Miközben az Európai Bizottság a saját termelőitől a világ legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírások betartását követeli meg, a szalmonellával fertőzött ukrán csirkehúst korlátozások nélkül beengedi – fogalmaz a NAK közleménye. A napokban nyilvánosságra került súlyos, emberéletet követelő eset is rámutat arra, hogy gyökeres fordulatra van szükség az európai agrárpolitikában az import termékek terén. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint meg kell követelni, hogy az import termékekre is vonatkozzanak az uniós előírások. A fogyasztók pedig akkor járnak el a legjobban, ha minden esetben a magyar terméket választják.
A NAK írta meg, hogy az Európai Bizottság által Ukrajnának nyújtott kereskedelmi kedvezmények miatt már nem csak a gazdálkodók, hanem a fogyasztók is közvetlen veszélynek vannak kitéve. A köztestület az elmúlt hónapokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az európai uniós piacra ellenőrizetlenül érkező ukrán mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek nem csak gazdasági, hanem élelmiszerbiztonsági szempontból is súlyos kockázatot jelentenek. Az Európai Bizottság azonban ennek ellenére nemrég újra meghosszabbította az ukrán termékek vámmentességét – közölték.
Halált okozott a fertőzött csirkehús
Az elhibázott döntésnek sajnos súlyos következménye lett. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) tájékoztatása szerint nemrég a szalmonella baktériummal fertőzött csirkehús került az EU-s és a brit piacra, amely a több tucat megbetegedés mellett egy ember halálát okozta. Az EFSA adatai szerint egyébként 2021 szeptembere óta, az ukrán vámmentesség kezdetétől összesen mintegy 500 szalmonella-fertőzést diagnosztizáltak a közösségben – írták.
Az eset remélhetőleg az európai döntéshozókat is megdöbbenti és végre lépésre kényszeríti az Európai Bizottságot – fogalmaztak. Az ugyanis szigorúbbnál szigorúbb állategészségügyi, környezetvédelmi és állatjóléti intézkedéseket követel meg az uniós, s így a magyar baromfitartóktól, miközben korlátozás nélkül beengedi az ellenőrizetlen körülmények között előállított, halálos baktériummal szennyezett ukrán csirkehúst. A mostani eset is rámutat arra, hogy gyökeres fordulatra van szükség az európai agrárpolitikában. Meg kell követelni, hogy az import termékekre is vonatkozzanak az uniós előírások.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azt ajánlja a fogyasztóknak, hogy ne dőljenek be az egyes áruházak akciós ajánlatainak. Vásárlás előtt minden esetben győződjenek meg arról, hogy a kiválasztott áru – legyen szó húsról, vagy bármilyen más élelmiszerről – magyar termék, hiszen ez a garanciája annak, hogy szigorúan ellenőrzött, biztonságos és nyomon-követhető élelmiszerről van szó. A hazai kiskereskedelmi szektor szereplőit pedig arra kéri a NAK, hogy a profit helyett vásárlóik biztonságát helyezzék előtérbe és részesítsék előnyben a hazai árut a bizonytalan eredetű és élelmiszerbiztonsági szempontból kockázatosabb import termékekkel szemben – írták.