EKÁER: amikorra kell, lesz

A mezőgazdasági főszezon idejére már mindenkinek tudnia kell használni a január elsején bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) – jelentette ki Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.

Honlapot indítanak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) olyan honlap indítását tervezi, amelyen egy űrlap kitöltésével az érintettek választ kaphatnak arra, szükségük van-e ekáer-számra. Január a bevezetés időszaka, amely a „segítő ellenőrzés” ideje, és mára már a jogalkotók számára is számos tanulságos kérdés vetődött fel – hangsúlyozta az ekáerről rendezett gazdálkodói fórumon Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke. A feladat az, hogy az éles működésre már mindenki számára érthető legyen a rendszer – tette hozzá.

Működő technikák

Pankucsi Zoltán kijelentette: működnek az adóelkerülési technikák bezárására létrehozott intézkedések is. Az ekáer pedig éppen azt szolgálja, hogy az eddig jelentős nagyságrendű áfacsalásokat visszaszorítsák. Az új informatikai rendszerrel történő ellenőrzések sokkal hatékonyabbak a korábbiaknál, és az ekáer hozzájárul ahhoz, hogy a tisztességes gazdasági szereplők ne kerülhessenek hátrányba. A helyettes államtitkár célként jelölte meg, hogy a mezőgazdasági főszezon idejére már mindenki tudja használni a rendszert. Pankucsi Zoltán a fórumot követően a távírati irodának elmondta, hogy a felvetett kérdések alapján a kormány megvizsgálja, hogy szükség van-e további jogszabály-módosításra.

Forrás: haon.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Jogsegélyszolgálat 2014. január 15-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai jogosultak igénybe venni a NAK által működtetett jogsegélyszolgálatot. A jogsegélysz...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...