50 év – 50 ezer darab öntöződob

A BAUER RAINSTAR név sokak számára egyet jelent a csévélődobos öntözőberendezésekkel, hiszen már 50 éve annak, hogy az ausztriai Voitsbergben legyártották az első, akkoriban jellegzetes narancsszínű öntözőgépeket. […]

Tovább…

Share Button

Megvan a lista: ezek a települések kapják a zártkerti program 2,4 milliárd forintját

Az idén is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúra-fejlesztésére kiírt pályázat iránt. A rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogat nyerhetett pénzt. […]

Tovább…

Share Button

Ez lesz az EU-s agrárpénzekkel az új Közös Agrárpolitika elfogadásának csúszása miatt

Nagy a bizonytalanság az új Közös Agrárpolitika elfogadása körül az Európai Unióban. A tét hatalmas, mivel a KAP évente több 100 milliárd forint támogatást jelent a magyar gazdák számára. Bori Tamás, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI) Közvetlen Kifizetések Igazgatóságának munkatársa osztott meg részleteket az új KAP elfogadásának várható menetrendjéről egy siófoki szakmai konferencián. […]

Tovább…

Share Button

Iparszerűen lopják a gigantikus halakat a tavakból

Egyre többször fordul elő, hogy a nagyobb méretű halakat ellopják a természetes vizekből – persze nem azért, hogy eladják és feldolgozzák, hanem azért, hogy növeljék a halastavak reklámértékét. Egy-egy méretes hal értéke akár közel egymillió forintra is rúghat, a hatóság szerint azonban nagyon kevés eset derül ki. […]

Tovább…

Share Button

Alacsonyabb metánkibocsátású juhokat tenyészthetnek

Különleges genetikájú, alacsonyabb metánkibocsátású juhokat tenyésztenének Új-Zélandon, ezzel csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az ország összes üvegházhatású gázkibocsátásának mintegy 30 százaléka ugyanis az állati legeltetés során keletkezik. A kutatásokat a juhok mellett kiterjesztették a szarvasmarhák metángáz kibocsátásnak csökkentésére is. […]

Tovább…

Share Button

Megvan a módszer a természetesen hízott libamáj előállítására – videó

Megvan a megoldás a hízott libamáj európai uniós problémájára. A módszer helyettesíti a libák tömését, ami tilos az Európai Unió területén. Egy francia tudóscsoport kísérletezte ki a természetesen hízott libamájat. A toulouse-i kutatók abból indultak ki, hogy az eredetileg vándorló madárnak rengeteg tápanyagra van szüksége ahhoz, hogy kibírja a hosszú utat dél felé. A megoldást a bélbaktériumok szabályozása jelenti. […]

Tovább…

Share Button

Mindenki infrás nedvességmérőre vált?

Egy gyors nedvességmérő műszer tökéletes választás, ha azonnali eredményt szeretne, legpontosabb eredményeket viszont csak szárítószekrénnyel kaphat. […]

Tovább…

Share Button

Új 1,5 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílt meg a Vidékfejlesztési Programban

Új, mintegy 1,5 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati lehetőséget az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatása érdekében a Rövid Ellátási Láncok együttműködő csoportjainak (REL – csoportok) beruházásaihoz kapcsolódóan az Agrárminisztérium. A pályázatban a támogatott csoportok mezőgazdasági termelő tagjai egyéni beruházás esetén legfeljebb 15,5 millió forint; kollektív beruházás esetén pedig legfeljebb 155 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a rendelkezésre álló forrás erejéig a Vidékfejlesztési Program keretében. […]

Tovább…

Share Button