Háromszázötvenmilliós környezetvédelmi beruházás a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Több mint 350 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A programban kisvizes élőhelyek rehabilitációját végezték el a Nyírségben, a Bihari-síkságon és a Közép-Tisza vidékén.

A fejlesztéshez az igazgatóság 354,3 millió forint pályázati támogatást nyert az Európai Unió regionális fejlesztési alapjából, illetve hazai költségvetési forrásból.

A pályázat keretében 17 kisvizes élőhely ökológiai állapotának javítása történt meg
A pályázat keretében 17 kisvizes élőhely ökológiai állapotának javítása történt meg

 

A projekt eredményeként a 17 élőhelyen a tavasszal és nyár elején összegyűlt vizek lassabban szivárognak majd el – emelte ki Kánai Edina. Hozzátette: a szikes tavak esetében például a szikesedési, sófelhalmozási folyamatok erősödését várják. A lápokon, láp- és mocsárréteken, valamint a puha- és keményfás ligeterdők mély fekvésű területein pedig jobb vízmegtartást remélnek.

Kánai Edina kiemelte, hogy a vizes élőhelyek természetvédelmi ökológiai szerepe felbecsülhetetlen. Értékük a folyószabályozások, lecsapolások és az intenzív mezőgazdaság előtti tájkép maradékainak őrzésében, azok egyedi flóra és fauna elemeiben rejlik.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Autógumi rizsháncsból és pitypangból A világ gumigyártó cégei az utóbbi években arra törekednek, hogy minél kevesebb kőolajszármazékot használjanak fel az autógumik gyártása során, vissza...
Természetkárosítás Zalában – vádat emeltek a... Vádat emeltek egy Magyarországon állattartással foglalkozó szlovén földbérlő ellen, mert mezőgazdasági tevékenységével védett madarak, rovarok, illetv...
Biomasszával fűthetik Tatabánya 23 ezer háztartásá... Nagymennyiségű faapríték szállítását teszi lehetővé az a 2032-ig érvényes szerződés, melyet a Vértesi Erdő Zrt. és a Tatabánya távfűtését biztosító Ta...
Gombázzunk környezettudatosan! Ugyan még tombol a nyár, de lassan közeleg a gombaszezon. Évről-évre többször is elhangoznak a gombaszedés szabályai, de a környezettudatosságról kevé...
Hazánk ökológialiag nagyon sérülékeny Mint az kiderült, Magyarország az ökológiailag legsérülékenyebb országok közé tartozik. A legfontosabb klímaproblémáink közé tartozik a csökkenő talaj...
TeSzedd! – hogy legyen jövője az unokáidnak is!... Idén is útnak indul a TeSzedd! akció Magyarországon, immár hatodik alkalommal. A rendezvénysorozat célja, hogy a részt vevő települések lakói együttes...