Élelmiszerekkel kapcsolatban szigorít a NAV

Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint január elsejétől azokra a kockázatos élelmiszer-szállítmányokra is ekáer számot kell kérni (a szállító jármű típusától függetlenül!), amelyek súlya 200 kilogrammnál nehezebb, illetve értéke adó nélkül a 250 ezer forintot meghaladja.

Kockázatos élelmiszernek minősülnek többek között a friss, hűtött vagy fagyasztott húsfélék, a húskészítmények és a halak, a tej, a tejtermékek, a tojás, a méz, a zöldségfélék, a gyümölcsök, a kávé, a bors, a paprika, a rizs, a hajdina, a liszt, a cukor, az olaj és a margarin.

Az élelmiszerek tekintetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) be kell jelenteni az első magyarországi tárolási helyet és az azt üzemeltető élelmiszer-vállalkozót. A kockázatos élelmiszerek és termékek után február 1-jétől úgynevezett kockázati biztosítékot is fizetni kell.

Az ekáer-rendszer az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozó termékek esetén kizárólag az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer azonosítóval rendelkező ügyfelek szállítmányához ad számot – tartalmazza a tájékoztatás.

A közlemény emlékeztet arra: a NAV ellenőrzései alkalmával többször akadályozta meg, hogy emberi egészséget veszélyeztető élelmiszer kerüljön az üzletek polcaira. Például hűtés nélkül szállított nyers hús, magyar árunak feltüntetett lengyel paradicsom, hűtés nélküli kamionban, hordóban szállított, feltört tojás akadt fenn a NAV és a Nébih közös ellenőrzései alkalmával.

Ezen túl az élelmiszeripari termékekkel – egyebek között a liszt, a cukor, az étolaj, a kávé, a hús – kapcsolatban elkövetett áfa-csalások miatt 2011 óta a NAV pénzügyi nyomozói mintegy 400 nyomozást indítottak. Ezekben az ügyekben 86 milliárd forint áfát csaltak el az elkövetők.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...
A Nébih rágcsálóirtószer használatát engedélyezte ... A pocokinvázió megakadályozása érdekében többlet rágcsálóirtószer forgalomba hozatalát és felhasználását engedélyezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztons...