A banán a legtöbb afrikai országban az egyik legfontosabb, egész évben termesztett, emberi fogyasztásra szánt alapvető élelmiszernövény. Jelentős mennyiségű banánhéj keletkezik, amelynek egy részét gyakran takarmányforrásként használják fel az állattenyésztésben. A banánhéj szilázsként való felhasználása kérődzők számára ezért érdekes megfontolás.
A banánhéjnak számos pozitív tulajdonsága van, ami alkalmassá teszi a takarmányozásra és alternatív kiegészítő takarmányként való felhasználásra takarmányhiányos időszakokban. Magas a nedvességtartalma (kb. 15% DM), segíti az állatok hidratáltságát.
A banánhéj táplálkozási értéke szilázsként
A banánhéj emellett jó ásványi anyagforrás, különösen kálium- és nátrium-, rosttartalma pedig 30% körüli, szemben a legtöbb fűféle 45% körüli rosttartalmával. Ezáltal a héj jobb emészthetőséget, majd magasabb bevitelt biztosít a fűfélékhez képest (60,6%-os DM-emészthetőség és 58,6%-os szervesanyag-emészthetőség). Különböző típusú vitaminokat is tartalmaznak, mint például A-, B1-, B2- és C-vitaminokat, és rendkívül gazdagok ártalmatlan keményítőben, amely nagyfokú kristályos jellegzetes szerkezete miatt az α-amiláz és a glükoamiláz számára áthatolhatatlan.
Továbbá a banánhéjnak a jelentések szerint magas a tannintartalma. A tannintartalmú takarmányok etetése világosabb színű húst eredményez, és általában növeli a tejhozamot és a fehérjetartalmat, valószínűleg azért, mert megvédik a takarmányfehérjét a bendőben történő lebomlástól. Ezenkívül elegendő mennyiségű glükózt biztosítanak, ami alapvető fontosságú a kérődzők fenntartásához és hasznos képességeihez.
A banánhéj lehetséges felhasználása szilázsként
A banánhéjból készült szilázs alapelvei megegyeznek a takarmányból készült szilázséval. Így a héjakat anaerob körülmények között kell tartani, és légmentesen zárva kell tárolni, hogy elősegítsék a tejsavas erjedést, ahol a szabad cukrok tejsavvá alakulnak át, csökkentve a pH-t és gátolva a pH-érzékeny mikroorganizmusokat a siló romlásában. A pH 4,7 fölé emelkedése a nemkívánatos mikrobiális tevékenység következménye lehet, mint például a klosztridiumok növekedése, amelyek rontják a szilázs tápértékét, miközben nagy mennyiségű vajsavat, ecetsavat és ammóniát termelnek, amelyek mind befolyásolják a szilázs minőségét és ezáltal az állatok teljesítményét.
A banánhéjat a silóba helyezés előtt fel kell aprítani. Ez hozzájárulhat a légzáró környezet javításához, mivel a tömörebb anyag hatékonyabban zárja ki a levegőt. Másodszor, az aprítás elősegíti az erjedési folyamatot, mivel a rövidebb aprítási hossz javítja az energia elérhetőségét a mikroorganizmusok számára. Mivel azonban a banánhéj kevés szabad cukrot tartalmaz, és mivel a könnyen erjeszthető szénhidrátok a legfontosabbak a pH gyors csökkentésének eléréséhez, energiában gazdag anyagokkal, pl. melasszal vagy gyökérnövényekkel kell keverni.
Száraz takarmányhoz is lehet keverni
Világszerte folyamatos lépések történnek annak érdekében, hogy az emberi élelmiszer-hulladékot és az élelmiszer-feldolgozás melléktermékeit ne a hulladéklerakókba küldjék vagy elégessék, hanem a tejelő szarvasmarhák újra tápláló termékekké alakítsák.
A banánhéjat száraz takarmányhoz is lehet keverni, mivel a rendkívül nedves szilázs (DM <25%) nemkívánatos erjedéshez vezethet, és savanyú szilázst eredményezhet. Továbbá trópusi körülmények között, ahol gyakori a magas hőmérséklet, a takarmányozás során bekövetkező romlás nagy aggodalomra ad okot. A gazdáknak ezért fontolóra kell venniük kisebb árkok kialakítását, hogy a takarmányt rövid idő alatt ki lehessen etetni, ezáltal minimalizálva az aerob romlást.
A nyers banánhéjból adalékanyagok nélkül készített szilázs silózási ideje 28 nap, de 3%-os zaggeryvel (tisztítatlan vagy nem centrifugált cukorral) a silózási idő nem haladhatja meg a 24 napot. A nyers banánhéjszilázs a megadott silózási időn belül adalékanyagként zabkásával a szín, a szag és a romlás szempontjából kívánatos tulajdonságokkal rendelkezik más adalékanyagokkal, például sóval vagy karbamiddal összehasonlítva.
Állattenyésztés
A tejelő szarvasmarhák takarmányozásában megállapították, hogy az élőtömeg nem különbözött jelentősen, amikor a banánhéjat a napi fejadag 20, 40 és 60%-ában etették a tejelő tehenekkel, és kukoricakorpával és gyapotmagpogácsával egészítették ki, hogy izo-nitrogén-tartalmúvá tegyék. .
A banán felhasználásának legnagyobb korlátja az erjeszthető nitrogén hiánya. Ezt a helyzetet egy olyan kísérlet tisztázta, amely a szarvasmarháknak gyapotmagpogácsával és anélkül etetett banántápot hasonlította össze. A kiegészítéssel jelentős javulást értek el az ADG-ben. Ezek a javulások lineárisan következtek be, ahogy a gyapotmagpogácsa mennyisége 1 kg/tehén/napról 2 kg-ra nőtt.
Az ilyen banánhulladék friss vagy silózott formában alternatív takarmányként felhasználható a füves takarmányt kapó bárányok, illetve laktáló kecskék esetében is
