióban és megfelelő mennyiségben jelen levő mikroorganizmusokra van szükség. Ennek előfeltétele a kiegyenlített gyomor pH. A kiskérődzők nem megfelelő takarmányozása viszont csökkenti a betegségekkel szembeni ellenálló képességüket. A hiányos ásványi anyagellátás betegségekhez és problémákhoz vezet. Mindezekre megoldást nyújt a nyalótömb. […]

Tovább…