100 milliós beruházás Prügyön: szupermodern vetőmag-válogatót adtak át

Átadták és működés közben is bemutatták azt a 100 millió forint értékű, szín szerinti vetőmag-válogató berendezést, amely a világon jelenleg létező legmodernebb technikát és technológiát képviseli a vetőmagfeldolgozásban. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prügyi Mezőgazdasági Zrt-nél megvalósult fejlesztést a cég által szervezett Őszi Kalászos Fajtasor Bemutató alkalmával ismerhették meg a jelenlévők. […]

Tovább…

Jól hozhat a napraforgó: 4 tonna feletti termés is lehetséges hektáronként

A napraforgó vetőmagpiac vezető agrárvállalatának szakértői szerint idén emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó aránya a jelenlegi kedvezőbb felvásárlási ár miatt. Az Európai Bizottság adatai szerint 2018-ban 10,1 millió tonna napraforgó termett a 28 tagország területén. Ez 12 százalékkal haladta meg az 5 éves átlagot. Az Európai Unió első számú napraforgó termelője továbbra is Románia, amely tavaly a napraforgó vetésterületét a 2017-es 998 ezer hektárról 1,1 millió hektárra növelte. Így 15,1 százalékkal – 3,35 millió tonnára – emelkedett a termés, a hozam pedig elérte a hektáronkénti 2,9 tonnát. Magyarország termelői a korábbi évhez viszonyítva valamivel kevesebb, 627 ezer hektáron vetettek napraforgót […]

Tovább…

A vetőmaghiánnyal számolni kell

Tavaszi árpa esetében 100 ezer, zab tekintetében pedig 105 ezer forintos nettó tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Piaci információk alapján tovább csökken a tavaszi kalászosok vetésterülete, ennek ellenére vetőmaghiány várható. […]

Tovább…

Fejlesztésekkel tartja helyét a világ élvonalában a magyar vetőmag ágazat

Ünnepelt a magyar vetőmag ágazat, és számot vetett az elmúlt évről, amiben nagy mennyiséget exportált külföldre és eredményesen derítette fel a hamisított termékeket. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileumi konferenciáján első alkalommal adták a Vetőmag Szövetség-díjat. […]

Tovább…

Minőség és mennyiség a búzatermesztésben – tudósszemmel

Az adott évi termést három tényező határozza meg: a genetika, az agrotechnika és az időjárás. A termés oldaláról vizsgálva a termés kétharmadáért nem a fajta felel, hanem a másik két tényező. Ennek igazságát a búzatermesztés területén sok évtizedes kísérletek bizonyítják, amikor a termésnövekedésnél a 70-es és 80-as években közel azonos súllyal szerepeltek a jobb fajták, a korszerű, nagyobb adagú műtrágyázás és a növényvédelem. […]

Tovább…

Kelendőek lehetnek a zöldtrágyanövények

Folyamatosan bővíti a vetőmag-portfólióját, termelői partnerhálózatát, terménytároló kapacitásait az osztrák RWA AG Magyarországon, legutóbb Csongrádon készült el egy zöldmezős beruházásuk. A 3 hektáros területen irodaház, terménytárolók, 7000 tonna mag befogására alkalmas síktároló és silók is épültek. A cég a növényvédő szerek és műtrágyák tárolására 700 négyzetméteren inputanyagraktárakat létesített. A zöldtrágyanövények iránt megnövekedett keresletet várnak. […]

Tovább…

A multik uralják a magyar vetőmagpiacot, hazánk egyszerű nyersanyag-exportőr lett

A rendszerváltást megelőzően a magyar mezőgazdaság egyik fontos exportcikke volt a vetőmag. A szakmában úgy emlékeznek, hogy a magyar nemesítésű fajták néhány évtizeddel ezelőtt még világszerte kifejezetten keresettek voltak. A magyar vetőmagpiac világát viszont csaknem teljesen a nemzetközi cégek uralják. […]

Tovább…

Egy lista, amelyen Magyarország a hatodik legjelentősebb szereplő

A világ 6. legnagyobb exportőre Magyarország a vetőmagpiacon, a maga évi 100 milliárd forintot meghaladó kivitelével . A 130 ezer hektáron történő hazai vetőmagtermelés értéke eléri az évi 190 milliárd forintot, és az ágazat szereplői ellátják a több mint 4 millió hektáros magyarországi gazdálkodás igényeit […]

Tovább…