Nem csúsznak el a banánhéjon – szilázs lesz belőle a kérődzőknek

A banán a legtöbb afrikai országban az egyik legfontosabb, egész évben termesztett, emberi fogyasztásra szánt alapvető élelmiszernövény. Jelentős mennyiségű banánhéj keletkezik, amelynek egy részét gyakran takarmányforrásként használják fel az állattenyésztésben. A banánhéj szilázsként való felhasználása kérődzők számára ezért érdekes megfontolás.
A banánhéjnak számos pozitív tulajdonsága van, ami alkalmassá teszi a takarmányozásra és alternatív kiegészítő takarmányként való felhasználásra takarmányhiányos időszakokban. Magas a nedvességtartalma (kb. 15% DM), segíti az állatok hidratáltságát. […]

Tovább…

Egyelőre még nem legális a drónos növényvédelem, de már készül rá a jogszabály

Aki próbált már drónt irányítani, tudja, milyen nehéz olyan pontosan vezetni, mint ami a növényvédelmi permetezéshez szükséges. Biztos tehát, hogy előre programozott útvonalon, önállóan kell bejárnia a permetezni kívánt területet.
A növényvédelem veszélyes üzemi tevékenységnek számít, ezért csak azt szabad végezni és csak úgy, amit a jogszabályok lehetővé tesznek. Márpedig a drónos permetezés nem szerepel jelenleg semmilyen rendeletben, így legálisan nem lehet drónos növényvédelmet folytatni. […]

Tovább…

Tartsa fenn a terméshozamot a talajművelés nélküli termesztéssel – csökkentve a gyomirtó szerek használatát

A Penn State kutatóinak új tanulmánya szerint a talajművelés nélküli termelést alkalmazó gazdálkodók csökkenthetik a gyomirtó szerek használatát, és mégis fenntarthatják a terméshozamot az integrált gyomirtási módszerek alkalmazásával.
Amikor a gazdálkodók már nem használnak talajművelést a gyomok növekedésének megzavarására, akkor jellemzően több gyomirtószert használnak a gyomok ellen – mondja a tanulmány vezető szerzője, Heather Karsten, a Penn State Egyetem növénytermesztési/ökológiai docense. […]

Tovább…

A burok, amely táplálja a vetőmagot – és főként védi az aszálytól

Ahogy a klíma tovább melegszik, egyre több az aszályos területet. Ezeken egyre nehezebb a mezőgazdasági művelés. Amerikai kutatók most kifejlesztettek egy olyan módszert, amellyel megvédhetik a vetőmagokat a vízhiány okozta stressztől azok csírázási szakasza során.
A Massachusetts Institute of Technology kutatói ígéretes kétrétegű bevonatot fejlesztettek ki annak érdekében, hogy egyrészt megvédjék a vetőmagokat a vízhiány okozta stressztől, sőt, egyidejűleg extra tápanyagokat is biztosítsanak a növényeknek. […]

Tovább…

A technológia fejlődése lényegében semmit sem ér a klímaváltozással szemben

A globális mezőgazdaság termelékenysége az elmúlt 60 évben mintegy 21 százalékkal csökkent az éghajlatváltozás következtében, ez hét évnyi elvesztett termésnek felel meg, derült ki egy tanulmányból. A tanulmány figyelmeztet arra, hogy a mezőgazdaság a technológia fejlődése ellenére még érzékenyebbé válik az éghajlat–változással szemben.
A csökkenés leginkább a meleg övezethez tartozó régiókban volt megfigyelhető, például Afrikában (30%), Latin-Amerikában és a Karib-térségben (26%), mutatott rá a Nature Climate Change című folyóiratban publikált kutatás, amelyben a Cornell, a Maryland és a Stanford egyetemek tudósai az 1961 és 2020 közötti adatokat vizsgálták. Magyar nyelvű publikációjában a syngenta.hu irányította rá a figyelmet a tudósok által vizsgált jelenségre. […]

Tovább…

Sokféle műveletre használható a traktor frontfüggesztés megoldása

Egyre több erőgép rendelkezik gyárilag vagy utólag felszerelt, TLT-vel ellátott mellső függesztéssel hazánkban is. Az egység igazi előnyeit, a költség- illetve menetszámcsökkentő műveletkapcsolás lehetőségét azonban nagyon kevés gazda használja ki. Pedig a mai frontfüggesztés megoldások már gyorscsatlakozásra alkalmas, használaton kívül felhajtható függesztőkarokkal, illetve felszereltségtől függően 1-3 külső kétvezetékes hidraulikakörrel rendelkeznek, így összetettebb munkagépek üzemeltetésére is alkalmasak. […]

Tovább…

Permetezni, professzionálisan – hogy a bőséges termés legyen a jutalom

Az idei tavasz nem kímélte a gyümölcsfákat, a hideg, szeles, hosszú tavasz, valamint az elhúzódó virágzás, a fagykárok és a fertőzések veszélye mind a termés csökkenéséhez vezethetnek. A megfelelő időben elvégzett permetezéssel felvehetjük a harcot a folyamatosan felbukkanó kórokozók, kártevők ellen.
Ahogy a 2020-as, a 2021-es év sem kedvez kedvenc nyári csonthéjas gyümölcseink, a kajszi, a meggy és a cseresznye megfelelő beéréséhez, termésmennyiségéhez. A hideg tavasz során sok kajszi termése elfagyott, főleg a korai virágzású fajták esetében. Az idei időjárás tökéletes teret adott a moníliás vessző- és virágszáradásnak, amely a hűvös és nedves időben fertőz leginkább. […]

Tovább…

Kiállta a próbát a költséghatékony, permetezhető, biológiailag lebomló polimer membrán

A CSIRO ausztrál kutatószervezet olyan permetezhető, biológiailag lebomló polimer membránt fejlesztett ki, amely segíthet a gazdáknak többet termelni, miközben kevesebb vizet, tápanyagot és agrokemikáliát használnak. Ez az a technológia, amely megállíthatja a műanyag mulcs használatát.
A TranspiratiONal nevű új technológia környezetbarát alternatívája a mezőgazdasági műanyagoknak, például a gyakran műanyag mulcsnak nevezett polietilénnek. Kísérletek igazolták, hogy a termés víztermelékenységének növekedése meghaladja a 30 százalékot, miközben a gyomnövények elleni védekezést is segíti. […]

Tovább…