Termékfejlesztései révén folyamatosan tör előre a Natur Agro

A járvány elhúzódó negatív hatásai és az elszabaduló műtrágyaárak ellenére kifejezetten eredményes üzleti évet zárt 2021-ben az idén 20. születésnapját ünneplő Natur Agro Hungária Kft. Az évfordulót most egy értékesítési kampány keretében a partnereik számára is emlékezetessé kívánják tenni. Mindezekről, valamint egy, az idén is megrendezésre kerülő termésversenyről Imreh Gergővel, a cég szakmai- és marketingigazgatójával beszélgettünk. […]

Tovább…

Szójatermesztés okosan: hatékony lehet a lombtrágyázás?

Az elmúlt évtizedben sokáig úgy tűnt, igazi „sikernövénnyé” válhat a szója Magyarországon is. Termésterülete a 2014-es 35 ezer hektárról 2017-re több mint 75 ezer hektárra nőtt, ám 2018-ban már csak 60 ezer hektárról, 2019-ben pedig ennél is kevesebb, mindössze 56 ezer hektárról takarították be a növényt. A csökkenésben jelentős szerepet játszott a kiszámíthatatlan időjárás is, ami miatt egyre többen úgy vélik, kockázatossá vált a befektetés megtérülése. Noha a megfelelő klimatikus viszonyokat nem pótolhatja, sokat javíthat a terméseredményen a megfelelően kiválasztott kezelés is. Erre mutat rá az a Fülöpszálláson végzett tudományos kísérlet, melyből kiderült, milyen kedvező hatással bírnak a lombtrágyás kezelések a szójára. […]

Tovább…