A törökök mellett már a horvátok is tényezők a vágómarha-felvásárlásban

Nagyot nőtt a vágómarha termelői ára a hazai piacon. Egy év alatt közel 69 forintot emelkedett kilónként. A marhahúst exportáló termelőknek a tavalyinál öt százalékkal lett nagyobb a bevé­telük.

Átalakulóban van a hazai élő szarvasmarha-kivitel. Továbbra is Törökországba szállítják a legtöbb állatot a hazai tenyésztők, az oda irányuló kivitel az év első hét hónapjában három százalékkal tovább bővült. Ausztriába ugyanekkor hat százalékkal, Oroszországba négy százalékkal csökkent a kiszállított mennyiség. Horvátor­szágba viszont 30 százalékkal emelkedett a kivitel. Az összeállítást a Magyar Idők cikke közölte.

A vágómarha termelői ára a fiatal bikák esetén a legmagasabb - Fotó: Pixabay, Alexas_Fotos
A vágómarha termelői ára a fiatal bikák esetén a legmagasabb – Fotó: Pixabay, Alexas_Fotos
Nőtt a behozatal, a kivitel teljes mennyisége nem változott

Az export teljes mennyisége nem változott az előző évihez képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az év első hét hónapjában a kiszállított élő szarvasmarhák súlya 26 ezer tonna volt. Eközben az import az említett időszakban 21 százalékkal nőtt, így 11 ezer tonna volt a behozatal. A legtöbb szarvas­marha Németországból és Hollandiá­ból érkezett Magyarországra.

Bár marhahúsból az előző évinél kevesebbet értékesítettek a külpiacokon a magyar termelők, a növekvő árak miatt 5 százalékkal nagyobb bevételük volt az exportáló vállalkozásoknak. A marhahús­ import mennyisége 9 százalékkal, 7,6 ezer ton­nára, értéke pedig 12 százalékkal nőtt. Az Agrárgazdasági Ku­tató Intézet jelentése alapján az elmúlt hónapokban az árak itthon is jócskán emelkedtek.

Jelentősen nőtt a vágómarha termelői ára

A vágómarha kilónkénti termelői ára október közepén meghaladta a 611 forintot. Egy évvel korábban a vágóhidak még mindössze csak 542 forintot fizettek érte a termelőknek. A legértékesebb áru továbbra is a fiatal bika. Kilónkénti termelői ára október közepén megközelítette a 780 forintot. Eközben a vágótehénért 566 forintot, a vágóüszőért pedig 611 forintot fizettek ki a feldolgozók.

Az Európai Bizottság októberben megjelent rövid távú előrejelzése alapján a közösség marhahús-termelése az idén nem nő tovább, a kibocsátás várhatóan 7,9 millió tonna körül alakul. A stagnálás oka a szakértők szerint főleg a kedvező tejpiaci helyzet. Az elmúlt években a marhahústermelést elsősorban a tejhasznú állományok felszámolása növelte. Ez a folyamat azonban megállt a tejárak emelkedésével. A becslések szerint az unió az idén összesen 268 ezer tonna marhahúst exportálhat. Ez a mennyiség jövőre kicsivel több, 271 ezer tonna lehet.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vágómarhapiac alakulása Élősúlyban 16 százalékkal kevesebb szarvasmarhát vágtak az idei év első két hónapjában, mint tavaly ilyenkor Magyarországon. Mind a fiatal bikák, min...
A marhahúspiac globális alakulása 2015-ben Amerikában csökkenhet idén a marhahús kibocsátás; Brazíliában és Argentínában áremelkedés várható marhahús terén, míg globálisan nőhet a marhahústerme...
Hanyatlóban a marhahús globális termelése A növekvő kínai kereslet hatására Kína marhahús importja jelentősen megnövekedhet, miközben a globális termelés csökkenőben van. Az USA-ban csökken a ...
Idén is lesz Tarka Marha fesztivál! Már 16. alkalommal rendezik meg augusztus 12-14 között a Tarka Marha fesztivált Bonyhádon. A hétvége folyamán számtalan színes és érdekes programmal v...
Süteménytől lesz méregdrága az ausztrál marhák hús... Süteményt, cukorkát és csokoládét esznek Ausztráliában a húshasznú szarvasmarhák. Na, nem egész életükben, csak a vágás előtti néhány hónapban azért, ...
Texasi megoldás az aszályban is zöldellő legelőre:... Rekordhőség és aszály sújtotta az Egyesült Államok déli területén lévő Texast 2011-ben, a zöldellő legelő már csak álmaikban létezett. A gyepek kiszár...