5 milliárd forintos pályázati keretet hívhatnak le a hátrányos helyzetű települések cégei

5 milliárd forint keretösszegű pályázaton kaphatnak támogatást a fejlesztéseik megvalósításához a hátrányos helyzetű települések vállalkozásai. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter mondott el részleteket az egyik legismertebb közösségi médium felületére feltöltött videó-tájékoztatásában. A politikus elmondta, hogy 1200 hátrányos helyzetű település vállalkozói férhetnek hozzá a pályázati forráshoz, ami esetenként 2-60 millió forint között mozoghat. […]

Tovább…

Megvan a lista: ezek a települések kapják a zártkerti program 2,4 milliárd forintját

Az idén is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúra-fejlesztésére kiírt pályázat iránt. A rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogat nyerhetett pénzt. […]

Tovább…

Jönnek a milliók a kistelepülések egészségére: megjelent a Magyar Falu Program 2 újabb pályázatának eredménye

Közzétette a Miniszterelnökség a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét. Az 5 ezer lélekszám alatti falvakban 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg, összesen 4 milliárd forint értékben. Továbbá 778 kistelepülésen nyílik lehetőség orvosi eszközök beszerzésére, összesen 2 milliárd forint értékben. Ezt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár jelentette be a XX. Mesztegnyői Rétesfesztiválon. […]

Tovább…