A jó integrátor az űrtechnológiát is a gazda nyelvén mutatja be a növénytermesztéshez – IKR Agrár körkép 5.

Az IKR Agrár 2012 óta az AGROFERT csoport, Közép-Európa legnagyobb agrártermelő, kereskedelmi és vegyipari vállalat együttesének tagja, mely 18 országban mintegy 33 ezer munkatársat foglalkoztat. Ez pénzügyek és termékfejlesztés terén párját ritkító stabilitást, lehetőségeket jelent a vállalatnak. Önmagában azonban még ez is kevés volna. Mindezt ugyanis úgy teszi elérhetővé a termelőknek, hogy abból nem veszik ki a személyesség, odafigyelünk a partnerek igényeire és visszajelzéseire. […]

Tovább…

Nagyon drága vagy abszolút elérhetetlen lesz a műtrágya az új szezonban

A műtrágyagyártás leállt, a gázárak az egekben. Aszály tombol, így a termésátlagok is gyengék lettek idén. A kimerült talajoknak jelentős tápanyagpótlásra lenne szükségük csak éppen nincs honnan és miből. Nagyon nehéz szezon előtt áll a hazai agrárium. Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. fejlesztőmérnöke foglalta össze az előttünk álló időszak lehetséges forgatókönyveit. […]

Tovább…

Őszi búza eredmények az aszály tükrében

A terméseredményeket tekintve abszolút első helyezést ért el az AG Hurem fajtánk, amely új fajta a szortimentünkben. Érdemes megemlíteni, hogy Jászboldogházán is magasan az első helyen végzett, az ottani körülményekhez képest igen jónak mondható 4,71 t/ha terméseredményével. A fajta nem csak a 2022-es évi kisparcellás kísérletekben mutatta meg nagyszerűségét, mivel a 2021-es kísérleteinkben is dobogós helyen debütált. […]

Tovább…

Bemutatkozik a Metalwolf ékgyűrűs középmélylazítója

A Metalwolf Kft. 30 éve gyárt talajművelő gépeket az ország közepén, Géderlakon. Kínálatukban a magágykészítéshez kombinátorokat, ásóboronákat, valamint fogasokat találhatunk. A mechanikus gyomirtáshoz válaszhatunk számos változatban sorközművelőket is. A betakarítást követő tarlóhántáshoz V tárcsáikat vagy grúbereiket ajánlják. A tarlóápolást követi a talajlazítás, ebben a munkában egyre népszerűbbek a középmély lazítóik. A portfólióból most egy ilyen eszközt mutatunk be. […]

Tovább…

Aki törődik a talajjal, az betakarít, aki nem, az kármentésként báláz

A mostani aszályhelyzet kialakulásának okait több nézőpontból lehet vizsgálni. Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója hosszú távon közelítette meg a kérdést. Nem az öntözés, a folyóvízrendezés, hanem a talaj nedvességtartalmának a megőrzése felöl. […]

Tovább…

Folyékony NPK és nitrogén

A Vulcan Folyékony NPK-k használatával több „legyet” ütünk egy csapásra. Folyékony, tehát nagyon alacsony talajnedvesség esetén is felvehető tápanyag a növénynek. Az N-P-K mellett még további 20-féle hatóanyagot (pl. ként, cinket, molibdént, stb.) tartalmaz. Közepes mennyiség használata mellett sem kell plusz nitrogént adni ősszel, és kevesebb elegendő a fejtrágyázások alkalmával. […]

Tovább…

Kond-Coop Kft. – “Adjatok egy fix pontot, és kifordítom sarkaiból a világot”

Ha egy 428 lóerős Kirovec – K-742 R vezérgép várakozik reggelente munkára készen az udvaron, ki ne szeretné kihozni belőle a legnagyobb teljesítményt!? A gazdasági innováció evolúciós elmélete szerint, azok a gazdaságok amelyek nehéz körülmények között termelnek, olyan hatékony megoldásokat kénytelenek alkalmazni, amelyek kevésbé vannak kitéve a környezet változásainak. Azok az innovatív megoldások amelyek hatékonyak, átmeneti előnyt biztosítanak, ezzel egy pillanatnyi egyensúlyi zavart okozva a piacon. […]

Tovább…