Ömlik a pénz a vízre: 500 millióról 2 milliárd forintra emelik öntözésfejlesztési pályázatok plafonját

Társadalmi-, gazdasági- és környezeti szempontból is kulcskérdés az öntözött területek növelése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az első öntözésfejlesztési projektátadó rendezvényén, a Bács-Kiskun megyei Hartán. Azt is bejelentette, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett öntözésfejlesztési pályázatok felső határát 500 millió forintról 2 milliárd forintra emelik. Jelenleg 87,5 ezer hektáron, a szántóterületek alig 2 százalékán folyik öntözéses gazdálkodás, ezt két év alatt 200 ezer hektárra, majd 2030-ra legalább 400 ezer hektárra szeretnék növelni. […]

Tovább…

Share Button

A kukorica hiánytüneteinek kezeléséről nem csak profi termelőknek

A növénytermesztőknek az ismert makroelemeken (pl. nitrogén, foszfor és kálium) kívül mikroelemeket (pl. bór, cink, mangán, molibdén, réz és vas) is ki kell juttatnunk. Annál is inkább, mert utóbbiakat a növények maguk nem tudják előállítani. A tápelemeket időről-időre pótolni kell, csak nem mindegy, hogy melyik növénynek mikor és milyet juttatunk ki. A KALI Akadémia keretében ebben a témában már több előadást hallhattak a résztvevők. Utoljára, május 8-án, a kukorica tápanyagfelvétele és hiánytünetei kerültek sorra. Dr. Zsom Eszter és Dr. Patrick Lawson, a K+S Minerals and Agriculture GmbH szaktanácsadói beszéltek a témáról. […]

Tovább…

Share Button

Már csak néhány nap van az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására

Megnyílt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. Az idei bevallásokat az élelmiszerlánc-szereplők többségének 2020. május 31-ig kell benyújtania. Az országos járványhelyzetre való tekintettel ugyanis – a Kormány rendelkezése alapján – a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében a határidő 2020. szeptember 30-ra módosul. […]

Tovább…

Share Button

A NAK elhalasztotta a tagdíjbevallást és –befizetést

A kormány által kihirdetett vészhelyzeti intézkedésekkel, illetve az ehhez kapcsolható gazdasági döntésekkel összhangban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos elnöksége a tagok 2020-as tagdíjbevallását és –fizetését őszre halasztotta. A köztestület azért döntött így, mert ezzel is segíteni kívánják a gazdasági nehézségek áthidalásában tagjaikat. […]

Tovább…

Share Button

Bemutatjuk legnépszerűbb repcehibridjeinket

Ugyanúgy, ahogyan a kukorica és a napraforgó esetében, a Pioneer az őszi káposztarepce terén is törekszik a magas termésstabilitású és széles adaptációs képességű hibridek bevezetésére. Tesszük ezt egyszerre a MAXIMUS® és a hagyományos, magas hibridek piacán egyaránt. Saját törekvéseinket igazolják vissza a vásárlói vélemények és igények, amelyek alapján a PT271 és a PX113 hibridjeink váltak a legnagyobb területen termelt Pioneer hibridekké Magyarországon. […]

Tovább…

Share Button

Május 20. a méhek világnapja

A méhek rendkívül fontosak a természet számára, illetve sokat hallhattunk már arról, hogy az emberiség számára is nélkülözhetetlenek ezek az apró rovarok. Hiszen amellett, hogy a növények beporzásában nagy szerepet vállalnak –ebben a mezőgazdasági növények is érintettek-, az általuk készített méz egészséges is az emberek számára. Így nem is véletlen, hogy világszerte ünnepeljük őket, és hogy egy nap az ő tiszteletükre méhek világnapjaként ismert. […]

Tovább…

Share Button

A Farmtech 2020-tól új disztribúciós rendszert alakított ki Magyarországon

A szekszárdi AGIÓ Kft. 1999-től kizárólagos forgalmazóként importálta a FARMTECH d.o.o. által gyártott mezőgazdasági pótkocsikat és szervestrágyaszórókat. Az elmúlt 20 évben a márka bizonyította magas minőségét, hosszú élettartamát és kiváló értéktartását. […]

Tovább…

Share Button

Több területen is veszélyezteti a vadon élő állatokat a koronavírus

A természetvédők számára sokszor az alapvető, vagy az egyetlen anyagi forrást jelentették a turistáktól származó bevételek. Az ágazat a COVID-19 koronavírus járvánnyal kapcsolatban bevezetett korlátozások miatt gyakorlatilag összeomlott. A pénzhiány rendkívül súlyos károkat okozott a világ nemzeti parkjainak. Azok a szervezetek, amelyek a látogatóktól gyűjtöttek bevételt, bajban vannak, mert a határlezárások és utazási korlátozások megfosztották őket az egyik legfontosabb pénzügyi forrásuktól. […]

Tovább…

Share Button