Már csak néhány nap van az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására

Megnyílt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. Az idei bevallásokat az élelmiszerlánc-szereplők többségének 2020. május 31-ig kell benyújtania. Az országos járványhelyzetre való tekintettel ugyanis – a Kormány rendelkezése alapján – a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében a határidő 2020. szeptember 30-ra módosul.

Már elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában. A meghatalmazások kezelésére és létrehozására ugyancsak ebben a menüpontban van lehetőség. Itt az ügyfélkapus azonosítást és belépést követően megtalálhatóak az előző évek során elkészült meghatalmazások is. Az idei évtől az önálló képviseleti joggal rendelkezők már meghatalmazás készítése nélkül is eljárhatnak cégük nevében – írta a Nébih. A részletes jogszabályi előírást itt lehet elolvasni.

Már csak néhány nap van az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására
Már csak néhány nap van az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallására

Fontos, hogy a díjbevallás beadási határideje: 2020. május 31.

A díjbevallási folyamattal kapcsolatos segédlet, továbbá a témát érintő hasznos információk a Nébih honlapján elérhetőek. Az ügyintézés első lépéseként mindenképp javasolt ellenőrizni a rendszerben elérhető céges és meghatalmazotti adatokat. A hivatal kéri továbbá, hogy a bevallás benyújtását az érintettek ne az utolsó pillanatra halasszák! Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletét az érintetteknek 2020. július 31-ig kell majd rendezniük. Fontos, hogy a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatok vállalati esetében ez a határidő is 2020. szeptember 30-ra módosul. A részletes ágazati lista a 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet 3.§ (1) bekezdésében található, de elérhető a Nébih Gy.I.K. rovatának “BEVALLÁSSAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK” részében is.

A Kormány 122/2020. (IV. 16.) Korm. rendelete a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként a veszélyhelyzet ideje alatt egyes agrárszabályozási tárgyú rendelkezések eltérő alkalmazásáról:

4. § Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 47/B. § (8) és (9) bekezdésétől eltérően a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésében meghatározott ágazatokban működő felügyeleti díj fizetésére kötelezettnek 2020. évben a felügyeleti díj bevallására vonatkozó kötelezettségét és az első részlet megfizetését 2020. szeptember 30-ig kell teljesítenie.

A 47/2020 Korm.rendelet szerinti ágazatok: a turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok.

Ezen megjelölt ágazatok közül a vendéglátás (közétkeztetés) és a turisztika ágazatok mint tevékenységek tartoznak a 2008. évi az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló XLVI. törvény 47/B § (2) bekezdésében rögzítettek körébe.

Kire vonatkozik a felügyeleti díj?

Azon személyek vagy vállalkozások, akik az élelmiszerlánc felügyelet hatálya alá tartozó tevékenységet végeznek Magyarország területén, díjat kötelesek fizetni. A részletes tevékenység listát tájékoztató jelleggel az itt elérhető táblázatban találja a tevékenység TEÁOR kódjával. Bizonyos tevékenységeken belül előfordulhat, hogy csak egyes termékekhez, és/vagy szolgáltatásokhoz kapcsolódik felügyeleti díj kötelezettség. Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1/336-9024-es telefonszámon, valamint a felugyeletidij@nebih.gov.hu e-mail címen áll az érdeklődők rendelkezésére.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...