Végre sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon

A Floridai Egyetem (University of Florida) kutatói lúdfüvet neveltek az Apolló-11 asztronautái által hazahozott talajmintán. A kísérletben arra kerestek választ, hogy a Holdról származó durva por alkalmas-e növénytermesztésre, és a későbbi Hold-expedíciók űrhajósai tudnak-e majd élelmet termelni maguknak. A tudósok maguk is meglepődtek, hogy a kísérlet sikerült: a növény megél a holdi talajon. Robert Ferl, az egyetem élelmiszer- és mezőgazdaságtudományi karának tudósa elmondta, hogy kollégáival abba a talajmintába is ültettek növényt, amit Neil Armstrong és Buzz Aldrin hozott haza magával az Apolló-11 misszióval, továbbá olyanokba is, amelyek a más missziókkal érkeztek.

A kísérletből ugyanakkor kiderült, hogy a holdi talajon annak durvasága és más kedvezőtlenebb tulajdonságai miatt lassabban nőttek a növények, mint a Földről származó, imitált holdi talajba ültetett palánták. A legtöbb holdi talajba ültetett növény végül elszáradt. A kutatás eredményeit a tudósok május 12-én tették közzé a Communications Biology című szaklapban. Mint írták, minél hosszabb ideig volt a talaj a Holdon a kozmikus sugárzásnak és a napszélnek kitéve, annál rosszabbul tűrték azokat a növények. A tudósok szerint az Apollo-11 talajmintái voltak a legkevésbé kedvezőek a növekedéshez, mert a Nyugalom tengerének kőzete, ahonnan származtak, néhány milliárd évvel tovább volt kitéve az elemeknek.

Végre sikerült növényt termeszteni Hold felszínéről származó talajon
Végre sikerült növényt termeszteni Hold felszínéről származó talajon

„A következő lépés, hogy a Hold felszínén kell megismételni a kísérletet” – idézte a The Guardian Simon Gilroy űrnövénybiológust, a Wisconsin-Madison Egyetem tudósát, aki nem vett részt a kísérletben.

382 kilóból 12 gramm

A hat Apolló-küldetés űrhajósai mindössze 382 kiló holdkőzetet és talajmintát hoztak vissza a Földre, és a legtöbbet elzárták. A NASA végül tavaly év elején 12 grammot adott át a Floridai Egyetem kutatóinak, és a régóta várt ültetést tavaly májusban végezték el egy laboratóriumban.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Oka van a rossz csírázásnak Ugyan még javában tart a tél, de az üvegházakban már januárban megkezdődik a magvetés. Sokszor fordul elő ilyenkor, hogy a magok nem csíráznak megfele...
Talajépítés egy szezonon át – hogyan vágjunk bele?... Mindannyian hallottuk már, hogy a talaj – mint termőhelyi adottság – is a külső, nem befolyásolható tényezők közé tartozik a mezőgazdaságban. Akárcsak...
Belvizek után, a tavaszi vetések előtt… Revi... Az utóbbi időszak sorozatos esőzései rendkívüli módon megterhelik a szántóföldeket. Több tízezer hektár van már részben, vagy egészben víz alatt, a kö...
Építse talaját, trágyázzon költséghatékonyan... Nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a talajaink adottak és megváltoztathatatlanok. A talajépítés időt és szaktudást igénylő folyamat! Az Agrá...
Talaj nélkül is termeszthetünk növényt A forradalmi ötlet nem is olyan forradalmi, mivel a NASA már évek óta használja egy bonyolultabb változatát arra, hogy űrhajósai küldetéseik közben nö...
HOLD: tartsa pénzét szakértőknél Mi a legjobb befektetés? Hogyan lehet jól dönteni a különböző lehetőségek közül? Kötvény, részvény vagy inkább ingatlan? A kérdések megválaszolásához ...