Öt éven belül duplázódik a biostimulátor-piac

A 2020-as év félelmei gyorsan szertefoszlottak a speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. életében, sőt, a növénytermesztők válságra adott reakciója kifejezetten kedvezett a már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek. A régóta tervezett strukturális megújulásnak is új lendületet adott a tavalyi, minden szempontból furcsa év, ráadásul a romániai piacon is nagyot lépett előre a vállalat. A válságból megerősödve kikerülő Malagrow ma már az elkövetkező évekre koncentrál, amelyben a biostimulátor-piac várhatóan a duplájára nő majd. […]

Tovább…

Szójatermesztés okosan: hatékony lehet a lombtrágyázás?

Az elmúlt évtizedben sokáig úgy tűnt, igazi „sikernövénnyé” válhat a szója Magyarországon is. Termésterülete a 2014-es 35 ezer hektárról 2017-re több mint 75 ezer hektárra nőtt, ám 2018-ban már csak 60 ezer hektárról, 2019-ben pedig ennél is kevesebb, mindössze 56 ezer hektárról takarították be a növényt. A csökkenésben jelentős szerepet játszott a kiszámíthatatlan időjárás is, ami miatt egyre többen úgy vélik, kockázatossá vált a befektetés megtérülése. Noha a megfelelő klimatikus viszonyokat nem pótolhatja, sokat javíthat a terméseredményen a megfelelően kiválasztott kezelés is. Erre mutat rá az a Fülöpszálláson végzett tudományos kísérlet, melyből kiderült, milyen kedvező hatással bírnak a lombtrágyás kezelések a szójára. […]

Tovább…

Az innovációban hisz, és töretlenül megy előre a Malagrow

A mostanihoz hasonló nehéz időszakokban is a valós eredményekben, a tudományban, az innovációban, a fejlesztésekben, a professzionalizálódásban hisz Malatinszki György, a Malagrow Kft. ügyvezetője. Úgy véli, azoknak a termelőknek és kereskedőknek van igazi esélye, akik megfelelően, gyorsan tudnak alkalmazkodni az adott helyzethez. Szerinte azok lesznek az igazi túlélők, akik ilyenkor is tudnak fejleszteni. Mindezekről a Magro.hu munkatársa beszélgetett vele. […]

Tovább…

A Kukorica Profi Startertechnológiája!

A BactoFil Kukoricával történő talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja. Azaz a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka jelentősen javul. […]

Tovább…

Stresszmentes tavaszi indulás – átlag feletti terméseredmény

A Timac AGRO kutatói olyan biostimulátor komplexeket fejlesztettek, melyek különböző környezeti tényezők között is eredményesen támogatják a növekedési és fejlődési folyamatokat. Sok év gyakorlati tapasztalata bizonyítja, hogy termékeink alkalmasak az abiotikus stressz által okozott termésveszteség csökkentésére. […]

Tovább…

Nitrogén vagy nitrogén? Nem ugyanaz!

Mint az köztudott, a nitrogén a tápelemek közül a termés mennyiségét és minőségét az egyik legnagyobb mértékben meghatározó tápelem. Az azonban korántsem mindegy, hogy a nitrogén milyen formában áll rendelkezésre a talajban, hiszen a növények a fejlődéshez szükséges tápelemeket csak ásványi formában képesek felvenni, elemi alakban tehát a nitrogént sem képesek hasznosítani. A talajban élő hasznos mikroszervezetek ugyan képesek a levegő nitrogénjét megkötni és azt a növények felé szolgáltatni, de ez a mennyiség nem elegendő a teljes vegetációs időszakra. Ezért fontos, hogy jól megválasztott inputanyagok felhasználásával biztosítsuk a megfelelő mennyiségben, és a növények számára felvehető formában ezt az esszenciális tápelemet. […]

Tovább…

Új kultivátor és biostimulátor segítette az ipari paradicsom fejlődését

Augusztus végén rendezte meg „Ipari paradicsom bemutató” című szakmai rendezvényét a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, melynek szakmai partnere a DélKerTÉSZ ipari paradicsom termelő és integrátor tagja, a Moroko-Farm Kft. volt. A helyszín a cég Csabacsűd-Páltelek határában található ipari paradicsomtáblái voltak. A résztvevők az egész szakmai napot az ipari paradicsom fajták között, a növényállományban töltötték. […]

Tovább…

Huminisz-technológia nagyító alatt kertészeti kultúrákban

A fokozott környezetvédelmi, élelmiszerminőségi és élelmiszerbiztonsági feltételeknek való megfelelés miatt hazánk mezőgazdaságában is egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható, környezetkímélő megoldások. Az évjárat és a biológiai alapok mellett adott termőhelyre adaptált termesztéstechnológiai elemek – elővetemény, öntözés, talajművelés, növényvédelem és nem utolsó sorban az okszerű tápanyag-utánpótlás, – nagymértékben meghatározzák a fenntartható gazdaságos termesztést. […]

Tovább…