Negatív szezont zárhatnak a szőlészek idén

Nyilvánosságra hozták a legfrissebb adatokat az idén várható újbor mennyiségéről. A hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint 2016-ban 2,7 millió hektoliterre tehető a friss nedű mennyisége a pincékben. A szőlő azonban kevés is lett idén és a minőség sem az igazi.

A szüret tekintetében borvidékenként eltérő a helyzet, de mennyiségből és minőségből sem azt kapták a gazdák, amire szükségük lett volna. Az árak a szüret kezdetén a fehérszőlőnél átlagosan 75 forint körül mozogtak kilogrammonként, a kékszőlő esetében pedig 100 forint körül. A nagyon jó minőségű fehérszőlőért 85-120 forintot adtak kilónként.

Azonban ahogy teltek a napok, úgy kezdett csökkenni a szőlő felvásárlási ára. A szüret harmadánál például a Kunsági borvidéken a fehér szőlő kilójáért már csak 60-65 forintot kínáltak a felvásárlók.

Nem túl jó az idei szezon a szőlészek szempontjából
Nem túl jó az idei szezon a szőlészek szempontjából

 

Az MTI információi szerint a borexport az idei első hét hónapban 43 millió eurót – valamivel több, mint 14 milliárd forintot – tett ki, ez mintegy 360 ezer hektoliter bor kivitelét jelentette. Az idei kivitel ugyanakkor elmarad a múlt év azonos időszakitól, amikor 390 ezer hektoliter bort exportáltunk mintegy 46 millió euró – több mint 15 milliárd forint – értékben.

A múlt évben a magyar borimport mennyisége 197 ezer hektolitert tett ki. Az idén ez a mennyiség szeptember közepéig 140 ezer hektoliter volt, és a szakemberek az év végéig 170 ezer hektoliter import borra számítanak. A tavalyi mennyiség 78 százaléka olasz, 10 százaléka spanyol import volt. Az idén szeptember közepéig az Olaszországból származó borok aránya 85 százalékra nőtt, míg a spanyol boroké 6,5 százalékra csökkent.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága é... Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az ...
Irsai Olivér rövidesen hordóba költözik Tegnap már szedték az Irsai Olivért a soltvadkerti határban. Font Gábor borász azt mondta, hogy a családi ültetvényein már ideje volt elkezdeni az i...
Csökkentek a hazai gyümölcsárak a Budapesti Nagyba... A 34. héten 3,8 százalékkal lett olcsóbb a Budapesti Nagybani Piacon a hazai gyümölcsök ára. A legnagyobb árcsökkenést a ringló szilva produkálta 32,5...
Minimális áremelkedés a gyümölcsárakban A 35. héten 1,5 százalékos átlagos áremelkedés figyelhető meg a vidéki nagybani piacok belföldi gyümölcskínálatában. Szegeden a nem jelölt szilva 43 s...
Stagnálnak a gyümölcsárak vidéken Ezen a héten általánosságban nem változott az importált gyümölcsök ára a vidéki nagybani piacokon, de egy-egy gyümölcsnél megfigyelhető nagyobb árvált...