Folytatódik az árverseny a gabona piacán – beárazták a vetőmagot is

A magyar piac is reagál a világban zajló folyamatokra: január végén – áfa és szállítási költség nélkül – 31 százalékkal volt magasabb a termelői ár az egy évvel korábbinál. Ekkor átlagosan 70 ezerért adták el az étkezési búzát, 65-67 ezerért a takarmánybúzát és 65 ezerért a tengerit.
Az oroszok és Dél-Amerika, valamint Kína mozgatta a gabonaárakat az utóbbi hetekben. Az első két térség a kínálat szűkítéséről beszámoló döntéseket, illetve híreket adott közzé, az ázsiai ország pedig egyre nagyobb keresletével tornázza fel az árakat. […]

Tovább…

Visszavonult a vetőmagos cégvezető: interjú Lonsták Jánossal

Lonsták János, az RAGT Vetőmag Kft. egykori ügyvezetője 2020. december 31-én véglegesen nyugdíjba vonult. Vele beszélgettünk az RAGT magyar történelméről, valamint arról, hogyan érezte magát a cégnél töltött 14 éve alatt. A szakember örömmel osztotta meg velünk, hogy remek csapatot sikerült felépítenie és összekovácsolnia, és azt is elárulta, hogy mivel foglalkozik mostanában a szabadidejében. Természetesen nem szakad el a természettől és a mezőgazdaságtól sem. Interjú. […]

Tovább…

Szövetségi ígéret: idén folyamatos ellátás lesz a tavaszi kalászos vetőmagok piacán

Nettó 111 ezer forintos tájékoztató árat hirdetett meg a tavaszi kalászos vetőmagokra a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint nem várhatóak vetőmag-ellátási problémák a területen. Takács Géza elnök szerint a szervezet szakbizottságának előrejelzése minden évben fontos visszajelzés a szegmensben érdekelt gazdálkodók számára. Tavaszi árpa és zab információkat is közöltek. […]

Tovább…

BASF Napraforgó hibridek – az Acordis® CLP és az InSun® 222 CLP

A BASF 2020-ban vezette be a piacra első napraforgó hibridjeit. A termelők részéről tanúsított kedvező fogadtatás hatására idén egy újabb hibriddel, az InSun® 222 CLP-vel bővült a termékpaletta, mely egyben a BASF napraforgó hibridjeinek jövőbeni márkanevét is bemutatta. Az ezután regisztrálandó hibridek ugyanis (az InVigor® repcék mintájára) mind InSun® márkanév alatt fognak megjelenni. Célunk, hogy az InSun® a minőség és a megbízhatóság védjegye legyen, és a BASF termékektől már megszokott jó hatékonyságot nyújtsa. […]

Tovább…

John Deere: forradalmi léptékű fejlődés az ültetési technológiában

A Consumer Electronics Show-n (a CES-en) bemutatott 16 soros 1775NT ExactEmerge vetőgép elképesztő átalakulás a 290-es modellhez képest, amely 70 évvel ezelőtt napi 30 hektárt ültetett be. Az első, traktorral használt kétsoros vetőgép – a 290-es – egyedülállónak számított a precíziós ültetés területén, amikor a John Deere 1941-ben bevezette. A napi 30 hektáros vetőmag-ültetési képességet a jól csengő márkanév és az újdonság iránti nyitottság szerencsés kombinációja eredményezte. […]

Tovább…

A számok tényleg önmagukért beszélnek!

A KITE Zrt. szójafajta-portfóliójának jól ismert és egyben elismert tagjai 2020-ban is szerepeltek a NÉBIH kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérleteiben. Az eredményeket látva, erre szokták mondani, hogy a számok önmagukért beszélnek. A vizsgálati eredményeken túl a 2021. év új fajtáját, az ES Professor-t is szeretnénk bemutatni. […]

Tovább…

A szemes cirok egy új korszakot nyit a modern mezőgazdaságban

Napjaink növénytermesztésében a műtrágyázással kapcsolatos megkötések és a költségek, a herbicidrezisztencia kérdése, a restrikciók a növényvédő szerek alkalmazása terén, a stagnáló országos termésátlagok, valamint a talajdegradáció tartoznak a legjelentősebb problémák és kihívások közé. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a vetésváltás kapcsán valamit tenni kell (növényi összetétel, sorrend). A jelenlegi gyakorlat hosszútávon zsákutca (búza-búza-kukorica–kukorica). A kérdés az, hogyan újítsuk meg a növénytermesztési rendszereket úgy, hogy ugyanakkor ne csökkenjen, hanem növekedjen az árbevétel és a jövedelem. Szélesebb, változatosabb vetésforgók használatával és a hozzá kifejlesztett technológiákkal csökkenthetőek a gyomproblémák, javítható a műtrágyák hatékonysága, a diverzifikáció növelésével a kártevők és kórokozók nyomása minimalizálható, növekedhet a jövedelmezőség. Természetesen a recepteket nem lehet csak úgy egyszerűen levenni a polcról, fejlesztő kutatásokat kell végezni. […]

Tovább…

Az Agromag Kft. csúcstermésű kukoricahibridjei

Az Agromag Kft. idén 30. éve szolgálja ki partnereit kiváló minőségű vetőmagokkal. Több évtizede folyamatosan vizsgálja a hazai nemesítésű és külföldi forrásból származó fajtákat, hibrideket, hogy az ügyfelei részére a hazai viszonyokhoz legalkalmasabb vetőmagokat tudja biztosítani. […]

Tovább…