Ellenálló szupernövények, amelyek rossz körülmények között is jó termést hoznak

A népesség növekedésén és az éghajlatváltozáson kívül a fokozódó talajerózió és a szikesedés is veszélyezteti az emberiség élelmezésbiztonságát. A szárazabb régiók még inkább kitettek ezeknek a terméscsökkentő kockázatoknak. Megoldást a rossz körülmények között is jól fejlődő növények kutatása, valamint a technológiai fejlődést jelenthet. A Közel-Keleten ezen dolgoznak a szakemberek, a kinoa és a sziksófű mutatnak különleges tulajdonságokat.

Mit csinál a világ első olyan minisztere az Egyesült Arab Emírségekben, aki az élelmiszerbiztonságért felel? – tette fel a kérdést az Euronews cikke. Mariam Bint Mohammed Almheiri arról beszélt: a legfontosabb kérdés, hogyan tegyék lehetővé egy országnak a biztonságos, elegendő, tápláló és megfizethetõ ételekhez való hozzáférést. Minden technológia, amelyet az ottani nehéz körülmények között tesztelnek, olyan, amivel más területeken is segíteni tudnak majd. Amennyiben a napsütés, a tengervíz és a homok felhasználásával sikerül élelmet termelniük, az megoldást jelenthet a világ élelmezési kihívásainak jelentős részére.

Komoly szerepet tölthet be az élelmiszeriparban a kinoa
Komoly szerepet tölthet be az élelmiszeriparban a kinoa

A Biosaline Agriculture Nemzetközi Központjának (ICBA) tudósai olyan szupernövényeket és megoldásokat keresnek, amelyek segítenek a legrosszabb körülmények közötti eredményes növénytermesztés elérésében. A központ igazgatója, Dr. Ismahane Elouafi arról beszélt, hogy nemzetközi nonprofit szervezetként a legkisebb jövedelmű országok számára is igyekeznek megoldást kínálni. Ehhez alacsonyan kell tartani a költségeket, hogy az ötlet a kistermelők között is elterjedhessen.

A jövő garanciája: ellenálló szupernövények és a csoda termés

A népesség növekedésével és az éghajlatváltozással a fokozódó talajerózió és a szikesedés veszélyezteti az emberiség élelmezésbiztonságát, különösen a száraz régiókban. A rossz körülmények közt növekvő növények kutatása, valamint a csúcstechnológiával és az egyszerűbb technológiával járó megoldások keveréke ígéretes eredményeket kínál. Mit csinál a világ első olyan minisztere az Egyesült Arab Emírségekben, aki az élelmiszerbiztonságért felel?

A legegyszerűbb megoldások minimális költséggel utánozzák a természetes ökoszisztémát. Ez a gazdálkodási rendszer ötvözi a mezőgazdaságot és az akvakultúrát – magyarázta Dr. Dionysia Angeliki Lyra agronómus. Megvizsgáljuk, hogyan tudjuk az éghajlatváltozásnak ellenálló tápanyagdús rendszereket létrehozni és fenntartani. A kutatásunkban van olyan hal, amely fehérjét biztosít, vannak zöldségek, és vannak sótoleráns növények, amelyek különféle felhasználási lehetőségekkel rendelkeznek. Az egyik kutató, Dr. Ali Elbatty azt ismertette, hogyan mérik fel a talaj jellemzőit, lejtését, topográfiáját és egyéb paramétereit ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabb vízelvezető- és öntözőrendszert hozhassák létre. A mintegy 2 centiméter pontosságú mérésekkel a talaj több fontos tulajdonságát láthatják egyszerre.

Só- és szárazságtűrő növények keresése

A száraz régiókban fontos az olyan növények megtalálása, amelyek megbízható hozamot biztosítanak sós, forró és száraz környezetben is. Ebben van nagy szerepe a génbankoknak. Mintegy 400 ezer növényfaj van a földön, ebből 30 ezer ízletes. Jelenleg csak 150 növény van a rendszerünkben. Összegyűjtjük tehát a magokat, és megnézzük, melyiket lehet eredményesen felhasználni. Kezdetben a sivatagi éghajlatot vizsgáltuk, ám a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás következtében egyre több környezet válik ilyenné, így a vizsgálatok jelentősége több régióban is nagy – mesélte az ICBA programigazgatója, Seta Tutundijan.

Szupernövény a kinoa és a sziksófű

Dr. Elouafi szerint egy növény kiemelkedik a vizsgáltak közül: a kinoa. Az ICBA programigazgatója elmondta, hogy Latin-Amerikából származó növény egyedi tulajdonságokkal rendelkezik. Ellenáll a magasabb sótartalomnak és az aszálynak is. Mintegy feleannyi vízre van szüksége, mint a búzának vagy az árpának, és nagyon tápláló. Ám nem csak a kinoa hoz hihetetlen eredményeket. A Salicornia vagy sziksófű attól különleges, hogy tengervízzel öntözhető és sivatagi környezetben is fejlődik. A szakértők vizsgálják a növény bioüzemanyagként történő felhasználásának lehetőségeit.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Lopott sertéshús Máriakálnokon A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottjai szerdán hajnalban Máriakálnok belterületén ellenőriztek egy tehergépkocsit. A megállított tehergépko...
Gazdag Gazda Konferenciasorozat 2015-ben is! Örömmel jelentjük be, hogy idén is megrendezzük a Gazdag Gazda Konferenciasorozatot! Az események ezúttal a „Hogyan reagáljunk a változó éghajlat kihí...
Veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímavált... Komoly veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímaváltozás. Hatására jelentősen csökken a rovarok természetes élőhelyeinek kiterjedése Európában és...
Friss jelentés a klímaváltozásról és arról, mit te... A globális felmelegedés alapjaiban változtatja meg hol és hogyan termeljük meg az élelmünket. Hatására csökkenhet bizonyos mezőgazdasági termények táp...
Tudás, kapcsolatépítés, nyeremények Igen, 3 jól megalapozott érvünk is van arra, miért érdemes eljönnie a szeptemberi 4 állomásos Gazdag Gazda Konferenciasorozat valamely helyszínére. Am...
8 élelmiszer, aminek búcsút mondhatunk A klímaváltozás nyomán 2050-ig több élelmiszertől is elköszönhetünk szakértők szerint. Agrár-apokalipszis nem várható a következő évtizedekben, de a m...