A rovarral táplált kacsa húsa ízletesebb? Sok múlik a tájékoztatáson

A rovarok beillesztése a baromfitakarmányokba előnyös lehet az állatok jóléte és egészsége szempontjából, mivel a környezet gazdagítását szolgálják, és tápanyagforrásként szolgálnak. A rovarokkal etetett haszonállatokból származó termékek fogyasztói elfogadottságát azonban eddig csak korlátozott mértékben vizsgálták. […]

Tovább…

Pálmazsír helyett repce – több mint 760 milliós támogatás a GMO-mentes takarmánykiegészítő kifejlesztésére

Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium – közölte a társaság. A közlemény szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. konzorciumi projektje a fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI Hivatal) 760,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. […]

Tovább…

20 milliárd forint megmaradt a kifutó konstrukcióban, júniusig lehet pályázni

A tavalyi aszálysokk rávilágított arra, hogy a termelési kockázatok csökkentése egy-egy gazdaság elemi érdeke. Az agrártárca most megtoldotta az öntözésfejlesztési pályázatokra jelentkezés határidejét – 20 milliárd forint megmaradt a most kifutó konstrukcióban. A programból eddig 40-50 milliárdot hívtak és kötöttek le az agrárium szereplői, ez évtől újabb több tízmilliárd forint segítheti az öntözésfejlesztést. […]

Tovább…

Antibiotikum-csökkentés a sertések mesterséges megtermékenyítése során

nem csak tűkkel, takarmányon vagy ivóvízen keresztül adják be. A sertések egészségi állapotának szempontjából is kiváló minőségű spermát biztosítanak. Az antibiotikumok használatának folyamatos korlátozására irányuló törekvés részeként érdemes megvizsgálni az alternatív módszereket annak biztosítására, hogy a sperma mentes legyen a bakteriális kórokozóktól […]

Tovább…

Fűszerként, gyógyhatású szerként, gasztronómiai csemegeként sincs párja a görögszénának. Igazi szupertáplálék!

Január az életmódváltások elkezdésének (és sokaknál egyben befejezésének) a hónapja. Előbbiben segíthet bennünket egy nagyszerű növény a görögszéna, aminek magja fűszer, de tea is készíthető belőle, sőt mikrozöldnek nevelve is ízletes, és hasznos szupertáplálék. Rómában a gladiátorok is fogyasztották, hiszen remek tápanyagforrás. Cukorbetegség esetén kifejezetten ajánlott, ugyanis lassítja a cukor felszívódását. […]

Tovább…

Nyögvenyelős évkezdet, pislákoló remények

Milyen év vár ránk 2023-ban, mekkora lesz az infláció, csökkenni fognak a kamatok vagy emelkedni, esetleg összeomlik a magyar gazdaság vagy kánaán lesz? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a szakemberek a Portfolio Csoport gazdasági kitekintő kerekasztal-beszélgetésén a 41. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállításon. Abban egyetértettek, hogy a feltételek folyamatosan javulni fognak. […]

Tovább…

5000 euróval fogadják a termelőket a minőségrendszerek

A mezőgazdasági termelők 2023. március 1. és 2023. augusztus 31. között ismét pályázhatnak támogatásra az európai uniós és a nemzeti minőségrendszerekhez történő csatlakozás kapcsán. Az Agrárminisztérium a felhívás keretében azokat a mezőgazdasági termelőket támogatja, akik termékeiket a különböző minőségrendszerek előírásainak megfelelően állítják elő. […]

Tovább…

Forradalmi lépés a növények klónozásában

A brisbane-i székhelyű biotechnológiai vállalat és a Life Sciences Queensland (LSQ) tagja, a NuPlant nemzetközi szinten is nagy hullámokat vetett a legújabb SmartClone™ technológia (MkIV modell) bevezetésével – egy olyan innovatív új rendszerrel, amely forradalmasítja a növények klónozásának módját. A technológia célja, hogy a maga nemében elsőként javítsa a globális szövettenyésztési ipar termelékenységét. […]

Tovább…