Boldog malac és levendula

Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban.

Nincs könnyű dolga azoknak a lelkes aktivistának, akik Horvátországban azért dolgoznak, hogy minél több gazdálkodó kezdjen a közösségi mezőgazdálkodás elvei szerint termelni.

A mezőgazdálkodás már nem olyan népszerű, hiszen az Isztrián a nehéz fizikai munka helyett egyre többen a turizmusból remélik a megélhetésüket. A tengerpartokhoz közeli területeken ráadásul nehéz termelni. Így azok a fogyasztók sincsenek könnyű helyzetben, akik vegyszermentes zöldségeket vásárolnának helyi közösségeken keresztül.

A TVE Pulában működő partnerszervezetének köszönhetően olyan gazdaságokba jutottunk el, amelyeket már megcsapott a közösségi mezőgazdálkodás szele.

Fellendülőben a közösségi mezőgazdálkodás Fotó: Sara Meißner
Fellendülőben a közösségi mezőgazdálkodás Fotó: Sara Meißner

 

A Komić család gazdasága

Emir Komić családja mellett gazdaságára legbüszkébb. Vodnanjban az Isztriai-félszigetre jellemző gyógynövényeket termeszt (levendula, zsálya és rozmaring), amelyekből különleges natúrkozmetikumokat állít elő. Ezeket a krémeket és oldatokat jellemzően helyi közösségeken és termelői piacokon keresztül tudja értékesíteni.

A horvát talajhoz szokott levendulákból 20 évig nyerhető ki a gyógyhatású olaj. Emir elárulta, hogy egyik titka a különleges köves talaj, hiszen a levendulást nem kell locsolni, a gyógynövények az éjszaka során lehűlt kövek hővesztésének köszönhetően tudják felvenni a vizet.A gyógynövények virágaiból méhcsaládok gyűjtik a mézet.

Drijade gazdaság

Az Isztriai-félsziget keleti részén lévő gazdaságban két ló és néhány vietnámi malac köszöntött minket. A Drijade gazdaságban élő lovak, szamarak, malacok, kutyák, macskák, tyúkok és libák szabadon mozognak a gazdaságban, mert az őket gondozó gazdasszony hisz abban, hogy az állatok nem alárendelt lények. A gazdaság bevételét a 69 kecske tejéből előállított termékek adják. Az állatok annyira jól érzik magunkat, hogy a sziesztázó malacot az sem zavarta, hogy elsétáltunk mellette.

A közelben lévő közösségi gazdaságok tagjai nem csak a finom kecsketej joghurtot kedvelték meg, hanem a gazdaságot is. Hétvégenként sokan jönnek ki családjukkal az állatokat simogatni, és ha kell, tesznek is a gazdaságért. Van, aki becsatlakozik a gazdaság körüli munkákba, de a kecskék istállóját is egy közös gyűjtés segítségével tudták felújítani.

Janušić gazdaság

Damir Janušić az egyik első horvát biogazda, aki belevágott a közösségi értékesítésbe. Jelenleg 15 családnak szállít hetente zöldségdobozokat, amelyben sok-sok különlegesség található, hiszen Damir elkötelezett híve annak, hogy minél többféle (és lehetőleg helyi) zöldséget termesszen.

A család terve, hogy az agroturizmus irányába is elvigyék a gazdaságot. Megmutatták az épp épülő közösségi konyhát és vendégházat is. A horvát adminisztráció ugyan megnehezíti a vállalkozás beindítását, mert nehéz építési engedélyt szerezni a gazdaság területén tervezett épületeknek, de most abban bíznak, hogy a fából készült mobilházak áthidaló megoldást jelenthetnek.

A látogatók nagy érdeklődéssel fogadták, amikor Damir megmutatta biodohány növényeit. Később kiderült, hogy a gazda nem dohányzik, a dohánylevelek viszont nagyszerű fegyvernek bizonyulnak a kártevőkkel szembeni harcban.

Forrás: tudatosvasarlo.hu

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...