Ellenálló szupernövények, amelyek rossz körülmények között is jó termést hoznak

A népesség növekedésén és az éghajlatváltozáson kívül a fokozódó talajerózió és a szikesedés is veszélyezteti az emberiség élelmezésbiztonságát. A szárazabb régiók még inkább kitettek ezeknek a terméscsökkentő kockázatoknak. Megoldást a rossz körülmények között is jól fejlődő növények kutatása, valamint a technológiai fejlődést jelenthet. A Közel-Keleten ezen dolgoznak a szakemberek, a kinoa és a sziksófű mutatnak különleges tulajdonságokat. […]

Tovább…

Kevés cégvezető tudja, hogy tartósan is lehet mezőgazdasági gépeket és szoftvereket bérelni

Kevesen tudják, hogy a mezőgazdasági és építőipari gépeket, valamint szoftvereket is lehet tartósan bérelni. Egy felmérésből kiderült, hogy az elmúlt 2 év megtorpanása után idén ismét látványosan nő az érdeklődés a tartósbérlet iránt. A megkérdezettek 59 százaléka az árbevétel 1-2 százalékát költötte 2018-ban IT eszközökre, kis részük azonban az árbevétel 3-10 százalékát is hajlandó volt számítástechnikai beruházásra fordítani. 2020-ban a kkv-k 34 százaléka tervez 2 millió forint alatt befektetni, míg a többség 5-10 millió forint között szeretne IT eszközöket finanszírozni. A cégvezetők jelentős része úgy véli, hogy a beruházások stagnálni fognak, de a kis mértékű IT beruházások iránti szándék 20 százalékkal nőtt az előző évhez képest. […]

Tovább…

A szélvédőre kerülnek a kijelzők a Valtra traktorokon – videó

Az idei Agritechnica kiállításon mutatta be a SmartGlass névre keresztelt, szem elé vetített kijelző (Head-up Display) végső változatát a Valtra. A felületet a traktor szélvédőjének közepére, két rétegelt üvegfelület között átlátszó megjelenítési technológia alkalmazásával jelenítik meg. A fejlesztés célja az volt, hogy a traktor vezetője úgy láthasson fontos információkat a jármű állapotáról, hogy közben ne kelljen levennie a szemét az aktuális munkáról. […]

Tovább…

Megvan az öntözési törvény, az osztatlan közös tulajdon megszüntetése pedig 2020 egyik legfontosabb feladata lesz

Több mint felét adja a magyar mezőgazdaság az ország külkereskedelmi többletének az idén. Ez azt mutatja, hogy az ágazat jó irányban, jól fejlődik – jelentette ki az agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei Gazdafórumán, Demjénben. Nagy István elmondta hogy a gazdák 2019-ben nehéz körülmények között, sok kihívás mellett, ám mégis sikeresen dolgoztak. Ami pedig nagyon sok gazdát érint, hogy munkájukat a jövőben az idei év két fontos törvényalkotása, az állattenyésztési törvény és a néhány napja elfogadott öntözési törvény is segíti. […]

Tovább…

Bemutatjuk az új John Deere bálázókat

Három nagy méretű négyszögletes John Deere bálázó modellt mutattak be, amelyek 2020-ban lesznek elérhetők a gazdák számára. Az új bálázókat a korábbi típusokhoz képest nagyobb hatékonyság, biztonság és alacsonyabb üzemeltetési költségek jellemzik. Az új John Deere L600-as sorozatot úgy tervezték, hogy a termelékenységet 15 százalékkal, a bála tömegét pedig 5 százalékkal növeljék. Ráadásul a késcsoportok kiválasztásához ki sem kell szállni a fülkéből. […]

Tovább…

Tartsd jó kondiban a kombájnt télen is

A betakarítás után közel fél évig tartanak szünetet az arató/cséplőgépek. A nagy értékű kombájnok megfelelő tárolása fontos feladat, gondos előkészületekkel és helyes módszerekkel sokáig meg lehet őrizni a gépek jó állapotát. Anyagunkban ezeket a megoldásokat vesszük sorra, hogy minél tovább maradhassanak kitűnő kondiban a gazdaságok kiemelt fontosságú gépei. Ezek mellett természetesen az adott típus kezelési utasításában megadott tárolással kapcsolatos kritériumokat is alkalmazni kell a kombájnok tárolása során. […]

Tovább…