Az utóbbi harminc-negyven év legnagyobb gazdasági visszaesésével szembesülnek az amerikai farmok. Az amerikai agrártermelők bevétele és jövedelme ugyanis folyamatosan csökken, mert egyre kevesebbet kapnak vissza abból, amit a fogyasztók a farmokon megtermelt élelmiszerekre költenek. […]
Viszik a mezőgazdasági gépeket, mintha kötelező lenne
Harmadával több lett a mezőgazdasági gépek értékesítésének összege Magyarországon a tavalyihoz képest. Az egyéni gazdálkodók és a gazdasági társaságok 115,3 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági eszközöket 2017 első kilenc hónapjában. […]
A kukorica miatt nagyot zuhant a mezőgazdaság kibocsátása 2017-ben
A mezőgazdaság kibocsátási volumene 6,1%-kal csökkent 2017-ben, a növénytermesztési termékek volumene 8,6, az állattenyésztésé 3,2%-kal maradt el a 2016. évi eredményektől. Az előző évben kiváló eredményt hozó növénytermesztési ágazaton belül szinte minden jelentős termék esetében csökkenés volt. […]
Mitől lehet jobb az ökoburgonya?
Tanácskoztak, vitáztak és szavaztak a magyar ökoburgonya kísérletek további irányáról az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) rendezvényén a hazai biogazdák. A konferencián nem a szokásos előadó-hallgató rendszer szerint vettek részt a jelenlévők, hanem élénk párbeszéd alakult ki a gazdák között. […]
Tehéntrágya turbózza az új Toyota projektet
Nagyot lép előre a környezet védelméért az egyik legnagyobb autógyártó vállalat. Tehéntrágya adja a metánt az energia előállításához, amiből az új hidrogénhajtású Toyotákat lehet majd tankolni Kaliforniában. Ez lesz a világ első, száz százalékig megújuló erőforrásokon alapuló kereskedelmi erőműve. […]
Új gyomfajok érkeznek a kukorica ellen, legyen felkészült
Kaposváron december 14-én, Debrecenben pedig jövő januárban lesz a Magro.hu Kukorica és Búza Konferenciasorozat. A rendezvény egyik előadója Németh Tamás, a Belchim Crop Protection Hungary Kft. szakmai vezetője. Ő fontosnak tartja, hogy a növényvédelmet összetett rendszerként kezeljék a gazdálkodók, hogy a mezőgazdasági termelés hosszú távon is fenntartható maradjon., így az előadásában erre fog majd kitérni. A szakemberrel most a növényvédelem legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseiről beszéltünk. […]
Gombatoxinok keseríthetik tovább a magyar kukoricatermesztőket
Idén elmarad a kukorica termésmennyisége a tavalyi rekordtól, de jövőre termésnövekedésre lehet számítani a magyar kukoricapiacon. Ám a növekedést a gombatoxinok terjedése gátolhatja. […]
Jobb minőségű tej létrehozása a cél
Javulhat a takarmányozás színvonala Magyarországon: együttműködési megállapodást kötött a Syngenta Magyarország Kft. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT). A megállapodással a Syngenta a TTT kiemelt pártoló tagjává vált. […]