Együttműködéseken át – az UBM sikersztorija folytatódik

Nem mindennapi történet az UBM-é, amely vállalat átgondolt stratégia mentén a kezdeti szójakereskedelmi tevékenységből kiindulva mára a hazai takarmányipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált. És a magyar sikersztori folytatódni látszik, most már egész Közép-Európát célozzák meg. A kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni tervekről Varga Gáborral, az UBM vezérigazgató-helyettesével, a Magro.hu beszélgetett.

Olvasóinkat bizonyára érdeklik egy sikeres cég történetének kezdeti lépései. Meséljen nekünk a kezdetekről!

Magát a céget 1996-ban 2 magyar magánszemély és egy svájci pénzügyi befektető alapította. Kezdetben a tevékenysége kizárólag a szójadaraimportra korlátozódott. A magyar piacon úgy ismertek bennünket, mint a magyar szójás cég, aki szóját importál. Mint köztudott, növényi fehérjehordozókban Európa szegény, és a szójadara a takarmányiparnak az egyik legfontosabb import alapanyaga, hiszen nem terem annyi szója, ami az itteni takarmányigényeket kielégítené. Ezt használtuk ki.

Varga Gábor 2000-ben került a céghez. A Budapesti Gazdasági Főiskolán diplomázott közgazdászként, de már a tanulmányait is úgy fejezte be, hogy az UBM-nél dolgozott. 2007-től 2017-ig a cégcsoport gazdasági vezetője volt. 2017-től a takarmányüzletág – mivel ez volt a legdinamikusabban fejlődő üzletág – gazdasági vezetője, majd 2019 júniusától az üzletág egyszemélyi vezetője.

Varga Gábor, az UBM vezérigazgató-helyettese
Varga Gábor, az UBM vezérigazgató-helyettese

Miért éppen 1996-ban történt mindez?

Mert ekkor nyílt meg a Duna-Rajna-Majna csatorna, ami lehetővé tette, hogy egy másik, nem megszokott logisztikai utat vegyünk igénybe. A másik nóvum pedig az volt, hogy korábban ezt a terméket jellemzően nem halasztott, hanem azonnali fizetéssel adták el. Azonban a svájci tulajdonos nagykereskedelmi gyakorlatában már alkalmazott Hermes biztosító akkor lépett a magyarországi piacra és az ő segítségükkel mi halasztott fizetéssel adtuk el a szójadarát.

A vállalat organikusan növekedett. Amikor már kellően kiépült a szójadaraértékesítés a cégen belül, kiderült, hogy a tőlünk alapanyagot vásárló partnereink, a saját növénytermesztésük révén, rendelkeznek szintén alapanyagként szolgáló gabonával, amit az uszályokkal a visszaúton el tudtunk szállítani, és ezáltal a fuvarköltségeket is optimalizálhattuk. Ez hívta életre az UBM gabonaosztályát. Ekkor már két lábon álltunk: vásároltuk a gabonát és eladtuk a szójadarát. Mindez a 2000-es években történt.

Az UBM a szójakereskedelmi tevékenységből kiindulva mára a hazai takarmányipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált
Az UBM a szójakereskedelmi tevékenységből kiindulva mára a hazai takarmányipar megkerülhetetlen szereplőjévé vált

A következő lépcsőfok akkor jött el, amikor elkezdtünk különféle takarmányösszetevők kereskedelmével is foglalkozni. Ilyen volt a halliszt, a kukoricaglutén, később pedig már mikroelemeket, vitaminokat és egyéb kiegészítőket is forgalmaztunk. Mindez a 2002 és 2008 közötti időszakban valósult meg. Ekkor már mindent forgalmaztunk, ami a korszerű takarmánygyártásnak az alapanyaga lehet.

2008-ban egy újabb mérföldkő érkezett el, az első takarmánykeverő üzembe helyezésével, Környén. Elkezdtünk komplett takarmánykeverékeket, kész tápokat gyártani a nagyüzemi felhasználók számára. A takarmányiparban való szerepvállalásunk ezzel, a gyártással vált teljessé.

Említést érdemel, hogy közben, 2006 környékén kivásároltuk a svájci tulajdonost, és először 7, majd később 9 magyar magánszemély lett a tulajdonosa a cégnek. Büszkék vagyunk rá, hogy közülünk mindenki aktívan a cégben dolgozik különböző felelős beosztásban és kölcsönös megelégedésre. Egy irányba tudjuk vinni a céget, bár 9 ember döntését nem egyszerű mindig egy mederbe terelni. A szokatlan tulajdonosi szerkezetnek viszont előnye is van: a több szem és a többféle személyiség szűrőjén átengedett döntések a végén mindig sikert hoztak.

Az UBM szentesi takarmánykeverője
Az UBM szentesi takarmánykeverője

Büszke vagyok a Hungerit korábbi tulajdonosaival közösen megvalósított első zöldmezős beruházású takarmánykeverőnkre is. Előtte több mint 200 engedéllyel rendelkező takarmánykeverő létezett már Magyarországon, de olyan, ami zöldmezős beruházással valósult meg, nem volt. Nagy dolog, hogy ez a takarmánykeverő a mai napig teljes kapacitással működik. Azóta már 6 takarmánykeverő, 2 alapanyaggyártó üzem és egy premix üzem van a cégcsoport kezében.

Ma már eljutottunk oda, hogy a kereskedelem és a gyártótevékenység súlya közel azonos az árbevételünkből. Ez egy jelentős struktúraváltás a cégcsoport életében.

És ha jól tudom, nem csak Magyarországon vannak üzemeik.

Igen, Romániában, Marosvásárhelyen és Szlovákiában szintén van egy zöldmezős beruházásban létrejött takarmánykeverő üzemünk. Előbbi a cég koronaékköve, ami a technológiát és a kapacitást illeti. 200-220 ezer tonna kapacitással, zsákos tápgyártásra is alkalmas, amit azért hangsúlyozok, mert az UBM alapvetően a nagyüzemi tápok és az ipari felhasználók számára nyújt megoldásokat.

Az UBM kerelőszentpáli takarmánygyára Romániában
Az UBM kerelőszentpáli takarmánygyára Romániában

Mit gondol, mi az üzleti sikereik titka?

A takarmányiparban való fejlődésünkhöz a kooperációs képesség nagyon fontos, mert ha végignézzük a cégcsoport életét, akkor a román és a szentesi takarmánykeverő, de az egyik alapanyaggyártó üzemünk is vegyestulajdonban van. Kifejezetten büszkék vagyunk arra, hogy ezekben a vállalkozásokban velünk tartósan és hosszú távon együtt lehet dolgozni a közös érdekek mentén. Ez egy kulcs és egy válasz arra a globalizálódó világban, hogy magyar tulajdonú vállalkozásoknak milyen kitörési pontjai lehetnek. Mert ha méretversenyekbe bocsátkozunk, és megpróbálunk nagyobbak lenni a legnagyobbaknál, az eleve kudarcra ítéltetett.

Mi abban hiszünk, hogy ha mindenki beleadja a saját szaktudását, piacismeretét és az egyéb képességeit a közösbe, akkor a szinergia révén, az egy meg egy jóval több lesz mint kettő. A közös sikereken való osztozkodás nálunk nem jelent problémát. Lényegében az üzletfelfogásunk is ehhez közelít. Minden alkalommal igyekszünk win-win helyzetet teremteni, és talán ez az, ami a külföldi versenytársaktól alapvetően megkülönböztet minket.

A kereskedelem és a gyártótevékenység súlya közel azonos az UBM árbevételéből
A kereskedelem és a gyártótevékenység súlya közel azonos az UBM árbevételéből

Milyen további terveik vannak a közeljövőre nézve?

A stratégiai terveink között az szerepel, hogy közép-európai szinten, Magyarországon és a környező országokban egyaránt meghatározó takarmánygyártóvá és alapanyagforgalmazóvá váljunk. Az összes velünk szomszédos országban leányvállalatot szeretnénk alapítani. Jelenleg ez még nem teljesül Szlovéniában, Horvátországban és Ausztriában, de folyamatban van. Ezekben az országokban is szeretnénk a kereskedelmi aktivitásunkat növelni, és terveink között szerepel egy szerbiai gyártókapacitás létrehozása is. Ezzel kapcsolatban előrehaladott tárgyalásaink vannak.

Egy évvel ezelőtt felállítottunk egy exportosztályt az UBM takarmányrészlegén belül. Ennek az a célja, hogy ne csak a környező, hanem távolabbi országokba is tudjunk premixeket és különböző takarmányalapanyagokat értékesíteni. Úgy gondoljuk, hogy ezzel az exportosztállyal Lengyelország és a közel-keleti országok is a kereskedelmi partnereink közé kerülhetnek rövid idő alatt, illetve Oroszország és Ukrajna, Albánia és Bosznia-Hercegovina, a Balkán déli része szintén gazdasági célterületté válhat.

A takarmányrészlegen belül egy saját kutatás-fejlesztési üzletág, illetve csapat is működik, és noha minden egyes állatfaj esetén különféle egyetemekkel van szakmai kapcsolatunk és együttműködésünk, de van egy saját csapatunk és laborhátterünk, amivel a termékfejlesztéseinket támogathatjuk.

Milyen kihívásokkal néz szembe Ön szerint jelenleg a takarmányipar?

A takarmányiparnak, de általában az állattartásnak is, a következő időszakban nyilvánvalóan az antibiotikummentesség elérése és megvalósítása jelenti a nagy kihívást, valamint a speciális fogyasztói igények, GMO-mentes és állatbarát technológiák alkalmazásával történő termelési módoknak a támogatása. Ezeknek a hatékonyságnövelése komoly feladat, amit közös erővel kell majd megoldanunk. Kiemelném még, hogy az állattartáson belüli koncentráció miatt, nagyobb állattartó telepek jönnek létre, ami az állategészségügyi kockázatok és a vonatkozó higiéniai előírások újra gondolását igényli. Láthatjuk azt, hogy az egyik pillanatban ASP, a másik pillanatban madárinfluenza-járvány vagy egyéb állatmegbetegedések fordulnak elő. Ezekkel nekünk a biológiai versenyt folyamatosan meg kell vívnunk és ebben a takarmányiparnak is nagyon nagy szerep fog jutni. Ezek a gondolatok határozzák meg a jövőnket és ezek azok, amik az UBM cégcsoport takarmányüzletágának jövőbeli terveit befolyásolják.

Magyarországon és a környező országokban is meghatározó takarmánygyártóvá és alapanyagforgalmazóvá szeretnének válni
AZ UBM Magyarországon és a környező országokban is meghatározó takarmánygyártóvá és alapanyagforgalmazóvá szeretne válni

Mely termékeket emelné ki a jelenlegi portfóliójukból, mint amik a cég közeljövőjét meghatározzák?

Stratégia termékként a brojler, illetve víziszárnyas kategóriában a kész táp takarmányozási koncepciónkat tudnám kiemelni, ami az elmúlt 2-3 évben sok megmérettetésben bizonyított és amivel számos díjat és sikert értünk el, akár a tavalyi Nagydíjra gondolunk a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Gazdanapokon, akár Ross Club 400® rendezvényre a brojler oldalon. Ez egy koncepció, nem pusztán egy tápsor. Egy együttműködés alapján jönnek az eredmények, aminek a táp egy nagyon fontos, de önmagában nem elegendő eleme.

Emellett a szarvasmarhában vannak olyan kiegészítő saját gyártású termékeink, amelyek védett fehérjeként, illetve védett zsírforrásként tudnak szolgálni a takarmányozásban, mint olyan unikális és a társaságunkhoz köthető terméksorok, amelyeket bátran lehet ajánlani.

Tevékenységünket szaktanácsadó kollégák segítségével végezzük, mivel az általunk forgalmazott termékek felhasználása önmagában nem biztos, hogy mindig hatékony és optimális módon történik az egyes gazdálkodásoknál. Mi mindenkit arra bíztatunk, aki együtt dolgozik velünk, hogy ezeket a szaktanácsadókat is vegyék igénybe.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A köles termesztése Májusban vetik, egyéves növény, érzékeny a hűvös időjárásra. Elevenítsük fel, hogy milyen növény is a köles, és milyen odafigyelést igényel a termeszt...
A takarmánycirok termesztéséről A kölesről szinte már mindent tudunk Jóvér János, a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa által. Ezúttal a cirokkal kapc...
Rovarokból takarmány? Folyamatosan növekszik a Föld népessége, ezzel párhuzamosan növekszik az élelmiszerek iránti kereslet, különösen a húst, a tejet és a tejtermékeket ke...
A cirokfélék nemesítése és vetőmagtermesztése... Ha olvasta az első részt, már tudhatja, hogy mik a ciroktermesztés sajátosságai, milyen körülmények között érzi jól magát, vagy azt, hogyan viszonyul ...
A szénakészítés művészete A szálas takarmányok (fűfélék) tartósításának legelterjedtebb módja már hosszú évszázadok óta a szárítás. A folyamat során a levágott fűfélék a kaszál...
Fehérjenövény-program Debrecenben Magas termésbiztonságú, gazdaságosan termeszthető és finomításra alkalmas fehérjenövények nemesítése a célja annak a programnak, amelyet csütörtökön i...