Vannak még hatékonysági tartalékai a hazai szőlészetnek és borászatnak. Komoly lehetőségek rejlenek az integrált növényvédelemben, illetve a bio- vagy biodinamikus birtokokban, továbbá az eredetvédelem lehetőségeinek eredményesebb kihasználása is hozzájárulhat az ágazat jövedelemtermelő-képességének javításához. […]
Gazdálkodás
EKÁER: amikorra kell, lesz
A mezőgazdasági főszezon idejére már mindenkinek tudnia kell használni a január elsején bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) – jelentette ki Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára. […]
Illegális állati hulladék feldolgozó üzemen ütött rajta a NÉBIH
A NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei egy illegális állati hulladék feldolgozó üzemen hajtottak végre rajtaütést. A koszos, omladozó épületekben több tonna vágóhídi hulladékot találtak a szakemberek, melyet hűtés nélkül tároltak a tulajdonosok. […]
A magyar érdekek is érvényesültek GMO ügyben
Közel egy éve, hogy vita folyik a génmódosított növények tiltásáról. Tavaly novemberben már látszott a fény az alagút végén, azaz, hogy az Európai Unió Parlamentje várhatóan módosítani fogja a GMO-k termesztése kapcsán létrejött jogszabályt. Tegnap, január 13-án pedig meg is szavazták, hogy az egyes EU-s tagállamok rendelkezhessenek egyénileg, hogyan viszonyulnak saját országukban a témakörhöz. […]
Élelmiszerekkel kapcsolatban szigorít a NAV
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint január elsejétől azokra a kockázatos élelmiszer-szállítmányokra is ekáer számot kell kérni (a szállító jármű típusától függetlenül!), amelyek súlya 200 kilogrammnál nehezebb, illetve értéke adó nélkül a 250 ezer forintot meghaladja. […]
Nyereség vagy veszteség? Mást mond a miniszter, mást a gazdák
Miközben a földművelésügyi miniszter a magyar mezőgazdaság teljesítményének növekedéséről beszél, somogyi kis- és nagyvállalkozók az átvételi árakkal kapcsolatos bizonytalanságra és az értékesítési gondokra panaszkodnak, s a tisztességtelen üzleti feltételeket róják fel. […]
A változékony időjárás nem árt a vetéseknek
A változékony időjárás nem árt a vetéseknek, mivel növények nyugalmi állapotban vannak. Az enyhén fagyos időjárásra most szüksége lenne a gazdálkodóknak, ugyanis a kártevőket jelentősen gyérítené a hideg idő. […]
Emelkedett a napraforgó ára – Gabona és olajnövény világpiaci információk
A chicagói árutőzsdén nem változott a búza és a kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése, továbbá a repcemag ára is stabilizálódott. Egyedül a napraforgó ára emelkedett az ukrajnai kikötőkben. További részletes világpiaci és hazai információkért és trendekért olvassa el cikkünket. […]