Cikkünkből kiderül, hogy mennyi sertéshúst állítanak elő az Európai Unió területén, illetve hogy Magyarországon hogyan alakul a sertéshús-export és import, valamint hogyan alakulnak az árak idén és jövőre. […]
Gazdálkodás
Káposztatermesztés és felhasználás Magyarországon
A téli hónapokban nagy népszerűségnek örvend a savanyított káposzta, ugyanis magas vitamintartalma segít megelőzni az esetleges megbetegedéseket, nem mellesleg, még finom is. Sajnos a fejeskáposzta-termesztés nem számít húzóágazatnak hazánkban, de cikkünkből megtudhatják, hol termesztik a legtöbbet. […]
Háromszázötvenmilliós környezetvédelmi beruházás a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Több mint 350 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A programban kisvizes élőhelyek rehabilitációját végezték el a Nyírségben, a Bihari-síkságon és a Közép-Tisza vidékén. […]
Vadkár megelőzése a mezőgazdaságban
A mezőgazdaságban a vadkár folyamatosan jelentkezik. Tudjuk azt is, hogy tulajdonképpen egész évben jelen van. A búza betakarítása után a szarvas már is a napraforgót veszi célba, ezután pedig a kukorica is veszélybe kerül. A vaddisznó kárt folyamatosan realizálhatunk, ősszel pedig kezdődik a szarvasbőgés időszaka. A nyúl és az őz főleg télen rágja meg a fiatal fák törzsét, és a taposási kár is jelentős terméskiesést okoz. […]
Olcsó a kukorica – több lesz az etanol?
A 2014-es évben rekordmennyiségű kukorica termett szerte Európában. Ennek köszönhetően valószínűsíthető, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyag lesz elérhető a bioetanolt gyártó cégeknek. […]
Boldog malac és levendula
Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban. […]
Elindult a Mézes reggeli program
Megkezdődött pénteken a “Mézes reggeli” elnevezésű program, amelynek célja a mézfogyasztás és az egészséges táplálkozás népszerűsítése az általános iskolások körében. […]
Újabb segítség az orosz embargó elleni küzdelemben
A földadó ronthatná a mezőgazdaság teljesítményét; védett természetvédelmi területek az NFA kezében; pert nyert a másfél milliárd forintra perelt gazda; újabb támogatás az orosz embargó negatív hatásai ellen. Olvassa el heti agrárhír-összefoglalónkat! […]