Aki törődik a talajjal, az betakarít, aki nem, az kármentésként báláz

Ahogy a csapadék elmaradt, megemelkedett a napi maximum és átlaghőmérséklet és kezdett kialakulni az aszály, folyamatosan száradt ki a termőtalaj és száradtak el a növények Magyarországon. Az őszi vetésűek még többé-kevésbé megúszták, még ha a terméseredmények el is maradtak a sokéves átlagtól, de legalább bevételt tudtak hozni. A tavaszi vetésű növényeknél viszont sokfelé már a kármentés folyik, a kukorica maradványait bebálázzák s majd feletetik az állatokkal vagy eladják az állattartóknak. A kevésbé vízigényes napraforgó még tartja magát, de ott is vannak tragédiák. A mostani helyzet kialakulásának okait több nézőpontból lehet vizsgálni. Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója beszélgetésünkben hosszú távon közelítette meg a kérdést. Nem az öntözés, a folyóvízrendezés oldaláról, hanem a talaj nedvességtartalmának a megőrzése felöl.

Milyen összefüggés van a növények aszál

Mi magunk az AGRO.bio-nál már több évtizede kommunikáljuk, de az agráregyetemeken is tanítják, hogy a vízmegtartásban a talajok szervesanyag-tartalmának a menedzsmentje a kulcs. Sajnos, országos jelenség, hogy ezzel tudatosan nem törődnek a gazdálkodók. Addig, amíg „júdáspénzért” ipari és energetikai felhasználásra el lehet adni a szármaradványt, addig meg is fogják ezt tenni azok, akiknek csak a pénz számít. Van egy mondás, mely szerint a magyar ember csak akkor megy ki a gátra, ha már átcsap rajta a víz. Nos, én nem tudom, hogy elég figyelmeztető volt-e az idei év.

Az alföldi gazdálkodóknak biztosan.

Még ebben sem vagyok biztos, de az is megállapítható, hogy a szakigazgatás sem gondolkodik a talaj szervesanyagtartalmának a növelésében. A lehulló csapadékot elsősorban nem tározóba kell vezetni, hanem ott helyben, a termőföldön meg kell őrizni. Ugyanakkor, ha 1%-os vagy 2%-os egy talaj humusztartalma, akkor sokkal kevésbé képes erre, mintha 3-4%-os vagy akár ennél is magasabb lenne a szerveseanyag-tartalma. Mert utóbbi esetben lenne, ami felvegye és tárolja a nedvességet, valamint támogassa a gyökérzeten keresztül a növény fejlődését. Ily módon „csak a növény” párologtatja el a vizet, nem pedig történik mindez egy összegyűjtött vízfelületen keresztül.

Én nem csak víztározókat építenék - persze arra is szükség van, mert az átfolyó vizet meg kell őrizni -, de a legfontosabbnak azt gondolom, hogy a meglévő termőtalajokat alkalmassá tegyük arra, hogy gazdaságosan öntözhetők legyen. Bármelyik talaj öntözhető, de van olyan, ami meghálája ezt, és tárolja a vizet. Ebből, sajnos, kevés áll rendelkezésre itthon. Van továbbá olyan, amit hiába öntözünk, bár muszáj, de vétek, mert átszalad rajta a víz. Ám akár a szerkezet nélküli homoktalajokat is át lehet úgy alakítani, szerves anyag bevitellel, élő anyagokkal és szervezetekkel való feldúsítással, hogy nem engedik át a vizet.

Ezt egyébként egy bemutató kisfilmünkkel demonstráltuk is Nagy István, miniszter úrnak 2 évvel ezelőtt. Két üveghengert feltöltöttünk homokkal, és az egyiket algával és vízmegőrző készítménnyel is kezeltük, majd mindkét hengerbe beleöntöttünk két liter vizet. A kezeletlen homokon szinte azonnal átfolyt a víz teljes egészében, míg a másik esetében negyedóra múlva jelent meg az első csepp a henger alján. Ez azt jelenti, hogy kint a homoktalajokon is tárolódna a víz a felső 20-30 cm-ben, ahonnan a növény fel tudná azt venni, illetve sokkal nehezebben párologna el, mint egy kezeletlen homoktalaj esetében. Természetesen, a kezelés más típusú talajok esetén is hatásos.

Mivel azonban a technológia nem elég ismert és elterjedt, sok gazdálkodó inkább leáll az öntözéssel, mert felesleges pocsékolásnak tekinti. Úgy gondolják, hogy a növény úgysem tud vele mit kezdeni. Én ugyanúgy pazarlásnak tartom, ha a termőtalaj nincs megfelelően felkészítve a csapadék, az öntözővíz befogadására. Ez lenne a hosszú távú megoldás, mert ha tartós vízhiány van a folyóinkban, illetve a medrük kivezetése nem is mindig megoldható. A Dunánál, például, sem mindig kivitelezhető, mert a Paksi Atomerőmű működéséhez szükség van egy bizonyos vízmagassághoz.

A Tiszát lehetne erre talán jobban kihasználni.

Igen, illetve megoldás lehet az 1940-es években elkezdett Duna-Tisza-csatorna, amiből eddig 22 km készült el. Érdemes lenne befejezni, mert biztosítani tudná a Duna-Tisza-közének vízellátását és öntözését.

De, ahogy említetten, ha csak drága öntözőrendszereket építünk és kiléptetjük a medréből a folyókat, de a talajokat nem készítjük fel, csak az vizet pazaroljuk. Azt meg kell tartatni a talajban a szervesanyag-tartalom növelésével. A folyamatot most már nem lehet elodázni. A megoldások rendelkezésre állnak, ráadásul magyar fejlesztések révén.

A talaj szervesanyag-tartalmának javítása más előnyökkel is jár. Mik ezek?

Hogyha a szervesanyag mennyiségét növelem, a talaj tápanyag felvevő képesége is nő, a drága és egyre nehezebb beszerezhető műtrágya hasznosulása is nagyságrendekkel javul. Ezt is tanítják minden agráregyetemen, ezért nem értem, miért nem tesszük gyakorlattá. Minden eszköz, termék és technológia, legyen az fizikai, biológiai vagy kémiai a rendelkezésre áll. Érdemes lenne ebbe az irányba tolni a támogatásokat.

Már a 24. órán túl vagyunk, ami nem jelent semmi jót. A folyamat romlását viszont le lehet lassítani és akár meg is tudjuk fordítani, ami mindenkinek a felelőssége. Nem érdemes a mellettünk folyó háborúra és annak negatív hatásaira hivatkozni. Nem szabad elfelejtkezni a termőtalaj fontosságáról.

A Green Deal előírásait EU-s szinten most kezdték el felpuhítani. Egyet ért ezzel?

Nem! Pont most lehetne véghez vinni, mert most kell megtenni. Az eddigi vívmányokat nem szabad kidobni az ablakon, mert nem egy-két évet, hanem egy-két évtizedet esnénk vissza, ami még nagyobb tragédia lenne. Most kell odafigyelni és minden pillanatot kihasználni, hogy a termésbiztonság kialakítható legyen.

Dr. Eőry Teréz professzorasszony már a 2000-es évek elején hirdette, hogy a klímaváltozás eredményeképpen a magyar mezőgazdaság szerkezetét teljesen át kell majd alakítani. Azt vetítette előre, hogy csak az őszi vetésű növények tudnak érdemleges termést hozni, mert a tavaszi vetésűek nem fogják túlélni a nyarat. Ez az első olyan év, ami markánsan visszatükrözi ezt a gondolatot, bár már korábban is voltak aszályos évek (2007, 2012). Az idei év a mélypont. Az a kérdés, hogy akarunk-e még mélyebbre menni vagy elkezdünk a gödörből felfelé mászni. Ha nem foglalkozunk a talajjal jövőre pont ugyanez fog újra megtörténni.

Említette, hogy Nagy István, miniszternek is bemutatták a lehetséges megoldásokat. Nyitottak-e a döntéshozók erre a változtatásra?

Van rá nyitottság, ennek ellenére ezek a magyar fejlesztések és szabadalmak eddig még nem kaptak elég támogatást az elmúlt 2,5 évben sem. A helyszínen, a földek mellett belátják az új megközelítés jelentőségét, de amikor ezt a szabályozó rendszerbe át kell vinni, több emberen, több szinten és több minisztériumon keresztül, egyéb szempontok valamiért fontosabbak lesznek. Még a tudományos életben is vannak, akik továbbra is tagadják a klímaváltozást. Bátornak kell lenni, hogy egy ilyen horderejű változást meg lehessen lépni. Félre kell tenni az ismeretlentől való félelmet és használni kell az évtizedek óta létező eljárásokat. Nemcsak a talajbaktérium és talajalga használható ilyen célra, de sok más egyéb lehetőség is.

Mikre gondol?

Például a szerves trágyára. Amikor, például, Erdélyben járunk, láthatjuk, hogy ott olyan nagy mennyiségben áll rendelkezésre, hogy nem tudnak mit kezdeni vele. Mert több állatuk van, mint termőterületük. Az alapvetően gyengébb adottságú talajaik a szerves trágyázás miatt sokkal jobb állapotban vannak, mint az itthoniak. Óriási a különbség.

Itthon jellemzően fizikai és kémiai behatások érték a talajainkat az elmúlt 30-40 évben. A biológiai hatások súlya fokozatosan visszaszorult azzal, hogy a szerves trágya mennyisége csökkent, mivel az EU-csatlakozás óta az állatlétszám jelentősen, a tizedére esett vissza. Minden folyamat azt erősítette, hogy a talajaink szervesanyagtartalma csökkenjen, a termésbiztonság romlott, és amikor jön egy ilyen kegyetlen év, mint az idei, nem tudunk jól kijönni belőle. Ami történik az az eddigi tevékenységünknek a következménye, eredménye. Ahol figyeltek a talaj szervesanyag-tartalmára, ott idén is 7-9 tonnás lesz a kukoricatermés. Még az Alföldön is jó eredmények fognak születni több helyen is. Aki törődik a talajjal az betakarít, aki nem, az báláz.

Hogyan kezdjük el a törődést?

Ha a megfelelő módon feldarabolt szármaradványt, beleértve a szőlő- és gyümölcsnyesedéket is, visszadolgozzuk a talajba, akkor azt irányított módon, talajmikrobiológiai termékekkel kell lebontatni. Ezzel kezdődik a folyamat, ez a szervesanyag-menedzsment. Ennek során a cellulózt szőlőcukorrá bontatjuk, majd abból valamelyik oltótermékünk segítségével poliszacharid képződik. A baktériumok e közben ún. nyálkát képeznek, és ez az, ami megtartja a vizet és az oldott tápanyagot. Ha ezt a műveletet folyamatosan, évről-évre elvégezzük, a szerves széntartalom, a szervesanyag-tartalom növekedni kezd. Talajtípustól függően, a 3-4. évtől akár már egy 5-20%-os növekedés is elérhető. Szervestrágyával a folyamat felgyorsítható.

Tehát először bontunk, utána pedig építünk. Az egészet úgy kell elképzelni, mint amikor bontott téglából felépítünk egy új épületet.

Mindezt viszont össze kell kötni a megfelelő talajműveléssel. Röviden összefoglalva, olyan művelést kell végezni, amivel meg lehet őrizni a szenet és a vizet. Minden egyes műveleti fázisnál azonnal le kell zárni a talajt, lehetőleg ugyanazzal a gépkapcsolattal, de legkésőbb 24 órán belül. A szántást sem szabad télen eldolgozatlanul, lezáratlanul hagyni. Ezeket hívjuk klímakár csökkentő talajművelésnek. Ezt is tanítják egyébként, csak azt nem értem, ha egyszer vizsgázni kell belőle, akkor miért nem kötelező? Ugyanúgy, ahogy a nitrogén kijuttatásának az idejét behatárolják, elő lehetne azt is írni, hogy a szántást kötelező elmunkálni. Ez is egy fontos lépés lenne afelé, hogy a VÍZ és a szén megmaradjon a talajban.

Nagyon sokrétű tehát az alkalmazható technológiák köre. De a gazdák egy jó résznek csak a pénz számít, spórolásból nem lazítják például a talaj, mert az jelentős hektárköltséget jelent.

Sok akadályt látok a változás előtt, de már nagy lépésekkel a romló folyamatot le kell lassítani és meg kell állítani.

Ismételten hangsúlyoznám, hogy a jelenlegi állapot az eddig tevékenységünk következménye, annak végeredménye. Ha ugyanúgy folyik továbbra is minden, ahogy eddig, akkor még rosszabb lesz. A döntést most kell meghozni. Ez az év a legjobb bizonyíték. Nem tudom, mire várunk még. Szinte minden év aszályos, de gazdák többsége csak az öntözésben gondolkodik, mert nem tudják, hogy a termőtalajjal is kell kezdeni valamit. Szerencsére már egyre többen vannak, akik belátják a változás szükségességét, mert egyébként még nagyobb baj lesz.

(x)