Elkezdeni és folytatni is megéri: egyre több gazda a precíziós gazdálkodás útján

A gyakorló szakemberek szerint Magyarországon egyre többen élnek a helyspecifikus technológia által kínált lehetőségekkel, amelyek a növénytermesztési és állattenyésztési ágazat valamennyi szegmensében elérhetőek. Ez azonban még nem elég, valamilyen szinten mindenkinek be kell kapcsolódnia a precíziós gazdálkodásba. Ráadásul azoknak, akik most kezdenek bele, már könnyebb a dolguk. […]

Tovább…

Fejleszteni tudni kell: sokat spórolhatnak az élelmes vállalkozások

Egy cégvezetésnek látnia kell, hogy a digitalizációt nem lehet elkerülni. És amit nem lehet elkerülni, annak az élére kell állni – jelentette ki Farkas J. Tamás, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója. Erre a fejlesztésre megfelelő lehetőséget kínál a gazdálkodási rendszer teljesen digitalizált, papírmentes formába hozása. […]

Tovább…

A korábbinál több pénzt kapnak hektáronként a 40 év alatti gazdák az új KAP-ban

Hazánk a közvetlen mezőgazdasági támogatások 1,4 százalékát fordítja majd a fiatal gazdák jövedelemtámogatására. A 40 év alatti fiatal termelők hektáronkénti támogatása ezáltal az eddigi összeg két-két és félszeresére emelkedik, és a területi felső korlát is 300 hektárra módosul a korábbi 90-ről. […]

Tovább…

Fontos agrár- és élelmiszeripari kérdésekre keresték a választ a Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferencián

Az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényben található Campusán megrendezett IV. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferencián a fő kérdés az volt, hogy a válságok mekkora kihívást jelentenek a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak. A témák között az öntözésfejlesztés, a biogáz üzemek kialakítása, az aszályhelyzet hatásainak csökkentése és az energiahatékonyság is hangsúlyt kapott. […]

Tovább…

Erősödik a vidékfejlesztés az európai mezőgazdasági tanácsadók és tanácsadó szervezetek konferenciája után

Lezajlott a mezőgazdasági tanácsadók nemzetközi konferenciája Spanyolországban. Három mezőgazdasági tanácsadási hálózat, az IALB, az EUFRAS és a SEASN a Santiago de Compostela-i Egyetemmel közösen Lugóban (Galícia) rendezte meg „Vidékfejlesztés 2022” című nemzetközi konferenciáját angol, német és spanyol nyelven. Fontos megegyezések és új kapcsolatok is születtek a programnapokon. […]

Tovább…

Wellmann Nemzetközi Tudományos agrár- élelmiszeripari és környezetvédelmi konferenciát rendezett Hódmezővásárhely

Több mint 100 regisztrált résztvevő érkezett a Csongrád-Csanád megyei Hódmezővásárhelyre, a XIX. Wellmann Nemzetközi Tudományos Konferenciára. Az eseményen az élelmiszerfeldolgozás, a környezetvédelem, a fenntartható gazdálkodás és az agrárközgazdaság témája is napirenden volt. A konferencia célja, hogy a szakembereknek fórumot biztosítson a mezőgazdaság aktuális kérdéseinek megválaszolására. […]

Tovább…

Elkészült a beszámoló az „Értékelő 2021” Kertészeti évzáró konferenciáról

A járványhelyzet miatti egy éves kihagyás után 2021. december 2-án ismét megrendezték a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács évzáró kertészeti konferenciáját a Bács-Kiskun megyei Kecskeméten. Az egész napos szakmai rendezvényen közel 110 fő vett rész, akik között kertészeti kiállítók, feldolgozóipari és kereskedelmi szakértők, gazdálkodók, és meghatározó, a kertészeti szektorhoz köthető vállalati előadók is megjelentek. […]

Tovább…